Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
- Az a céljuk, hogy az emberek öljék egymást, hiszen akkor több fegyvert el lehet adni, több ország tönkremegy, több emberen lehet uralkodni, és ez áll mindezeknek a dolgoknak a hátterében. (...) Ez a sátán eszköze, hogy a gyűlöletet szítsa, hogy gyűlöljék és utálják az oroszt vagy az ukránt... - A Krisztus Szeretete Egyház magyarországi vezetője, Varga István múlt heti, élőben közvetített prédikációjából idézünk néhány gondolatot.
A South Parkban a 10 éves Eric Cartman édesanyja lefeküdt Bill Clintonnal, hogy tegye törvényessé kb. a 30. trimeszterig (azaz 10 éves korig) az abortuszt. Ma már liberális PhD egyetemi tanárok is hirdetik a gyermekgyilkosságok efféle demokrata liberális formáját. Az amerikai demokrata párti liberális toleráns tébolydiktatúra és háborús fasiszta népirtások mellett Volner János szavairól, Bősz Anett McDonald's- és Coca-Cola-konform nézeteiről és az egyre tombolóbb világdiktatúra konkrétumairól Nagy Sándor Naleksz gépészmérnök és jogvédő, valamint Molnár F. Árpád.
Sok hírhedt végrehajtó megtanulta bukott kollégái árán, hogy a végrehajtó dolga a harácsolás és a bűnözés, de kerülve a feltűnést. Sok hírhedten bűnöző politikus is megtanulta ezt. Akik nem, azok közül az elmúlt évek során sokan büntetőeljárásokkal, kamarai kizárásokkal, választási vereségekkel, felfüggesztett és letöltendő szabadságvesztésekkel végezték - ezekben több, nagyon kiemelkedő esetben Molnár F. Árpádnak kulcsszerepe volt. De a többi lebukás és eltakarítás oka is hasonló volt: az elkövető végrehajtóknak a bűnözés mellett túl nagy volt a szájuk, túlzottan hivalkodók és kérkedők voltak, mert jogvédőkkel, újságírókkal, aktivistákkal kötekedtek, az ellenük megindult panaszok és feljelentések közül pedig elég volt, ha egy célba talált: a pályafutásuk véget ért. Konkrét bűnözőkkel és nyilvános bűntettek ismertetésével, a Kutas és Ollári Végrehajtói Iroda, valamint példájuk kapcsán az egész végrehajtói rendszer eltörlésére és állami kézbe visszaadására, a titkosszolgálat és a Fidesz-kormány nyilvános felhívásával Molnár F. Árpád, valamint Vincze Krisztián, fél tucat csatornára élőben, majd további helyekre is sokszorosítva.
Németh Szilárd fideszes parlamenti képviselő háza előtt tüntettek Póka László, Vincze Krisztián és az otthonvédő, devizahiteles aktivisták, ezért a dúsgazdag népképviselő feljelentette őket zaklatásért. Orbán Viktor zaklatott közpénz-dúsgazdagja közben a választás utánig szabotálja a bírósági tárgyalásokat, nem jelenik meg, így a per áll. Úgy látszik, annyit Rezsi is felfog, hogy ezek a népellenes burzsoá perek pokoli rossz reklám a Fidesznek. Rezsi Szilárd Csepelen indul a választásokon, az ellen a Dr. Szabó Szabolcs ellen, aki már többszörös veretlen ellene. Márki-Zay Péter és a NATO-identitás. Profi Fidesz, béna ellenzék. Rezsi Szilárd sokat, de Kövér László sokkal-sokkal több szavazatot veszít a Fidesznek. Sok mindenről Vincze Krisztián villamosmérnök és a médiaalapító Molnár F. Árpád.
Keresztények és jóérzésű emberek ezrei folytattak békedemonstrációt - kb. minden második Bibliával a kezében (ahogy a szervezők kérték) - az USÁ-ból kikövetelt európai keresztényüldözések, Biblia-betiltások és egyre totalitáriusabb és féktelenebb multinacionális cenzúrák és állami politikai üldözések miatt, a családok tisztelete, az erkölcsös élet tisztelete, a szólásszabadság, a lelkiismereti és vallásszabadság helyreállításáért. Valószínűleg még soha a magyar történelemben ilyen tüntetés nem volt. Ennek közvetítése kommentfalait özönlötték el Bertalan Attila tüntetéséről beeső szélsőséges - Bibliai definíció szerint - ördögök és antikrisztusok, akik nagy gyűlölettel mindenféle szemétnek és hazaárulónak bélyegezték a kamerák által beláthatatlanul sok ezer tüntetőt, amiért odamentek, nem pedig kizárólag Bertalan Attila demonstrációjára...
Az USA nem tud szakítani a fasiszta fajelmélettel. Fennállásuk óta faji alapon irtottak ki népeket, hurcolták rabszolgának és tartották állatoknak az afrikaiakat, üldözték a homoszexuálisokat stb., most pedig a fehérek és a heteroszexuálisok az üldözöttek. Naponta váltogatják, kik szerintük a legalsórendűbb fajok. Tegnapelőtt-előtt az afgán volt (egyetlen afgán sem volt a 911-es támadások 19 gépeltérítője között, viszont 15 a baráti Szaúd-Arábia polgára volt), tegnapelőtt az észak-koreai volt, tegnap a venezuelai, ma pedig az oroszok. Ahogy az amerikai multik vélt anyagi és hatalmi érdekei megkívánják. Holnap ki következik? Közben szorgosan fejlesztik és értékesítik az oroszoknak a fegyvereket és fegyveralkatrészeket; de erről egyik médiában sem hallhatott, mert személyes ismeretségek kellenek hozzá...
- Az egyik legnagyobb fegyver ma, amivel embereket lehet vezetni, manipulálni, azok nem a golyók, meg a bombák, hanem az, amit hallanak a Facebookon keresztül, a YouTube-on keresztül, meg a híradásokon keresztül. Ezzel sokkal több embert meg lehet vezetni és a halálba lehet kergetni, mint fizikai dolgokkal. Ez egy hadviselés, ami folyik, egy modern hadviselés - mondta hétvégi prédikációjában Fábián Attila lelkipásztor, a nemzetközi Krisztus Szeretete Egyház (KSZE) országos vezetőinek egyike.
Ezt a Google-nek dolgozó egyik személy nyilatkozta nekünk arra a kérdésre, miért tilt be a Google-YouTube olyan sok, a finnországi állami keresztényüldözésekről szóló videót világszerte. Finnországban azért indultak állami LMBTQ-s börtönperek keresztények ellen, mert az Újszövetségből idézték, hogyan kell a Jézus Krisztusnak tetsző életet élni, ha az ember keresztény, vagy pedig hajlandóak voltak ilyen véleményt megjelentetni, ahelyett, hogy az amerikai demokrata párti liberális toleráns Google-YouTube-hoz hasonlóan betiltották volna. A Google-YouTube és Finnország kirekesztő és fasiszta gyűlöletkampányai kapcsán a Google Magyarország igazgatóját, Bíró Pált, valamint Finnország Nagykövetségét is tervezzük megkérdezni. A Google 2013-ban vásárolta fel a YouTube Inc.-t. A YouTube betiltásai hatására már akkor olyan gyilkosságok történtek, mint a hajdúszoboszlói családirtás, amikor Bíró Pál a YouTube igazgatója volt, amióta pedig Bíró Pál a Google magyarországi vezetője, bizonyított mennyiségében és minőségében a történelem legtöbb, legőrültebb, legelmebetegebb és legtébolyultabb hamis indokokkal és hazugságokkal következtek be a magyarság elleni tömeges betiltások a gyanútlan kisemeberektől Gyurcsány Ferenc miniszterelnökig bezárólag, amikor a fasiszta óriáscég véletlenül a saját amerikai demokrata párti liberális toleránsa teljes profilját is megsemmisítette egy szó szerinti troll kamu panaszára hivatkozva.
(Indexkép: Az LMBTQ keresztény politikai üldözöttje, Päivi Räsänen és több ezres keresztény szimpátiatüntetés az üldöző, USA-lobbista finn nagykövetségnél.)
A konkrét eset mellett számos konkrét maffia-bűntettel és rendőrségi-végrehajtói maffia-bűnözéssel, és mindenki számára hasznos tananyaggal. Az adás fél tucat csatornára ment élőben, utána pedig további helyekre is feltöltésre került.
- Ha véletlenül meghallgatod reggel nyolckor a híreket, kilencre már nem biztos, hogy még mindig aktuális. Így változik. Sőt, a legutóbbi időben már legtöbbször nem is igaz, amit mondanak. Teljesen sületlenségeket beszélnek. Éppen ezért, ha ebbe helyezed a bizodalmadat, a világ vagyonaiba, az emberekbe... - Dömök László tanár és lelkipásztor istenerkölcsi stabilitásról és kiszámíthatatlan, hirtelen változó emberi légvárakról.
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...
A magyar történelem talán egyetlen hős ügyésze a 66 vagon olajmaffia-vonatot megbuktatott megyei főügyész, Szeszák Gyula. Viszont az olajmaffia védelmezői voltak Orbán Viktor, Pintér Sá...