Az Apple rákényszerült annak elismerésére, hogy a mostani világbotrányban szándékosan rejtettek el az iOS operációs rendszerében olyan kódokat, amik lelassítják az egy ideje használt iPhone-okat. A cég - hosszas maffiaszervezkedés és bűnöző jogászaik belső kínlódásai után - azzal próbálták indokolni, hogy az idősebb telefonok akkumulátora olyan változásokon megy keresztül, ami - ha az eredeti sebesség marad - fagyást vagy az operációs rendszer összeomlását okozhatná, és ők csak a legjobbat akarták (titokban) a kedves vásárlóknak.
Az Apple ellen most indított csoportos perekben a maffia által kikezdhetetlen érvekkel indítottak: az Apple nem tájékoztatta megfelelően az embereket, hogy miket, továbbá milyen indokkal tettek és szervezkedtek, és azt is eltitkolták, hogy egy hétköznapi akkucserével megoldható lenne, hogy a készülékek normális sebességgel működjenek. A csoportos perek résztvevői deklarálták: amiket az Apple elkövetett, az kimeríti a fogyasztók megtévesztésének fogalmát, amit egyébként az USÁ-ban számos szövetségi és állami törvény tilt.
Válogasson a legújabb filmjeinkből:
- 8 gyermekes apát akarnak kilakoltatni az uzsorás bankárpártok (Interjúnk Filep Andrással)
- Boldog Karácsonyt és Allahu akbar! (Műsorunk Bense Sándorral)
- Tévhitek Észak-Koreáról - Dr. Csoma Mózes habilitált egyetemi docens
- Állami gyilkosságot szervezett a Kúria elnökhelyettese?! - Maffiabotrány a bíróságon!