2024. 12. 21., Szombat
Tamás névnapja

Egészségügy, Életmód

Ötlettár mérgező élelmiszerek helyett

Mindannyian egészségesen szeretnénk táplálkozni, iskolába, munkába egészséges szendvicseket pakolni gyermekeinknek, családtagjainknak. A baj csak az, hogy ha üzletekben vásárolunk készételeket, szalámikat, konverveket, ezt nemigen tudjuk megtenni.
 
Ma már szinte minden késztermékben ott szerepel az összetevők listájában az aszpartám, a nátrium-glutamát, a nátrium-nitrit, amik a legjobban károsítják a szervezetet, főleg a fejlődésben lévőt. Összegyűjtöttem pár olyan egyszerűbb ételt, amik természetesebbek és a gyerekek is szívesen fogyasztják.
 
Cikk: Kovács Adrienn Nikoletta

Tovább »

Mérgező adalékok az ételekben

Az üzletben kapható felvágottak, szalámik, virslik nagy része, tele van olyan adalékanyagokkal, amik súlyosan egészség károsítóak és rák keltőek. Sokszor nem is figyelünk arra, mi kerül az asztalra, vagy mit csomagolunk gyermekünknek az iskolába. Pedig nem árt odafigyelni, mert súlyosabb betegségeket is megelőzhetünk vele.
 
Cikk: Kovács Adrienn Nikoletta

Tovább »

Egészben, ürülékükkel darálják a kismalacokat a virslibe

A húsiparban, úgy látszik, bevett szokás, hogy mindent megetetnek az emberrel. A gyanútlan vásárlók sokszor nem tudják, mit is vesznek meg az üzletekben. Talán a színtiszta hús kifejezés azt takarja, hogy szőröstől-bőröstől?
 
Cikk: Kovács Adrienn Nikoletta

Tovább »

Biourna - Az élet utáni élet

Magyarországon, az egyre növekvő szegénység nem csak az életet nehezíti meg, hanem a halált is, bár értelemszerűen a dolgok neheze mindig az életben maradottakra hárul. Míg egyesek, akik megtehetik, a temetőkben is csillogó puccparádét rendeznek, addig a társadalom egyre nagyobb része számára, egy tisztes temetés és a sírhely, síremlék finanszírozása, lassan olyan teherré válik, hogy akár önmagában is képes eladósítani egy családot.  
 
A Bios Urn nevezetű cég, amely az Estudiomoline barcelónai dizájn stúdió leányvállalata, egy olyan csodálatos találmánnyal állt elő, ami megoldást jelenthet számos temetkezéssel járó, és ökológiával kapcsolatos problémára.

Tovább »

Undorító moslék némelyik kórházban az étel

Beküldők fotóit teszik közzé egy internetes oldalon. Az oldalon a kórházak nevének megjelölésével az adott kórházban kapott ebéd, vacsora vagy reggeli látható képekben.
 
Szerkesztő: Kovács Adrienn Nikoletta
Forrás: korhazikoszt.tumblr.com

Tovább »

A tej veszélyes vegyi, biológiai és bakteriális ágensek koktélja - mondta Robert Cohen.

Robert Cohen a Tej, a halálos méreg című könyv szerzője. Amerikában erőteljes vitát indított el, mert Robert Cohen kimondta, amit minden embernek joga van tudni és amit igyekeznek eltitkolni. A tej egészségromboló és nem egészséges.
 
Cikk: Kovács Adrienn Nikoletta

Tovább »

Egészséges olaszos vacsora

Egy kis paradicsom és bazsalikom és máris kész egy nagyon finom, tápláló és könnyű vegán vacsora. Aki szereti a paradicsomot, az használja ki, amíg szezonja van, mert nemsokára csak import áruként kaphatja meg az üzletekben, vagy kényszerérett hazai formában, ami valljuk be, nem olyan, mint a nyáron esetleg a kertünkben Nap által megérett fajta.

Cikk: Kovács Adrienn Nikoletta

Tovább »

Kelj korán és több az esélyed a sikerre!

Kevés olyan szokás van, amelyik egyértelműen kapcsolódik a sikerhez, és annyire könnyen lemásolható, mint a korán kelés. Ha te is azok közé tartozol, akiknek az alvásigénye "még öt perc", itt az ideje annak, hogy változtass!

 

Tovább »

Ürgepörkölt közmunkás módra

Hogy az elvtársak ürgebőrbe csomagolják e a titkaikat manapság, arról nincs információ, de hogy az ürgéket Pelikán elvtársat megszégyenítő tempóban csapják agyon az valószinűsíthető. Pedig, legalábbis eszmei értékük alapján, akár csak szerény pörköltként való elfogyasztásuk is többe kerülhet, mint mondjuk a belváros előljáróinak szokásos Michelin munkaebédje.
 
 
                                                                                                                                Cikk: Emma Paradigma

Tovább »

A munkáltatók megnézik a jelentkezők Facebook-oldalát! (Rövid útmutatófilm)

Tudta-e, hogy a munkáltatók messze több, mint a fele megnézi az Ön Facebook-profilját, mielőtt döntene arról, felveszi-e Önt a munkára? Kinek kell egy obszcén náci? Vagy mikor veszik fel Önt pl. állatvédő alapítványhoz? Orbán Viktor és Pintér Sándor rendőrvezetői és bíróelnökei milyen munkára alkalmasak? És Ön hogyan gondozza a Facebook-oldalát?

Most, hétvégén rögzített rövidfilmünket láthatják, amely sokak segítségére szolgál a tudatosabb és kvalifikáltabb életmód megteremtéséhez is.

Tovább »


Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda