2025. 09. 14., Vasárnap
Roxána,Szeréna névnapja

Hírek

A fiatal Orbán Viktor szerint, az idősebb már megcsókolhatja saját fenekét

Az a politikai rendszer, amelyik nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást - utalt Orbán Viktor, még kezdő gengszter korában arra a döglődő pártállami rendszerre, amelyikből a Soros Alapítvány jövőfinanszírozó stratégiájának köszönhetően kivakartatott a kalyibából. 
 
Napjaink tükrében, mikor a legtöbb vezető pártállamista milliárdos, akik pedig még nem, azok éppen azt az üllepet próbálják szüntelen dédelgetni, melyet az ifjú titán elvtárs is említ az alábbi bejátszásban. Nos, ezek az akkor igaznak tűnő mondatok, manapság teljesen más értelmet nyernek. Szomorú, baljós, de kalkulálható értelmet.

Tovább »

Bíróbűnözés, Igazságügyi Deform - Interjúfilmünk Sebők Istvánnal, a Magyar Néppárt elnökével

Sebők István az elmúlt 70 év első politikusa, aki a lakásmaffia-ügyek feltárására és a bíróbűnözés ellen nyíltan felvette a harcot. Annak idején még a Molnár F. Árpád által alapított Hírháttér Multimédia tette közismertté, olyannyira, hogy az akkori, a média által nyilvánosan végzett internetes közvélemény-kutatások alapján kb. a 3. helyet szerezte meg abban, hogy kit választanának a szavazók legszívesebben miniszterelnöknek.

Lám, ennyit számít, amikor az egyébként potenciális győzteseket a fősodratúnak nevezett média - mindkét oldal - szándékosan eltitkolja, eltussolja, helyettük pedig olyanokat tol állandóan a polgári lakosság orra elé, akiktől a lakosságnak a gyomra felfordul. Ilyenkor nem csoda, hogy Orbán Viktort, Európa legsötétebb diktátorát is szívesebben választják másodszor is kétharmados győzelemre, hiszen a népet a bal- és jobboldal kollektíven fosztotta meg a választás jogától és lehetőségétől, már Orbán Viktor előtt kiüresítve a demokráciát, Orbán ellenfelei pedig önmagukat és az országot egyaránt diktatúrára, csődre és garantált üldöztetésre vetve.

Életveszélybe sodorva...

Tovább »

Bekapcsolva maradt a kamera Sebők István pártelnök és Molnár F. Árpád beszélgetésekor

Sebők István, a Magyar Néppárt elnöke és Molnár F. Árpád beszélgetésekor véletlenül bekapcsolva maradt a kamera, miközben állami és politikai bűnügyekről, rendőrbűnözésről, ügyvéd- és bíróbűnözőkről, valamint az őket pénzelő maffiózókról és bűnbandákról beszélgettek. Az ekkor elhangzottakból publikált egyik munkatársunk egy majdnem 3 perces részletet.
 
Sz. L. cikke

Tovább »

A közmédia elhallgatta a Tel Aviv-i béketüntetést, pedig tízezren demonstráltak a békéért

Izraeli baloldali szervezetek felhívására szombat este tízezren tüntettek a békéért Tel Aviv Rabin terén – jelentette a Magyar Szociális Fórum, Keller Ádám helyszíni tudósítása és fényképfelvételei alapján, vasárnap. 
 
Az „Irány a béke, le a háborúval!” jelszóval megtartott imponáló tömegmegmozduláson beszédet mondott David Grossman író. A magyar közmédia ezt az eseményt sem tartotta szükségesnek a lakosság elé tárni. 
 

Tovább »

Orosz katonai konvoj lépte át az ukrán határt

Orosz páncélozott személyszállító és más katonai járművek lépték át csütörtök este az ukrán határt két brit lap, a The Guardian és a The Telegraph beszámolója szerint. A több mint 260 kamionból álló orosz segélyszállítmány eközben szemtanúk szerint a határ közvetlen közelében vesztegelt - írta a Kárpátinfó.

Tovább »

Kineziológus szemmel a felelősségről (Krősz Zsuzsa, kineziológus tanácsadó)

A saját életem alakulásáért én vagyok a felelős. Csak is és kizárólag. A felelősség, amikor nem fogom másra a dolgok alakulását, amikor elismerem, hogy mindent én teremtettem. Amikor nem a szüleim, a gyerekeim, a politika vagy a körülmények, nem a volt férj, a szomszéd, egy népcsoport, stb., hanem azért mert én ezt vártam el.
 
Amikor felismerem, hogy én ezt így vagy úgy tettem, vagy nem tettem. Amikor hajlandó vagyok megtenni dolgokat azért, hogy boldog legyek, hogy jobb legyen az életem és a körülöttem lévőké is. 

Tovább »

Dobogóért hajtanak a H-Moto fiatal tehetségei a Hungaroringen

Sajtóközlemény - H-Moto, Alpok-Adria Bajnokság, Hungaroring, Előzetes, 2014.08.14.

A hétvégén a Hungaroringre látogat az Alpok-Adria Bajnokság és a magyar nyílt gyorsasági-motoros bajnokság mezőnye, így a H-Moto fiatal pilótái, Csányi Gergő és Kovács Bálint hazai közönség előtt mutathatja meg, mire képes. A céljuk egyértelmű: dobogóra szeretnének állni a mogyoródi aszfaltcsíkon!
Cikk: Balogh Tamás

Tovább »

Nehéz kezdet után újra kategóriagyőzelem

Negatív és pozitív élményekkel egyaránt gazdagodott az augusztus 8-10-ei, STEFANI Baranya Kupán Kondella Péter és Szilassy Arnold. A SOLID Racing Team alakulatát úgy néz ki, minden futamon próbára teszik az égiek.
 
SOLID RACING TEAM – STEFANI Baranya Kupa 2014, 2014. augusztus 8-10.
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R
 
Cikk: Horváth Judit

Tovább »

Stunt Riding bemutató az Éjszakai Autóversenyen

Angyal Zoltán, mint Stunt Riding versenyző lesz látható a Nyíregyházi Éjszakai Autóversenyen augusztus 19-én, a KGST piac területén. A Stunt Riding sportág nagy teljesítményű motorokkal végrehajtott látványos akrobatikus gyakorlatokra épül, amelyekkel sem az utcai motorozásban, sem más motorsportokban nem találkozhatunk.
 
Cikk: Hajósi Miklós
www.hajoka.hu
 

Tovább »

Már a Marx-szobor is útban van az új magyar nagytőkéskormánynak

A Magyar Szociális Fórum szolidáris támogatásáról biztosítja a Marx-szobor védelmében péntekre meghirdetett megmozdulást, és képviselteti magát a tüntetésen – jelentette be az MSZF szerdán. A civil-politikai demonstrációval azt akarják elérni, hogy a kormány ne távolíttassa el Marx Károly szobrát, hanem a filozófus szobra a Corvinus egyetem aulájában maradjon.

Tovább »


Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda