2019. 04. 21., Vasárnap
Konrád névnapja

Hülyét csinált magából Assange kapcsán a brit külügyminiszter, Jeremy Hunt

Hülyét csinált magából Assange kapcsán a brit külügyminiszter, Jeremy Hunt
2019-04-13

Assange angliai letartóztatása után, mint aki Tony Blair bohócsipkás Miki egér piárjára pályázik, úgy csinált magából idiótát Jeremy Hunt brit külügyminiszter a Világtörténelem legnagyobb tényfeltárója, Julian Assange, a WikiLeaks megalkotójának imperialista elfogása és előre elítéltetése kapcsán.

Gyorscikk: Molnár F. Árpád
 

Az USA titkosított háborús bűntetteit és elévülhetetlen népirtásait milliónyi más állami bűntett és terrorizmus leleplezése mellett feltárt Julian Assange-ról azt mondta a Brexittel egyébként is magából hülyét csinált Nagy-Britannia külügyminisztere, Jeremy Hunt:

- Assange nem hős, mert éveken át bujkált az igazság elől, megkerülve a brit igazságszolgáltatást.

Miután ugyanis Ecuador londoni nagykövetségén Assange 7 éven át tartózkodott, hogy a nyugati terrorista állami bűnszövetség nehogy meggyilkolja azért, mert nem hazaáruló és népirtó tömeggyilkos, hanem világtörténelmi hős lett, Ecuadort sikerült végül felvásárolnia a kapzsi, bűnöző és tömeggyilkos nyugatnak, így Assange-ot a bűnöző és terroristapárti brit kormány politikai rendőrsége letartóztatta, és most halállal végződő eljárásokkal és kiadatással fenyegetik.

Amit Jeremy Hunt brit külügyminiszter "igazság"-nak nevezett, ami elől Hunt gerinctelen politikusi állítása szerint bujkált, az pedig túl ezeken nem más, mint pl. Assange ellen azóta visszavont olyan körözés, ahol - amerikai nyomásra - Svédország olyan személyiségzavaros beteg nőket állított elő, akik azt hazudták, hogy Assange megerőszakolta őket. De ennél a szokásos titkosszolgálati bohóckodásnál is fontosabb, hogy az USA - ami hajtóvadászatot hirdetett Amerikai legfőbb politikai és katonai vezetőinek elévülhetetlen háborús bűntetteit és népirtásait leleplező világtörténelmi rekordhős ellen -, tehát az USA törvényhozásában számos magas rangú személy meghirdette, hogy Julian Assange-t politikai gyilkosság útján kell likvidálni, más vezető amerikai közpénz-paraziták pedig azt, hogy a világ országait kényszerítve és megzsarolva erőszakkal kell Assange-ot az Egyesült Államokba hurcolni és bírósági úton halálra ítélni, mert meg kell ölni. Aki ugyanis leleplezi az USA vezetőinek tervszerű népirtásait és elévülhetetlen Emberiség elleni bűneit, azt meg kell ölni. Mármint azt is.

Mark Zuckerberg - a világ leghírhedtebb lakossági cenzora, aki gyakorlatilag az egész Emberiséget állandóan cenzúrázza (mert mindenki sokkal hülyébb, mint Zuckerberg anonimitásba bújt cenzorai) - biztosan betiltaná ezt az "öljétek meg", "gyilkoljátok már meg" mániát, ha nem saját világterrorista hóhér tömeggyilkos keresztapa maffiavezérei és bandája, vagyis az Amerikai Egyesült Államok vezetői és lakájai követelték volna nagy gyűlölettel. Így azonban - hogy az eltörölhetetlen hősök irtása az USA részéről éppen olyan napi rutin, mint a népirtás - a napi életmód része.

Az Egyesült Államok történelmének talán legbutább elnöke, George W. Bushnak a csicskája, Tony Blair után ismét a brit Miki egér címére pályázó gerinctelen bűnöző Jeremy Hunt jelenlegi brit külügyminiszter azzal, hogy Assange-ot egy kelet-európai Orbán Viktor morális hitványságát másolva ugatta le, és egyebek mellett azzal a céllal, hogy benyaljon az Egyesült Államok tömeggyilkos hóhérainak, az angliai politikai gazságügyet is befolyásolni akarta, nyomást helyezve arra és megrendelve az egyébként is korrupt és bűnöző angliai igazságügytől az eljárás minőségét és a hatósági határozatokat.

---

Aki bajban van, segítségre szorul bármiben, vagy nekünk segítene valamiben: telefon: +36/30/919-6386.

Csillag Ösvény Jósda