2018. 10. 24., Szerda
Salamon névnapja

Titkolt tények: Trianon

Titkolt tények: Trianon
2018-09-15

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg.

 

Összeállította: Andi Norbert (Fényes Eskü)

 

A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság területe 325.411km2 volt, lakosainak száma 20.886.000 fő.
A Békeszerződés következményeként az ország területe 92.863 km2-re, míg lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.

A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az
alábbiak szerint történt:

- Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%),
- Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%),
- Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%),
- Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%),
- Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%),
- Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%),
- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%).

Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő (63,5%).
Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%).

Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:
Oroszország részére 200 millió USD,
Jugoszláviának 50 millió USD,
Csehszlovákiának 50 millió USD.
A Békeszerződések következtében Magyarországot - többek között - az alábbi veszteségek érték:
Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:

- hadihajó 60.000 kg színarany
- hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg
- hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg
- hadikikötői felszerelések 10.000 kg
- 801 db hajó 80.000 kg
- Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg
- Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg
- összesen 974.085 kg színarany-érték.

(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.)

További veszteségek:

- az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,
- a szénbányák 80 %-a,
- az erdők 90 %-a,
- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
- a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,
- Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,
- az összes tengeri és folyami hajók,
- a kiépített közút- és vasúthálózat Budapest centrummal sugarassá lett torzítva, mert a sugarakat összekötő utakat lecsatolták.

Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő.
A Magyar Királyság 1914-ben nem volt független és önálló állam. Ettől 1849-ben nemzetközi erőszak fosztotta meg, és az 1867-es kiegyezés és a duális Monarchia létrejötte sem külügyi sem hadügyi kérdésben nem engedett önállóságot. Mindvégig a magyar érdekektől idegen Habsburg császári  akarat érvényesült.
A világháborút a nagyhatalmak már jó előre, évekkel korábban eltervezték és felkészültek rá (Anglia, Franciaország, Oroszország és Németország is).
Hiteles dokumentumok igazolják, hogy egy háborúra az Osztrák- Magyar Monarchia készült fel legkevésbé.
A háborús konfliktust kiprovokáló ürügyet, a merényletet szervező szerb terroristákat mind az orosz, mind pedig a német titkosszolgálat támogatta, hogy a Monarchiát tehessék bűnbakká a háborúért a trónörökös meggyilkolása kapcsán. A szerb titkosszolgálat által kitervelt és levezényelt akcióról volt szó.

A merénylet után a Monarchia koronatanácsában  a magyar miniszterelnök, Tisza István a háború ellen szavazott. A német diplomácia azon fenyegetése miatt kényszerült beleegyezni egy hónap múltán a császár óhajába, miszerint az elkerülhetetlen háborúban a magyar vétó miatt Németország nem nyújt segítséget  az Erdélyt és Kárpátalját érhető, súlyos magyar veszteséggel járó keleti orosz támadás esetén. Az csak természetes, hogy amikor mégis hadba léptek, akkor tisztségéhez méltó módon mindent megtett a minél sikeresebb és minél kisebb magyar veszteséggel járó hadügyi helyzet biztosításáért. A háború végén, a Monarchia felbomlását követően megszűnt titoktartási kötelezettsége, de miután bejelentette, hogy az Országgyűlés előtt mindent feltár, akkor bérgyilkosok végeztek vele, így a győztesek Párizs melletti „béketárgyalását” nem zavarhatta meg a háború kirobbantásának igaz története, s a francia tankönyvek máig Magyarország döntő felelősségéről írnak.

Az országhatárok megrajzolásakor, de utána  sem tették lehetővé a népszuverenitás kinyilvánítását, vagyis az önrendelkezési jog alkalmazását. A mai napig sem volt erről népszavazás az elorzott területeken! Csupán egyetlen város kapott rá esélyt, Sopron, amely hűséggel mégis a megcsonkított Magyarországot választotta a Burgenlanddal megjutalmazott Ausztria helyett. Ezt követően ezt az emberi alapjogot nem engedélyezték az utódállamokban, követelőit meghurcolták, sőt megölték, mint például a cseh megszállás elleni pozsonyi tüntetés néhány résztvevőjét (1919. febr. 12-én 7 halott, 23 súlyos sebesült a sortűz után!).
A cseh, román, lengyel, szerb esetben hivatkoztak a történelmi jogfolytonosság alkalmazására, a korábbi királyságok területi megújítására, de  a Magyar Királyság jogfolytonosságára ez nem vonatkozott, sőt annak területi többségét a szomszédos államalakulatok kapták jutalmul, mint például Magyarország teljes északi területét az egy milliónyi magyar őshonos lakosságával együtt Csehországnak juttatták (egy olyan területet átadva, amit Csehország soha előtte nem birtokolt), amiért Csehszlovákia a francia befektetések érdekszférájába kényszerült (tőlük kaptak hitelt elég magas kamatra például a hadsereg felfegyverzésére, kiképzésére, hadászati művek megépítésére, amit a francia hadseregtől és cégektől rendeltek meg).
Trianonban hivatkoztak a nemzetiségi határok jogosságára is, de 3,5  milliónyi őshonos magyar által többségben lakott  területet rendeltek idegen uralom alá, például  Székelyföldet, Partiumot, Csallóközt, Bodrogközt, Bánátot, Kárpátalját (ahol csehek, ill. szlovákok nem is éltek).
Valójában a mesterségesen létrehozott új államhatárok kialakításakor csupán az antant hatalmaknak kedvező, főleg francia szempontokból előnyös gazdasági, befektetési és katonai-stratégiai szempontok érvényesültek (nyersanyagforrások, bányák, termőterületek, vasutak, közigazgatási központok, hegyek, folyók elnyerése).

Elmondható tehát, hogy sem a tisztességet követelő keresztény erkölcsiség, sem az emberséget tápláló görög bölcsesség, sem az igazságosság jogi alapelvei nem kaptak szerepet, csak a nemzetközi nagytőke és pénzvilág hatalmasainak önző érdekei.
Magyarország feldarabolását – bizonyítható módon – jóval az I. világháború kitörését megelőzően eltervezték. E szándék és annak megvalósítása nem a háború kimenetelének függvénye volt, ezért nem kellett volna a háborút lezáró béke tárgyát képeznie. Ezt az állítást az alábbi tények támasztják alá:
Az 1914. június 23-án, tehát a szarajevói gyilkos merényletet megelőzően az Oroszország, Szerbia és Románia között létrejött katonai egyezmény Szerbiának ígért olyan magyar területeket, amelyeken szerbek sohasem éltek. Ezt az ígéretet az 1918. november13-i belgrádi szerződéssel az antant hatalmak teljesítették is annak ellenére, hogy ekkor Oroszország már nem is létezett, a területén létrejövő Szovjetunió pedig nem volt tagja az antantnak.

Az 1918. november 3-án Páduában teljes felhatalmazással aláírt és az Osztrák-Magyar Monarchia és a Szövetségesek között mindennemű fegyveres konfliktusnak véget vető fegyverszüneti egyezmény érintetlenül hagyta Magyarország területét.
Ennek ellenére – vagy éppenséggel ezért – tíz nap múltán, a hatalmat 1918. október 31-én, gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának napján magához ragadó hazaáruló gróf Károlyi Mihály kormánya Belgrádban katonai egyezményt köthetett a francia hadsereg képviselőjével, amely megengedi az ellenséges erőknek, hogy mélyen Magyarország belsejében húzódó, akkor csapataik által még el nem ért demarkációs vonalakra fejlődjenek fel. Mindezekre anélkül került sor, hogy időközben Magyarország bármely fegyveres konfliktusba keveredett volna.
Károlyi Mihály hazaáruló voltát cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy öt hónap múlva, amikor a hatalomról lemondani kényszerült, Magyarország legádázabb ellenségéhez, Edvard Benešhez menekült, tőle kapott útlevelet, amellyel világgá ment, költségeit pedig egy Panast nevű, londoni cseh bankár fedezte.
Az 1918. november 3-i páduai fegyverszüneti egyezmény aláírása után döbbentek rá az antant hatalmak, hogy elvi akadályba ütközik a korábban titkos szerződéssel Romániának ígért Erdély átadása. Románia ugyanis az I. világháború alatt többször cserélt szövetségest, 1916-ban alkalmasint hátba is támadva szövetségesét. 1918. május 8-án a németekkel aláírt békeszerződéssel végképp kizárta magát az antant hatalmak közül. A politikai lehetetlenséget katonai eszközökkel oldották fel: öt nappal a páduai fegyverszüneti egyezmény megkötése után, 1918. november 8-án a francia hadvezetés kettéosztja a Szerbia területén lévő csapatait, és egyik felét Berthelot tábornok vezetésével Bukarestbe irányítja, ahol megdöntik a németekkel szerződött, regnáló román kormányt, helyébe újat ültetnek, amely immár alkalmas arra, hogy Romániát a győztesek oldalára állítsa, és jutalmul megajándékozza Erdéllyel. (Lásd Románia új miniszterelnökének, Brătianunak Clemenceau francia miniszterelnökhöz írt 1918. november 8-ai köszönőlevelét.)

Románia a bukaresti szerződéssel a Román Királyság kötelezetteséget vállalt arra, hogy legkésőbb augusztus 28-ig megindítja a támadást a Monarchia ellen, illetve arra, hogy nem köt különbékét a központi hatalmakkal. Cserébe az antant jelentős osztrák–magyar területeket ígért a románoknak (Erdélyt, az egykori Partiumot, a Bánságot – amire egy 1915. augusztus 18-án kötött szerződés alapján már Szerbia is igényt tartott – és Bukovinát). A szerződésben kikötötték, hogy a román támadás fő célja Budapest elfoglalása kellett hogy legyen. Románia ennek ellenére 1918 május 7-én különbékét kötött.
Bár a páduai fegyverszünet mindenféle harci cselekmény beszüntetését kimondta, az antant-hatalom Franciaország, saját fegyverszünetüket felrúgva hadüzenet nélküli háborút indított Magyarország ellen. Ez tény, akár az Osztrák-Magyar Monarchia részének tekintették, akár Clemenceau utasítása szerint az antant által el nem ismertnek, azaz politikai értelemben nemlétezőnek(!) tekintették Magyarországot.
Ezt a hadüzenet nélküli háborút – a szerbeket kivéve – olyan etnikumokból toborzott alakulatok bevonásával folytatták, amelyekkel Magyarország a fegyverszünet előtt sem állt hadiállapotban (csehek), vagy amelyekkel érvényes békeszerződésben rendezte az antant-hatalmak felbujtására őt hátba támadó, áruló szövetséges által létrehozott háborús viszonyt (románok). Illetve olyan fantom nemzetállamokkal, melyeknek se állampolgárai, se határai, se történelmük, de legfőképpen államalkotó nemzetük sem volt, amelyek tehát csak az antant-vezérkarokat mozgató háttérerők és az őket kiszolgáló, hazájukban ismeretlen vagy tábor nélküli maroknyi emigráns politikus vágyaiban „léteztek”, mint Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság/majdani Jugoszlávia.
Károlyi Mihály tettestársa, a másik hazaáruló, Lindner Béla hadügyminiszter, aki már a belgrádi katonai szerződés nyomán indított kisantant hadművelet előtt feloszlatta a magyar hadsereget, Jugoszláviába menekült és haláláig ott élt, majd szobrot állítottak emlékére.
A versailles-i békében a Magyarországra vonatkozó határozatokat durva hazugságokkal félrevezetett döntéshozók hozták. Lloyd George brit miniszterelnök később elismerte, téves adatok alapján döntöttek: „Voltak egyes szövetségeseink, akiknek minden bizonyítéka hazug és meghamisított volt. Hamis alapokon döntöttünk.” (Lloyd George, Queen’s Hall-i beszédek, Attachment 62).

A trianoni béke igazságtalanságát legkeményebben bizonyító tétel az, hogy Magyarország területéből még annak az Ausztriának is juttat 4026 négyzetkilométert, amelyet sokkal inkább terhelt a felelősség a háború indításáért, mint Magyarországot. Tehát az az Ausztria is kapott területeket Magyarországtól, amellyel Magyarország a háború ideje alatt mindvégig egyazon államot alkotott!
A Kárpátaljával történtek megközelítik az ausztriai eset méltánytalanságát. Trianonban még Csehszlovákiának ítélték, hogy az ott többségben élő ruszinokkal gyarapítsák az új állam szláv népességének arányát. Ám Beneš elnök minden jogalap nélkül egyszerűen átengedte a területet a Szovjetuniónak. Ekképp lett Kárpátalja a Szovjetunió szétesését követően annak az államnak, Ukrajnának a része, amelyhez történelme során soha nem tartozott. A területén ezer év óta élő ruszinoknak és magyaroknak még a népszavazás, azaz az önrendelkezés jogát sem biztosították.

A trianoni béke kihirdetését követő években a történelem ékes bizonyítékot szolgáltatott arra, mennyire hamis volt a háborús készülődést szító antant országokbeli propaganda, mely szerint Magyarország a népek és a nemzetiségek börtöne lett volna. Az Ausztriához csatolt területek falvainak lakosai nem nyugodtak bele az elcsatolás tényébe, és az önrendelkezési joguk megtagadását követően fegyveres küzdelmet folytattak annak érdekében, hogy visszacsatolják őket Magyarországhoz. Tíz falunak sikerült ezt 1923-ban elérnie. Magyarország befogadó, az idegeneket államalapító királyunk óta tisztelő magatartásának ékes bizonyítéka abban állt, hogy e falvak népessége döntő mértékben nem magyar, hanem német és horvát nemzetiségű volt! Tehát a német többségű falvak el akartak szakadni a német ajkú Ausztriától, és visszatértek hazájukhoz, a Szent Korona országához, Magyarországhoz.

A tisztelet jeleként álljon itt a tíz visszatérő falu neve: Alsócsatár, Felsőcsatár, Horvátlövő, Kisnarda, Nagynarda, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa.

Az utódállamok szinte semmiben nem váltották be szerződéses kötelezettségeiket, amelyek szerint azt vállalták, hogy az uralmuk alá kerülő magyaroknak biztosítják emberi és nemzeti jogaikat.
A magyar nép lélekben soha sem fogadta el a két világháború után rákényszerített békét.
A trianoni béke ellen a korabeli magyar állam hatásos és elvszerű diplomáciát folytatott, amely meghozta a maga gyümölcsét: nemzetközi döntőbíróságok visszaadták Magyarországnak a meghatározó módon magyar etnikumú területeket. Ám a második világháborút követő béke ezt újból fölülírta.

A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása.
A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést követtek el.

Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum). A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálás adatai is.

Ráadásul az utódállamok még a trianoni szerződés követelményeit sem tartották meg, mert a területükön élő magyar közösségek statisztikai eltüntetésén (hamisított népszámlálással), fizikai beolvasztásán (iskolarendszeri és anyanyelv-használati korlátozásokkal) vagy szétszóratásán és felhígításán (mesterséges, államilag támogatott betelepítésekkel) fáradoztak, illetve földreform címén a magyarok gazdasági önállóságát és erejét is korlátozták, és az intézkedések ellen a  tiltakozókat a többiek megfélemlítésére meghurcolták, bebörtönözték, száműzték. A magyarok ezeken a területeken több mint ezeregyszáz éves őshonosságuk ellenére a mai napig csak jogaikban korlátozott másodrendű állampolgárok. Például az anyanyelvük nem egyenrangú a hivatalos államnyelvvel, önrendelkezési jogukat tiltják, nemzeti  történelmük oktatása korlátozott, de kötelező a magyar nemzetet gyalázó hivatalos tananyag tanítása.

Éppen ellenkezőleg, a Magyarországtól elkobzott területeket birtokló országok – Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia – egyeztetett politikával igyekeztek Magyarországot gazdaságilag és politikailag elszigetelni, a területükhöz csatolt magyar nemzetrészeket felszámolni, beolvasztani vagy felbomlasztani. Vagyis etnikai tisztogatást folytattak! Vagyonelkobzás földreform címén, oktatási és kulturális elnyomás, hűségnyilatkozatok kikényszerítése, kolonizáció, idegenek betelepítése, a népszámlálási adatok meghamisítása, a magyarok hátrányos megkülönböztetése, történelmi és kulturális emlékek lerombolása, megsemmisítése stb..

Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók.
Alig négy évvel az I. világháború kitörése előtt, 1910. április 2-án a magyar  parlamentben tartott beszédében Theodore Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, történész így szólt: „Itt az alkalom, hogy a magyar nemzetnek kifejezzem köszönetemet azért a hősiességért, amellyel közel 1000 éven keresztül, karddal a kezében, az európai civilizációt védte. Ennek a nemzetnek nem volt más sorsa a múltban, minthogy minden keleti, civilizáció-ellenes megmozdulással és támadással szemben védje nemcsak önmagát, de a Nyugatot s nemcsak az európai Nyugatot, hanem annak méhében Amerikát is. Én ezt azért mondom, mert ismerem történelmüket, és nem tartanám magam művelt embernek, ha nem ismerném a magyar népet. Köszönetet mondok újólag. A képviselő urakat arra kérem, hogy Magyarország minden választókerületében mondják el, hogy Amerika hálás a magyar nemzetnek.”

A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem:
David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: "a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt." A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól.

Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét.

Lord Newton szerint "a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett."

Robert Cecil angol delegátus szerint "a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy "időről időre határrevíziót eszközöljön".

Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: "Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe." Az angol diplomata "Peacemaking" című könyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: "az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná."

Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.

A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: "Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia
rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását."

Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: "nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük."

A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök
nyilatkozta, hogy "a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik", tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen.

Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi.
A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.
Figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be:

- A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
- Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni.
- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.

A változások miatt a Szerződés jogi formájában sem lehetne fenntartható.

A 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések érdemi jogi felülvizsgálatával meg lehetne állapítani, hogy a fenti szerződések érvénytelenek. Utólagosan, ha csak részben is, de mentesíteni lehetne a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.

Erre vonatkozó passzusok:
ENSZ Alapokmánya
2.cikk 1. A Szervezet valamennyi tag szuverén egyenlőségének elvén alapszik.
2. A Szervezet összes tagjai abból a célból, hogy a tagságból eredő jogokat és előnyöket mindannyiuk számára biztosítsák, kötelesek a jelen Alapokmányban vállalt kötelezettségeiket jóhiszeműen teljesíteni.
3. A Szervezet összes tagjai kötelesek nemzetközi viszályaikat békés eszközökkel és oly módon rendezni, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe.
4. A Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniok kell.
5. A Szervezet összes tagjai az Egyesült Nemzetek részére a jelen Alapokmánynak megfelelően folytatott bármely tevékenységéhez minden segítséget megadnak és tartózkodnak attól, hogy segítséget nyújtsanak olyan Államnak, amely ellen az Egyesült Nemzetek megelőző vagy kényszerítő intézkedéseket foganatosít.

Bécsi egyezmény a szerződések jogáról
48. Cikk
Tévedés
1. Valamely állam a szerződéssel kapcsolatos tévedésre, mint olyan okra, amely érvényteleníti a szerződés reá nézve kötelező hatályának elismerését, akkor hivatkozhat, ha a tévedés olyan tényre vagy helyzetre vonatkozik, amelyet az adott állam a szerződés megkötésekor létezőnek feltételezett, s amely lényeges alapul szolgált ahhoz, hogy a szerződést magára nézve kötelező hatályúnak ismerje el.
2. Az 1. bekezdés nem alkalmazható, ha az érintett állam saját magatartásával hozzájárult a tévedéshez, vagy ha a körülmények olyanok voltak, hogy a lehetséges tévedést az adott államnak észlelnie kellett volna.
3. Egy tévedés, amely csupán a szerződés szövegének szóhasználatára vonatkozik, nem érinti az érvényességet; ilyenkor a 79. Cikk alkalmazandó.
49. Cikk
Megtévesztés
Ha valamely államot egy másik tárgyaló állam megtévesztő magatartásával vesz rá a szerződéskötésre, az érintett állam hivatkozhat a megtévesztésre, mint olyanra, amely érvényteleníti a szerződés reá nézve kötelező hatályának elismerését.
50. Cikk
Valamely állam képviselőjének 
megvesztegetése
Ha annak kifejezését, hogy az állam a szerződést kötelező hatályúnak ismeri el, képviselőjének egy másik tárgyaló állam általi közvetlen vagy közvetett megvesztegetésével érték el, akkor az érintett állam hivatkozhat a megvesztegetésre, mint olyanra, amely érvényteleníti a szerződés reá vonatkozó kötelező hatályának elismerését.
51. Cikk
Valamely állam képviselőjének 
kényszerítése
Ha annak kifejezését, hogy egy állam egy szerződést kötelező hatályúnak ismer el, képviselője ellen irányuló kényszerítő cselekményekkel vagy fenyegetésekkel érik el, az elismerés kifejezése semmiféle jogi hatással nem jár.
52. Cikk
Valamely állam kényszerítése 
fenyegetés vagy erőszak alkalmazásával
Semmis az a szerződés, amelyet az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt nemzetközi jogi alapelvek megsértésével fenyegetés vagy erőszak hatására kötöttek.
53. Cikk
Az általános nemzetközi jog 
feltétlen alkalmazást igénylő szabályaiba 
ütköző szerződések (ius cogens)
A szerződés semmis, ha megkötésének időpontjában az általános nemzetközi jog valamely feltétlen alkalmazást igénylő szabályába ütközik. Ezen egyezmény alkalmazási körében az általános nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabálya olyan normát jelent, amelyet az államok nemzetközi közössége, mint egész, olyanként fogadott el és ismert el, mint amelytől nem lehet eltérni és amelyet csak a nemzetközi jognak az ugyanilyen jellegű későbbi szabályával lehet megváltoztatni.

62. Cikk
A körülmények alapvető megváltozása
1. A szerződés megkötésének idejében fennállott körülményeknek a részes felek által előre nem látott alapvető megváltozására, mint a szerződés megszűnésének vagy az abból való kilépésnek az okára nem lehet hivatkozni, kivéve, ha:
a) ezeknek a körülményeknek a fennállása lényeges alapul szolgált ahhoz, hogy a részes felek a szerződést magukra nézve kötelező hatályúnak ismerjék el;
b) a változás hatására gyökeresen átalakul a szerződés alapján még teljesítendő kötelezettségek mértéke.
2. A körülmények alapvető megváltozására, mint a szerződés megszűnésének vagy az abból való kilépésnek az okára nem lehet hivatkozni:
a) ha a szerződés határt állapít meg; vagy
b) ha az alapvető változás annak eredménye, hogy az erre hivatkozó részes fél akár a szerződésből folyó kötelezettségét, akár a szerződésben részes bármelyik féllel szemben fennálló más nemzetközi kötelezettségét megszegte.
3. Ha a részes fél az előző bekezdések alapján a körülmények alapvető megváltozására, mint a szerződés megszűnésének vagy az abból való kilépésnek az okára hivatkozhat, a megváltozásra, mint a szerződés alkalmazása felfüggesztésének okára is hivatkozhat.

Csillag Ösvény Jósda