2024. 04. 20., Szombat
Tivadar névnapja

A Google-YouTube szerint az LMBTQ nevében keresztények bebörtönzésére uszítani rendben való, de Jézus idézése könnyen betiltásokat von maga után

A Google-YouTube szerint az LMBTQ nevében keresztények bebörtönzésére uszítani rendben való, de Jézus idézése könnyen betiltásokat von maga után
2022-03-17

Ezt a Google-nek dolgozó egyik személy nyilatkozta nekünk arra a kérdésre, miért tilt be a Google-YouTube olyan sok, a finnországi állami keresztényüldözésekről szóló videót világszerte. Finnországban azért indultak állami LMBTQ-s börtönperek keresztények ellen, mert az Újszövetségből idézték, hogyan kell a Jézus Krisztusnak tetsző életet élni, ha az ember keresztény, vagy pedig hajlandóak voltak ilyen véleményt megjelentetni, ahelyett, hogy az amerikai demokrata párti liberális toleráns Google-YouTube-hoz hasonlóan betiltották volna. A Google-YouTube és Finnország kirekesztő és fasiszta gyűlöletkampányai kapcsán a Google Magyarország igazgatóját, Bíró Pált, valamint Finnország Nagykövetségét is tervezzük megkérdezni. A Google 2013-ban vásárolta fel a YouTube Inc.-t. A YouTube betiltásai hatására már akkor olyan gyilkosságok történtek, mint a hajdúszoboszlói családirtás, amikor Bíró Pál a YouTube igazgatója volt, amióta pedig Bíró Pál a Google magyarországi vezetője, bizonyított mennyiségében és minőségében a történelem legtöbb, legőrültebb, legelmebetegebb és legtébolyultabb hamis indokokkal és hazugságokkal következtek be a magyarság elleni tömeges betiltások a gyanútlan kisemeberektől Gyurcsány Ferenc miniszterelnökig bezárólag, amikor a fasiszta óriáscég véletlenül a saját amerikai demokrata párti liberális toleránsa teljes profilját is megsemmisítette egy szó szerinti troll kamu panaszára hivatkozva.

(Indexkép: Az LMBTQ keresztény politikai üldözöttje, Päivi Räsänen és több ezres keresztény szimpátiatüntetés az üldöző, USA-lobbista finn nagykövetségnél.)

A 'miért törli a keresztényeket a Google tulajdonában álló YouTube és miért tilos a Bibliából idézni, illetve akik idéznek, ellenük miért megengedett állami perekre és bebörtönzésekre uszítani', a Google munkatársa úgy válaszolt, azért, mert van a Google-nek, ezért a YouTube-nak is üzleti, vagy ha úgy tetszik, filozófiai koncepciója, hogy a kereszténység az útjában áll a tulajdonképpen személyiség vagy identitás nélküli, arctalan fogyasztó kialakításának, viszont az LMBTQ kitűnően kiszolgálja ezen üzletpolitikai célokat. Megkérdeztük, a Google-YouTube miért az LMBTQ-ra fókuszál, miért ez a világ közepe, hiszen Jézus Krisztus sok minden mást is hirdetett: házasságon kívül ne élj nemi életet, ne is kívánd meg a lelkedben más feleségét, miért csak a homoszexuális kapcsolatokkal van elfoglalva? A Google munkatársa úgy válaszolt, hogy Amerikában az a multik központi tematikája, kinek, milyen bőrszíne van és mi a szexuális orientációja, az érdemalapúság és az erkölcs már régen hanyatlik, de a Google-nél egyébként sem voltak olyan szempontok, hogy erkölcs, ha lehet így mondani, sosem voltak igazi szempontok, csak a látszat, a befolyás és a megszerezhető profit. Megkérdeztük: a Google-YouTube egyébként miért nem hajlandó megjelölni a betiltások során az általuk kifogásolt részt, hiszen ez az emberi jogok, továbbá a civilizált és az átlátható működés alapja? Abból lehet tanulni, és abból lehet tudni, hogy a betiltó cég nem egy szervezett bűnözői maffiahálózatként semmisíti meg a politikailag neki nem tetsző tartalmakat? A válasz szerint minden konkrét kifogás támadási felület a cég ellen, hiszen kiderülne, hogy sokszor vagy legtöbbször semmi alapja nincs ezeknek a betiltásoknak, hanem azokat politikai érdekek, tévedések és szándékos visszaélések szülik.

Mint az világszerte ismeretes és mintegy másfélmilliárd keresztény folyamatos megbotránkozását okozza, hogy Finnországban 2 éves börtönbüntetéssel fenyegető büntető perek indultak, miután Finnország korábbi belügyminiszter asszonya, az ötgyermekes keresztény Päivi Räsänen (ejtsd: pejvi reszenen) - akinek a férje evangélikus keresztény lelkipásztor -, 2019-ben a Twitteren üzent a finn evangélikus egyháznak (tehát a saját egyházának), hogy a Jézus Krisztus tanításaival ellentétes, hogy a finn evangélikus egyház arra kérte az LMBTQ-t, tegyék ki az egyház logóját is, mint támogatóját a finnországi pride-nak. Indoklásul Pál apostolt idézte. További vádpont, hogy valamikor réges-régen, 18 esztendővel ezelőtt Päivi Räsänen írt egy kis keresztény tanulmányt arról, hogy Jézus szereti a homoszexuálisokat, de nem támogatja a homoszexualitás gyakorlását. Ahogyan Jézus nem támogatja a házasságon kívüli szexet és azt sem, ha valaki gondolatban paráználkodik más házastársával. A kötelező pillanatnyi amerikai demokrata párti liberális toleráns fasiszta vonulatnak megfelelően Finnország mindezekből kizárólag a homoszexuálisokra és a transzneműekre fókuszált, és az ő érzékenységük nevében indított büntetőpert és totális gyűlölettámadásokat a Jézus Krisztus és minden keresztény ellen. Hiszen ezeket a bolygón szinte az összes keresztény ugyanúgy gondolja, hiszen a Szentírás világosan fogalmaz úgy most, mint Jézus és a tanítványok 2000 évvel ezelőtt.

Mivel a bőrszíntől és a szexualitástól elvonatkoztatni egész történelme során képtelen USA (korábban ugyanezek a multik a feketéket és a homoszexuálisokat üldözték) most éppen - a fehérek mellett - a heteroszexuálisokat és a családokat üldözi, mert azok heteroszexuális együttlétből erednek, így a pincsikutyaként lihegő finn rezsim is abból vezeti le - hogy az amerikaiak otthon érezzék magukat, így fogalmazok - a "fajokat", mennyire támogatják a homoszexualitás gyakorlását. Így a szorgos tanuló finnek azt a szintén ötgyermekes Dr. Juhana Pohjola lelkipásztort is perbe fogták, aki 18 évvel ezelőtt merészelte keresztényként Päivi Räsänen bibliai írását megjelentetni.

Az, hogy a keresztény füzet megjelenését követően 18 évvel később indítanak pert, szintén az amerikai nettó náci diliházas elmebaj és gazságügyi tébolymarketing eredménye, kimondottan amerikai, semmi köze Európa normáihoz és általában a józan észhez, és önmagában is abszolút kizárja az emberi jogok jelenlétét. Tehát az USÁ-ban - a kormánytól a Facebookon át a YouTube-ig - napi gyakorlat. Ugyanis az amerikai anarchia életvitele az, hogy ami tegnap kötelező volt, de ma éppen üldözik, akkor azért jár a Google-diliházas megtorlás, amiért annak idején a Google-diliház dicséretet adott. Ahogy jogvédő szervezetünk figyelmeztetett arra, hogy amire most a Facebook uszít, hogy mindenki nyugodtan uszítson gyűlöletre az orosz elnök Putyin és az Oroszországban besorozott katonák meggyilkolására, azokat a kommenteket holnap ugyanaz az amerikai maffiakéz be fogja tiltani az íróikkal együtt, mert holnap már egy sokadik következő kötelező amerikai diliházas fősodor lesz.

Az USA és az amerikai multik Európában mintegy legjobb náci tanítványaként elhíresült finn rezsim, a finn gazságszolgáltatás és az LMBTQ legfasisztább és legszélsőségesebb neonáci keresztényüldöző vonalát kiszolgáló ameronáci finn média miatt Finnországot azóta egyre többen "az LMBTQ-kormány"-ként emlegetik, annyira ez az image és ennek erőszakossága vált meghatározóvá Finnország vonatkozásában. Amely finn neonáci cselekmények egyúttal minden mást eltöröltek és megsemmisítettek, amikkel az emberek eddig Finnországot azonosították. Eddig számos téren a pozitív példa volt, amióta viszont az amerikai kötelező Google-, YouTube-, Coca-Cola- és McDonald's- nyíltan antikrisztusi fősodor magával söpörte őket, azóta Finnországot inkább csak negatív előjellel és az amerikaiak, valamint a Coca-Cola bohócaként, csicskájaként, az USA alattvalójaként jellemzik, ahol tombol az intolerancia és az erkölcsök üldözése.

Ezekhez, a Bibliában antikrisztusiként és az ördögök sajátjaként definiált kötelező ledér és parázna, minden véleményt betiltó fasiszta és gyűlölködő, a keresztények bebörtönzésére uszítást támogató, a Jézus Krisztus beszédeit gyűlölő és betiltó nettó náci vonalhoz csatlakozott tehát az amerikai Google és YouTube, amely a világ legintoleránsabb, legtöbbet hamisító, a cégeket és a más véleményeket a legtöbb köztörvényes bűncselekmény elkövetésével kirekesztő, betiltó és cégeket megsemmisítő szervezete, és a Facebook mellett a legdurvább kémtevékenységeiről vált hírhedté a bolygón, messzemenően olyannyira, hogy a világ országainak törvényei és nemzetbiztonsági törvényei meg sem engedik az ilyen szervezetek működését, a világ egyetlen országában sem.

 

 

 

---

Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.

Médiáink és egyesületünk szolgáltatásait nem vehetik igénybe azok a bérlet- és jegyellenőrök, akik Budapesten vagy az országban bárhol busz-, troli-, villamos- vagy HÉV-utasok zaklatásából élnek. Viszont előre vesszük mindazokat, akik ezen ellenőrök vagy főnökeik elleni panasszal fordulnak hozzánk, vagy bár ellenőrök voltak vagy vannak, de főnökeik visszaéléseiről vagy bűncselekményeiről kívánnak információkkal szolgálni vagy azokat leleplezni.

 


 

---

Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):

 

 

 

---

A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.

A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com).

 

 

---

Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.

Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB

 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda