2025. 01. 10., Péntek
Melánia névnapja

Belföld

Molnár F. Árpádot és a Kutyapárt elnökét lefújják könnygázzal, majd blokkolják az élő adást, a folytatást pedig fiókkal együtt törli a Facebook!

A HírAréna főszerkesztője, Molnár F. Árpád élőben forgatta, amint Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutyapárt elnöke éppen interjút adott. Ekkor a Parlamentnél álló orbáni rendőrök, minden előzmény nélkül könnygázzal rontottak rájuk és a mögöttük álló, kiabáló és passzív tüntetőkre. Ezt követően - nyilvánvalóan illegális elektronikus beavatkozással - 3 perc alatt megszakították az élő adást. Molnár F. Árpád - pár percre rá - újraindította az adást, amit a Facebook - a könnygázassal együtt - 24 órán belül törölt, Molnár F. Árpád teljes profiljával együtt! Az indoklás az volt, hogy Molnár F. Árpád nem azonos Molnár F. Árpáddal, ezért mindent el kell tüntetni a lakosság elől!

Tovább »

A Facebook tömegével tiltja az ellenzéket, de a legdurvább gyűlöletbeszédeket engedi, ha kormányzatiak

Megengedett a gyűlöletbeszéd összes formája, ha az Orbán-kormánytól jön vagy az terjeszti. Így korlátlanul terjeszthető, hogy az ellenzék teljes egésze az abnormalitás irányába nyitott, a tüntetők összese kereszténygyűlölő, a tüntetések résztvevői Karácsony-gyűlölők, és a Soros-hálózat ügynökhálózata, minden tüntető csőcselék, az ellenzéki pártok képviselőinek összese pedig handabandázó felforgatók, és az illegális migránsok beömlesztését támogató bűnözők.

Tovább »

Könnygáztámadás és rendőrségi-népi összecsapások a Parlament előtt! (Molnár F. Árpád)

Egyenesen a közepébe! A tűzvonalban, az első sorból Molnár F. Árpád erről is élőben tudósított! A történelmi botrányok a multikat kiszolgáló orbánista rabszolgatörvény erőszakos keresztül erőszakolásával, Orbán Viktor és Kövér László parlamenti házelnök és helyetteseinek soha eddig nem látott nyílt választási csalásaival és olyan alkotmányos rendet megdöntött orbánista bűntettekkel indult, mint a teljes ellenzék elleni parlamenti fellépések és a teljes ellenzék köztörvényes bűntettekkel való betiltása!

Tovább »

A tömeg áttöri a rendőri sorfalakat a Fidesz székháznál, plusz totális útblokádok!

Molnár F. Árpád a helyszínről tudósít: összecsapások a rendőrséggel! A multikat kiszolgáló orbán-kövéri rabszolgatörvény miatt a tömeg elfoglalja a teljes Nagykörutat, majd az Andrássy utat, a Hősök terénél pedig az összes rendőr-sorfalat betolja a Lendvai utcába!

Tovább »

Rabszolgatörvény! Élőben a Margit híd és a Nagykörút blokádja!

Tordai Bence (Párbeszéd Magyarországért) felszólítására a rabszolgatörvény és a diktatorikus parlamenti orbán-kövérizmus miatt a tömeg blokád alá vonta a Margit hidat, majd a Teréz körutat. Az események kellős közepén Molnár F. Árpád élőben tudósított!

Tovább »

Kiszabadult Csányi Sándor börtönéből! Élőben Vincze Krisztiánnal Molnár F. Árpád

A HírAréna tudósítóját, a  Nem adom a házamat mozgalom egyik vezetőjét azért helyezték 72 órás őrizetbe, majd állították bíróság elé, hogy az döntsön az előzetes letartóztatásáról vagy szabadlábra helyezéséről, mert az ország legfőbb uzsorásának, Csányi Sándor OTP-vezérnek a lakosság kifosztásával foglalkozó ügyvédi irodája, a Tüske Ügyvédi Iroda és annak a kilakoltatások és a tömeges öngyilkosságok tengerén meggazdagodó ügyvédje, Csejtei Anikó pert indított ellene. Ugyanis a dúsgazdag kilakoltató ügyvéd megsértődött.

Tovább »

Történelmi devizaper Békés megyében! Az áldozatokkal Molnár F. Árpád

Bizonyítva(!) a devizások igazát, élő adásban, három kamerával és három csatornára közvetített Budapestről a Hírháttér és a HírAréna a történelmi devizaper felperes hőseivel, Hrabovszky Mihállyal és feleségével, Hrabovszkyné Kovács Mária Irénnel. Sok mindent megtanulhat, ha megnézi az izgalmas és szókimondó műsort!

Tovább »

Az orbáni hatóságok elhurcolták és őrizetbe vették Vincze Krisztiánt

A HírAréna Online újságíróját, a Nem adom a házamat mozgalom egyik vezető alakját, Vincze Krisztián villamosmérnököt azzal vitték el bilincsben, hogy nem reagált - állítólag - három idézésre, amiket rágalmazás címén postázott neki valahová az orbáni rezsim. A feljelentő, valamint Orbán Viktor, Pintér Sándor és közpénzparazita bandái az eset és az elkövetkező provokációk miatt elháríthatatlan és örök távú következményekkel kénytelenek számolni, minthogy az eset körül nagy lesz a hírverés és zajos az ellenállás. A lakosság pedig a feljelentőt, valamint Orbánt és Pintért fogja megbélyegezni, egész bűnöző kizsákmányoló és magyargyűlölő sleppjével együtt.

Tovább »

Ex-titkosszolgálati vezető: állami visszaélésekért készül a totális megfigyelőrendszer

A célok között üzleti projektek és a találmányok ellopása, a hatalom megtartása és kiterjesztése, ártatlanok és nem fideszes bűnelkövetők törvénytelen bebörtönzése, bennfentes kereskedelem, a begyűjtött adatok és halmazok multiknak, magáncégeknek és más országok titkosszolgálatai számára való továbbítása, eladása és cserekereskedelme - többek között ezeket sorolta fel a Hírháttér Multimédia egy kapcsolattartójának az a korábban nemzetbiztonsági vezető személy, aki az Orbán-kormány most bevezetni tervezett totális országos megfigyelőrendszer hátteréről és okairól adott át nekünk bizalmas információkat.

Tovább »

Élőben: Idős asszony és fia holmijainak kirámolása moratórium alatt

A milliárdos söpredék által devizacsapdába sortüzelt idős asszony és fia saját ügyeiket intézték, miközben a fejük fölül kivásárolt lakást az új tulajdonos elkezdte kirámolni, a zárat pedig lecserélte. Bognár Tibor kollégánk értesítette Molnár F. Árpádot, a HírAréna és a Hírháttér főszerkesztőjét, aki egy kollégánkkal a helyszínre sietett. Az ott készült élő adást láthatják.

Tovább »


Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda