Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Két nappal ezelőtti viharos, és csak tőlünk hallható, titkosított ismereteket ömlesztő élő adásunk kezdetének 14 perces, rövidített videója.
Sehogy máshogy nem tudjuk értékelni azt az elmebetegséget, hogy az egyre őrültebb amerikai Facebook betiltotta az ország egyik leghíresebb jogvédőjének és otthonvédőjének családbarát beszédét is, Tóth Béla szavait, aki szerint tiszteletben kell tartani a homoszexuálisokat is, de nem szabad üldözni és betiltani azokat, akik férfiakként nőkkel házasodnának, és gyereket nevelnének. Mert - ellentétben a kötelező propagandával - a hagyományos házasság és a gyerekszülés nem bűn, nem hülyeség, és nem kell üldözni és betiltani.
Az Amerikai Egyesült Államok szerint azonban ez is üldözendő és betiltandó.
Előszó és fordítás: Aczél Gergő (AG. szerkesztői megjegyzésben)
Kép- és cikkszerkesztés: Nagy Sándor (Naleksz)
Az arab és afrikai muszlim bűnbandák önálló nevekkel rendelkeznek, no-go zónákat alakítanak ki, nyílt utcai lövöldözéseket követnek el, fényes nappal fegyveresen rontanak rá üzletekre és rabolják ki azokat, drog- és bandaháborúkat folytatnak, városokban önálló állam létrehozásáért harcolnak, a nők elrablását és csoportos megerőszakolását pedig nem csak gyakorolják, hanem ugyancsak büszkén kérkednek velük.
(A cikk terjesztésével szemben korlátozóan lépett fel a Facebook. Ezért élünk a Facebook és vezetése megbélyegzésének és nyilvános elmarasztalásának jogával.)
Dokumentumfilmünkben Csoma Mózes, a legfőbb Korea-szakértő a világsajtót cáfolja. Közben az Észak-Koreától kapott filmfelvételeinkből is vetítünk.
(Cikk: 21:28.48 órakor)
A romániai Nagyváradon (Oradea) jártunk, ahol a legnagyobb magyar párt most megválasztott nagyváradi ügyvezető alelnökével beszélgettünk.
2000 óta a világ legmagasabb növekedési rátájú ország 51 piCsányi minőségű patkány bankárt állított bíróság elé, amiket 69 millió dollár ellopásával vádolnak. Amikor legutóbb Matolcsy György, a magyar Jegybank elnöke lopott ki negyedbillió forint közpénzt, a magyarországi miniszterelnök, Orbán Viktor és bankár piCsányista bandája gratulált a kiváló maffiateljesítményhez, mert feudalista patkány burzsuj kilakoltató söpredék. A kommunista párt által irányított Vietnam viszont példás szocialista országként halálbüntetéssel fenyegeti a Matolcsy Györgyhöz és orbáni családi vállalkozásához hasonló, piCsányi Sándor uzsoraféreg nemzetgyilkos burzsuj patkány minőségéhez illeszkedő mocskos kapzsi rohadék férgeket.
Az USA kormánya gyűlöli Rodrigo Duterte elnököt, aki élesen bírálja és rengeteg kárt okozott az USA-nak azzal, hogy szabad gyilkolást hirdetett a kábítószerrel kereskedők ellen. Most szerdán pedig a legidősebb fiát fenyegette meg.
Hírünk különlegessége, hogy külföldi médiaforrásból fordítottuk, ezért kizárólag tőlünk tudhat róla.
Észak-Korea - ellentétben a nyugattal - mindig barátságos volt irántunk. Míg az Egyesült Államok és Európa egyes országai állandóan a betiltásunkkal és az üldözésünkkel voltak elfoglalva ...
A 9/11 napján kirobbant román titkosszolgálati botrányokról nyilatkoztak nekünk romániai kapcsolataink közül. A botrányt Daniel Dragomir, a román titkosszolgálat ezredese robbantotta ki, aki az SRI román hírszerző állami szervezet korábban állományi tagjaként egy tévéműsorban tett leleplező nyilatkozatot. Várjuk azokat a román és bármilyen más állampolgárokat, akik az ügyről vagy a román államnak az amerikai CIA-val való legális és illegális állapotáról további információkkal vagy ismeretekkel tudnak szolgálni, vagy az izraeli titkosszolgálatok, így pl. a Mossad Romániába való beágyazottságáról.
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
A magyar történelem talán egyetlen hős ügyésze a 66 vagon olajmaffia-vonatot megbuktatott megyei főügyész, Szeszák Gyula. Viszont az olajmaffia védelmezői voltak Orbán Viktor, Pintér Sá...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...