2019. 07. 16., Kedd
Valter névnapja

A Facebook tömegével tiltja az ellenzéket, de a legdurvább gyűlöletbeszédeket engedi, ha kormányzatiak

A Facebook tömegével tiltja az ellenzéket, de a legdurvább gyűlöletbeszédeket engedi, ha kormányzatiak
2018-12-17

Megengedett a gyűlöletbeszéd összes formája, ha az Orbán-kormánytól jön vagy az terjeszti. Így korlátlanul terjeszthető, hogy az ellenzék teljes egésze az abnormalitás irányába nyitott, a tüntetők összese kereszténygyűlölő, a tüntetések résztvevői Karácsony-gyűlölők, és a Soros-hálózat ügynökhálózata, minden tüntető csőcselék, az ellenzéki pártok képviselőinek összese pedig handabandázó felforgatók, és az illegális migránsok beömlesztését támogató bűnözők.

Mark Zuckerberg amerikai érdekeket kiszolgáló szervezete, a Facebook mára jó pár tényfeltáró cikket okozott, amelyeket a Facebook munkatársai és jelenlegi, valamint volt titkosszolgálati munkatársak/vezetők beszámolói alapján kerültek nyilvánosságra. Ennek értelmében - sok egyéb botrány mellett - a Facebook konkrétan a Fideszt támogatja, és hálózati felszólításokat eszközölt az ellenzéki hangok betiltására.

Ez a mostani a harmadik nagy hullám, amikor Zuckerberg szervezete mint egy ázsiai diktatúraként tömegével csap le azokra, akik nem a hatalmat erőszakosan megtartó, a népet elnyomó és leplezetlenül kifosztó kormányzati diktatúra mellett állnak. Az első hatalmas betiltó hullámot Zuckerberg szervezete a 2018-as magyarországi parlamenti választások előtt produkálta, hogy elhallgattassa azokat a politikusokat, médiákat, újságírókat és civileket, valamint civil szervezeti vezetőket, akik nem támogatják Orbán Viktor nyílt diktatúráját.

Miután az USÁ-nak és Mark Zuckerberg szervezetének, a Facebooknak sikerült biztosítania Orbán Viktor választási győzelmét, a tömeges betiltások hirtelen megszűntek a Facebookon.

A következő zuckerbergi betiltó gyűlölethullám akkor jött, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök létrehozta közpénzből azt a Miniszterelnökség alá tartozó megfigyelő szervezetet, amely Rogán Antalon keresztül az egész világra kiterjedő hírszerző szervezetként begyűjtötte és a Miniszterelnökségi szervezetnek továbbította azokat a Facebookos kommentelőket, Youtube-os hozzászólókat és publikálókat, a Föld bolygó blogjain posztolókat, akik ellenzéki módon nyilvánultak meg.

A Föld bolygó legfőbb betiltó szervezete ismét Mark Zuckerberg amerikai demokráciát minősítő politikai szervezete, a Facebookja lett, amely készséggel engedett az orbáni szervezet által betiltásra kijelöltek elhallgattatásának, és ezzel a magyarországi diktatúra elfajulásának. Ez lett a második tömeges, de már folytatólagos amerikai facebookos betiltó hullám, amely viszont állandóvá vált, minthogy az Orbán Viktor által létrehozott betiltó szervezet állandóan küldte Zuckerberg szervezetének a kéréseket, a tömeges betiltásokra vonatkozóan. Mark Zuckerberg pedig készséggel szalutált a magyarok elleni tömeges betiltásokhoz és a szólásszabadság felszámolásához.

Miután Orbán a parlamenti ellenzéket már az Országházban, törvényhozás közben ismételten, két parlamenti ház-alelnökön és a Parlament házelnökén, Kövér Lászlón keresztül - az alkotmányos rend megdöntésével - elhallgattatta, a parlamenti pártok összesének betiltotta még a felszólalás lehetőségét is, az amerikai Facebook által üldözött magyarországi ellenzéknek nem maradt más védekezési módja, mint a tömegtüntetések. Orbán Viktor az erőszakos hatósági fellépésekhez és a rendőrség által tömegesen elkövetett bűntettekhez nyilvánvalóan jelentős biztatást kapott azáltal, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az amerikai Facebook készséggel tiltott be és folytat kiterjedt üldözéseket azóta is rengeteg közéleti személy és civil állampolgár ellen, akik nem azt mondják, amit Orbán Viktor hallani vagy olvasni akar.

És ez már a harmadik hatalmas amerikai betiltó hullám Magyarország lakossága és a magyar nép demokratikus jövője ellen, Magyarország demokratikus rendszerének megdöntésére és véres diktatúrába borítására. Ugyanis miközben a Miniszterelnökség alá hírszerző szervezet közpénzből gyűjti és tiltatja be Zuckerbergéken keresztül a magyarság tömegeit, a magyarországi zavargások óta már nem csak médiákat tilt be minden indoklás nélkül a Zuckerberg-maffia, nem csak független újságírók tömegeit és Parlamenten kívüli pártok politikusait némítja el, nem csak civileket tilt be mondva csinált indokokkal tömegesen, de most már teljesen nyilvánosan egyszerűen törli és megsemmisíti számos híres-neves közéleti személy és nem ismert civil, idős asszony, fiatal férfi stb. teljes profiljait. Az indoklás az, hogy bejelentés érkezett arról, hogy nem valódi személy, nem azonos önmagával, ezért haladéktalanul elérhetetlenné tették a Facebookon.

Túl ezen mindig látható, hogy Zuckerberg szervezete az betiltott személyek hozzátartozóit is, akik még csak nem is politizálnak, szintén ugyanilyen vagy más ürügyekkel korlátozza vagy tiltja be teljes egészében.

De beszólásoknak sincs helye ebben az erőszakkal Magyarországra erőltetett amerikai-zuckerbergi diktatúrában: aki élő adásban azt látja, hogy Orbán közpénzen eltartott rendőrei békés járókelőkre támadnak, újságírók tömegeit vagy pártok vezetőit fújják le könnygázzal, vagy álldogáló civilekre rontanak rá és verik össze, vagy éppen a néző a saját a feleségének vagy férjének megtámadását látja élőben, és erre csak annyit ír kommentben, a sok ezer hozzászóló között, hogy "szarházi rendőrök", Mark Zuckerberg magyargyűlölő maffiája máris betiltja, és még csak nem is szégyelli indoklásként a porszemnyi kommentárt mellékelni!

De kiket is támogat Mark Zuckerberg, Donald Trump és izraeli hírszerzőink szerint határozott és az erőszakos kormány-fellépéseket szorgalmazó Netanjahu-kormány, amely Netanjahu már 2010 előtt testvérpárti szövetséget kötött Orbán pártjával, a Fidesszel, majd saját tanácsadóját, Arthur J. Finkelsteint küldte Magyarországra, hogy lényegében vegye át az irányítást a magyar választási kampányok és a korlátlan hatalmú orbáni törvényhozásban?

Legfrissebb statisztika, hogy Bulgária után Orbán Magyarországa a legszegényebb egész Európában. Pár hetes és pár hónapos statisztikák, hogy a lengyelek után a magyarok dolgoznak a legtöbbet Európa összes népe és nemzete közül. Ehhez képest majdnem a legkevesebb munkabért kapják. Ezt szorozta Orbán és bayeri sleppje azzal, hogy 250-ről 400-ra emelte a kötelező túlórák számát, a többletmunkát pedig nem kell kifizetnie a gazdagoknak 3 teljes éven át. További statisztikák, hogy Bulgária Európa legkorruptabb országa, és közvetlenül utána Orbán Magyarországa következik. Tehát amikor Zuckerberg ezt a maffiát támogatja, akkor nyíltan üldözi és pusztítja a magyar gazdaságot és a magyar demokráciát, ezzel pedig tovább erodálja Európa összes népét és nemzetét.

Mindezek csak megerősítik azt, amit Zuckerbergék tömeges magyarüldözései miatt eddig is hirdettünk: a Facebook működését Európa összes országában be kell tiltani, és egy az USÁ-tól és annak diktatorikus fasiszta módszereitől távol eső, új közösségi portált létrehozni, amely nem üldözi Európa demokráciáit és a szólásszabadságot, továbbá nem kell kirúgni Európából amiatt, hogy az adatvédelmi törvényeket tökéletesen semmibe veszi.

További statisztikákból vbaló, hogy Európa országai közül a bolgárok halnak meg a leghamarabb. Közvetlenül utánuk a magyarok élete ér a legkevesebbet. Ha egy 28 tagú osztályból a bolgár osztálytárs meghal, akkor közvetlenül a magyar fog meghalni.

Mindez mintegy alátámasztja a Facebook által sosem tiltott ama Lázár János kijelentést, hogy "mindenkinek amennyije van, annyit is ér". Hiszen a bolgárok után a m,agyarok a legszegényebbek, és így ők érdemlik meg a második legrövidebb élethosszt minden ország lakossága közül. Réadésul korrupció terén is kizárólag a bolgárok előzik meg a magyarokat, a korrupcióhoz pedig szintén úgy állt hozzá a magyar lakosság, hogy az sokadrangú probléma és nem is igazán érdekes. Ezért aztán - mintegy isteni büntetésként - rövidebb ideig élnek, mint Európa összes országának lakói, a bolgárt kivéve.

Csillag Ösvény Jósda