Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Nagy gondban vannak a kárpát-medencei bölcsőkbe leszületni kívánó lelkek!
Milyen csomagolásuk lesz, mire elérik a felnőttkort, amikor majd szabadon dönthetnek oltások igénybevételéről?
Egy rakás idegen anyaggal szervezetükben, az el nem kapott, ártalmatlan gyermekbetegségek és a lejáró mesterséges védelem miatt teljesen kiszolgáltatva lesznek az éppen az oltásokkal életben tartott, felnőttkorban veszélyesen támadó, ragályos betegségeknek.
Leendő, butákká nevelt szüleikre sajnos nem számíthatnak, mert ők egy ördögi biznisz már másodlagos fogyasztói.
Tisztességes tájékoztatás: Nagy Sándor (Naleksz)
Kiderült végre: az igazságügyi orvosszakértők számolási hibája miatt állították bíróság elé a szülőket. Öt éve az akkor már egy éve elhunyt hathetes gyermeket a dokumentumok alapján 6 hónaposnak írták le, és így marasztalták el szakvéleményükkel a szülőket, miszerint nem adagolták a felírt K-vitamin ampullákat.
Az orvosszakértők - elkerülve a nevetségességet - meghallgatásuk elején azonnal pontosították a szerintük jelentőséggel nem bíró tévedésüket a gyermek életkorára vonatkozóan. Az orvosokat egységes betyárbecsülettel védő igyekezetük ellenére azonban a vádlottakra vetülő árnyék tovább foszlott, mert nem történt szülői mulasztás.
Tudósítás: Nagy Sándor (Naleksz)
Beleképzelt K-vitamin adagolás elmaradása miatt, kiskorú sérelmére elkövetett, szándékos emberöléssel vádolt szülők pere. Ők az első adandó alkalommal beadatták gyermeküknek a K-vitamint, a sorra következő adagot már a kórház adta, ahol az egyhetes „gondos” kezelés után elhunyt gyermekük.
Képeikre rákattintva nyíló helyszíni tudósítások.
Cikkmátrix: Nagy Sándor (Naleksz)
Molnár F. Árpád és Vincze Krisztián élőben: Letartóztatták a Világtörténelem legnagyobb tényfeltáróját, Julian Assange-t. Netanyahu győzött, mi lesz Magyarországgal? A Holdba csapódott és megsemmisült a Kezdetben nevű izraeli űrszonda. Világtörténelmi jelentőségű: lefotóztak egy fekete lyukat, ami 55 millió fényévre van. Putyintól vásárolt fegyvereket Erdogan, az USA fenyegetőzik. Általános politikai rendőrbűnözés és lakossággyűlölet: Donáth Anna (Momentum) esetétől a HírAréna munkatársáig és Rogán Antal lefizetéses bűnügyeiig. Alkotmányos Ellenállás: bölcs profizmus vagy agresszív amatőr fanatizmus?
A főszerkesztő munkatársai az autóban addig szörnyülködtek annak láttán, milyen sokat fejlődött Szlovákia Magyarországhoz képest, hogy Molnár F. Árpád végül bekapcsolta az élő adást, és ő kommentelt pár szót arról, látszik, hogy Magyarországon ellopták az európai uniós fejlesztésekre kapott irdatlan vagyonokat, míg Szlovákiában és Európa országaiban...
Assange angliai letartóztatása után, mint aki Tony Blair bohócsipkás Miki egér piárjára pályázik, úgy csinált magából idiótát Jeremy Hunt brit külügyminiszter a Világtörténelem legnagyobb tényfeltárója, Julian Assange, a WikiLeaks megalkotójának imperialista elfogása és előre elítéltetése kapcsán.
Összefogás nélkül Orbán teljhatalma mintegy holt biztos. Az ellenzéki összefogás keretében szervezett, Budapesten tartott fórumon jártunk, ahonnan a gyűlést - megérkezésünk után nem sokkal - élőben közvetítettük.
Élő beszélgetésünkben: Dömötör Sándor baleset következtében veszítette el a szeme világát. Az orbánista bankármaffia a munkaképtelenné vált rászorulónak is elárverezte a házát. A kilakoltatási moratórium lejártával - ami kb. 20 nap múlva lejár - akarják utcára dobni.
Tegnap, 8-án délután a Politikatörténeti Intézetben egy ELTE professzor emeritus, az SZTE főiskolai docense, valamint az MTA TK egy szociológusa tartott egymástól függetlenül előkészített előadást. A címe: A spanyol polgárháború és az antifasizmus Európában.
10 év után kierőszakolt műtét ukrán orvossal, 2 milliós hitelből 10 milliós követelés, 70 ezres havi törlesztő részletből 260 ezer forint havonta, a házát is elvették, a fiánál lakik. 50 éven át dolgozott, évtizedekig ápolónő volt, de 10 éven át nem műtötték meg, mert nem fizetett megvesztegetési pénzt.
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...
A HírAréna főszerkesztője, ingyenes és keresztény jogvédő és dokumentumfilmes ma feljelentette Orbán Viktort Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt, Vida Ildikót H...