Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Filminterjúnk a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a keresztény Filep Andrással, akit a világ leggazdagabb 1 százaléka, a minden törvények felett álló uzsorás bankármaffia és annak lefizetett népirtó pártjai akarnak kilakoltatni.
(Cikk: 19:44.44 órakor)
Szeretjük-e a Karácsonyt, és ideje-e muszlim félholdra cserélni a svéd zászló keresztjét? Lesz-e Karácsonykor házkutatás, és kit, mikor basznak utcára? 12 perces új műsorunkban Molnár F. Árpád és Bense Sándor.
(Cikk: 18:38.38 órakor)
Dokumentumfilmünkben Csoma Mózes, a legfőbb Korea-szakértő a világsajtót cáfolja. Közben az Észak-Koreától kapott filmfelvételeinkből is vetítünk.
(Cikk: 21:28.48 órakor)
Dr. Christopher Exley professzor: "De most, mivel láttam ugyanazokat a sejteket, amelyeket az oltás beadásának helyén láthatunk, egy alumínium-szállítmányt cipelve az autizmussal elhunyt személyek agyszövetébe... most azt mondanám, ...azt mondanám, hogy nagyon meg kell gondolnunk, hogy ki kap alumínium adjuvánst tartalmazó oltást. Tudja, nagyon meg kell fontolnunk, hogy ez az oltás egy életmentő oltás-e vagy sem. És ha nem az, ne adjuk be alumínium adjuvánssal!"
Nagy Sándor (Naleksz) összeállítása
Akciókrimi botrányos jelenetekkel, leplezetlen bírói bűnözéssel! Tanúk szerint a Büntető Kollégium elnöke börtönpszichiátriára juttatva akart megszabadulni Dr. Monostory Attila nemzetközi hírű jogásztól, akinek a köztörvényes elmebeteggé nyilvánítását és bírósági elítéltetését szervezte. A bíróbűnözők hírhedtté vált köztörvényes alakja, Haászné dr. Recskó Viktória rosszindulatú bűntettei során belerángatta a Dr. Monostory Attila elleni állami hajtóvadászat bűnügyi botránysorozatába Molnár F. Árpádot, a nemzetközi hírű tényfeltáró újságírót, ami külön láncreakciót indított be... csakhogy nem Monostory Attila ellen.
Nézzék meg a filmünket, érdemes! Tanulják 2017 Magyarországát, tanuljanak Orbániádát!
Hétfőn kezdődik. Emlékezetes lesz vagy sorsfordító? Eljött-e az idő, amikor az örök nyomorra ítélt áldozatok tengere nem megy többé haza addig, amíg a magyar nemzet halálos ellenségei, a népirtó tömeggyilkosok nem rehabilitálják a több millió, már életében megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárt? Jöjjön el Ön is, és legyen részese a történelemnek. Ne bámulja, mint egy orbáni székbe ragasztott idióta, hanem helyszíni szemtanúja legyen a jelentős vagy perdöntő eseményeknek.
(Cikk:18:08.28 órakor)
Műsorunkban vitáznak Bense Sándor és Molnár F. Árpád.
Tegnap este két rendőr tartott házkutatást az állami szervezett bűnözés által többször sikertelenül kilakoltatni próbált, két beteg kisgyermeket egyedül nevelő Lasztóczi Tünde lakásában, akinél az 1956-os hős és túlélő, a 84 esztendős Antal Imre is él. A rendőrök a házkutatási paranccsal egy mobiltelefon keresésének ürügyével jöttek, de a szemtanúk szerint a házkutatás nagyjából kimerült egy fiók kihúzásában és visszatolásában, valamint abban, hogy a rendőrök minden helyiségbe bementek. Azaz mintha valami másért mentek volna, nem azért, aminek ürügyén jöttek.
Abban a maffiaállamban, ahol a lakosságot üldöző rendőrség főnöke, Orbán Viktor és klánja - tessenek csak kiszámolni - naponta kb. 13 milliárd forintot lop el a polgári lakosságtól. Azaz fejenként mindannyiunktól napi 1370 forintot. Vagyis - a csecsemőket is beleszámítva - mind a 10 millió magyarnak naponta jutna 1370 forint nettó alapjövedelem, tehát havonta 41 ezer forint!
Íme a jóléti állam titka.
Alumínium.
Egy fém, amelynek létezik egy kevésbé ismert tulajdonsága.
Az emberi szervezetben lassan felhalmozódó neurotoxin, azaz alattomos idegméreg.
A dokumentumfilm azt mutatja be, milyen hatást gyakorolt az alumínium használatának elterjedése az életünkre és főként az egészségünkre. Az alumínium egy alattomos neurotoxin. Hatását évek, évtizedek alatt fejti ki. Allergia, demencia, Alzheimer-kór, mellrák és különböző autoimmun betegségek formájában tapasztalhatjuk meg ezt a hatást. Az élelmiszer-, kozmetikai és gyógyszeriparnak nem érdeke, hogy erről sokan értesüljenek. A tudományosan bizonyított tényeket pedig akár hatóságokkal összejátszva próbálják tagadni.
Nagy Sándor (Naleksz) filmajánlása
Filmünk garantálja, hogy a legnyugodtabbak is felháborodjanak.
(Cikk: 23:58.38 órakor)
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...
A magyar történelem talán egyetlen hős ügyésze a 66 vagon olajmaffia-vonatot megbuktatott megyei főügyész, Szeszák Gyula. Viszont az olajmaffia védelmezői voltak Orbán Viktor, Pintér Sá...