Domján Tibor, Budapest
Bizonyára sokaknak erről jóval konzervatívabb a véleménye, de szembe állítva a galád módon mesterségesen felduzzasztott, akár milliós temetkezési költségeket azzal, hogy a többség, később max. halottak a napján néz ki a temetőbe, esetleg megfontolandó lehet a cég jelmondata: “Alakítsuk át a temetőket erdővé”
A
Bios Urn cég, 15 évnyi tevékenységgel a hátuk mögött, most egy nagyon ötletes, és környezetbarát megoldást kínál az emberek életének egyik legfontosabb pillanatára. Az ő szemléletük teljesen megváltoztatja az emberek hozzáállását a halálhoz. A halál értelmezését formálja át egy új életnek teret adva, és egy csodálatos emléket őrizve szeretteinkről.
Mi a biourna?
.
Az egész annyira egyszerű amennyire lehetséges. Ha biournát szeretnénk, megkapunk mindent ami egy fa ültetéséhez szükséges. Az urna két elkülönített részből áll. A felső kapszula egy szigetelt egység, ami biztosítsa a megfelelő kondíciókat ameddig a mag csírázni nem kezd; az alsó kapszula pedig egy tárolórész ahová a hamvat helyezhetjük el. A két kapszula teljesen el van egymástól különítve egészen addig a pontig, amíg elkezdődik az urna természetes biológiai lebomlása.
A biourna lelke
.
Úgy lett megalkotva, hogy a biourna felső kapszulája elősegítse a mag növekedését. Elföldelés előtt, a kapszula tartalmához hozzá kell keverni egy kevés földet arról a helyről ahová az urna el lesz helyezve. A kapszula összetevői pedig biztosítják a mag megfelelő csírázását.
A nagyszerű test
.
A biourna struktúrájának köszönhetően, a mag az urna felső kapszulájában csírázik elkülönítve a hamutól. Ahogyan az urna elkezd lebomlani, a mag gyökerei már kellően fejlettek ahhoz, hogy érintkezzenek a hamuval. A lebomlás folyamatával az egész urnatest a talaj részévé válik.
A biournának nincs lejárati dátuma, évekig eláll száraz helyen tárolva. Kapható állatok részére készült változat is, ami egyébként a csomagolásán kívül semmiben sem különbözik az embereknek kínált típustól. A termék beszerzését a Bios Urn cég által lehet lebonyolítani. A termék ára megközelítőleg 75€, plusz postaköltség. Egyenlőre a termék Európában, és Észak-Amerikában érhető el.
A kérdésnek, miszerint bárhová elföldelhetjük-e a biournát, mindenki saját maga kell utánajárjon. Többnyire az urna elhelyezhető bárhová ahol jogszabályok szerint fa ültethető, beleértve a saját telkünket is. Továbbá, ha temetőbe szeretnénk elhelyezni a biournát, akkor érdeklődnünk kell a helyi temetkezési vállalkozónál, hogy vállalja-e a szertartást ily módon, illetve a helyi hivatalnál, hogy nem ütközik-e esetleges szabálysértésbe.