2024. 04. 18., Csütörtök
Andrea,Ilma névnapja

Belföld

4,8 millió szegény Magyarországon! (Új riportunk Korózs Lajos szociológussal)

Dr. Korózs Lajos - a tőle megszokott metodikával - sokkal kevésbé politizál, hanem inkább szakember: statisztikai adathalmazokkal, konkrétumokkal, racionális megközelítésekkel és elemzésekkel. Akik a konkrétumokat szeretik, most sem fognak csalódni.

Korózs Lajostól azt is megkérdeztük, szerinte Orbán Viktor miért taszít - legszerényebb becslések szerint is - több millió embert a teljes szegénységbe, kilátástalanságba, nyomorba; hiszen parlamentarizmusról sem beszélhetünk, hanem egy személyi kormányzásról, ahol Orbán Viktor szava a perdöntő.

Filmünket a heves megyei Apc községben rögzítettük.
 
Nyilatkozik: Korózs Lajos
Cikk és Interjú: Molnár F. Árpád
Munkatárs és Interjúoperatőr: Kovács Adrienn Nikoletta

Tovább »

A banki elszámoltatás csak színjáték

Mivel közelednek az önkormányzati választások, a Fidesz a kormány álcája mögé bújva ismét médiakampányba kezdett. Már teljesen megszokott, hogy a Fidesz önkormányzati, álcivil, egyházi és kormányzati pénzeken folytat pártpropagandát, sőt, az agymosás a közüzemi számlákon is megjelenik - közölte az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006 sajtóirodája.

Tovább »

Nemzetközi civil konferenciát tartottak Budapesten Ukrajna békéjéért

„Magyarok együtt a békéért” címmel Budapesten vasárnap nemzetközi tanácskozást tartottak az ukrajnai polgárháborúról és a kelet-nyugati katonai szembesülésről. A Magyarok Házában huszonegy hazai és határon túli magyar szervezet részvételével megtartott egyedülálló tanácskozást a Magyar Békekör szervezte – jelentette a Magyar Szociális Fórum.

A békegyűlés résztvevői szerint az ukrajnai véres polgárháború valódi oka abban keresendő, hogy a kijevi kormány elnyomó politikát folytat az Ukrajnát alkotó népekkel, nemzetiségekkel, nemzeti kisebbségekkel, köztük hét és fél millió orosszal szemben, a NATO pedig támogatja ezt a politikát, mert meg akarja szerezni magának Ukrajnát, Oroszország viszont ezt nem hagyja.
 

Tovább »

Apc mindig baloldali község volt, legfontosabb a személyes kontaktus (Lengyel László, 14 település MSZP-vezetője)

A polgármester-jelölt Lengyel Lászlóval villáminterjúnkat a heves megyei községben, azon a szüreti ünnepségen forgattuk, amelyet Apcon minden évben megrendeznek és amely a település egyik legfőbb ünnepe. A minden évben, a hagyományoknak megfelelően megrendezett Szüreti felvonulás és az azt követő rendezvényeken a bal- és a jobboldal pártjai egyaránt részt vettek. Így jelen voltak a Lengyel Lászlót támogató Korózs Lajos szociológus is, aki az MSZP elnökségi tagja és országgyűlési képviselő (a vele készített interjúnkat ide klikkelve láthatják), valamint Érsek Zsolt közgazdász, aki a megyeszékhely Hatvan korábbi polgármestere és háromszor megválasztott parlamenti képviselő.

Tovább »

Holnap is család-kilakoltatás! A fideszes hivatalok mindenkit lebeszélnének minden segítésről

Tegnap tájékoztattuk Tisztelt Nézőinket és Olvasóinkat a közel 30 éven át óvónő, ezen kívül lábbetegségéig, 4 éven át iskolai hitoktató Czigány Rudolfné és három felnőtt korú értelmi fogyatékos gyermekének fideszes kilakoltatásáról, amely a fideszes Kocsis Máté 8. kerületi polgármester tervei szerint csütörtökön, azaz holnap kerül elkövetésre. Az előzményekhez kattintson a cikkünkre és a filmünkre, amik a következő cím alatt jelentek meg: "3 fogyatékos gyermekével, 200 ezres elmaradásért akarja kilakoltatni Kocsis Máté a beteg, keresztény óvónőt! (Cikk+film!)".
 
A kilakoltatás elvileg holnap, azaz csütörtökön, reggel 8 órakor lesz Budapesten, a 8. kerületben, a Magdolna u. 36., fsz. 1. szám alatt.

Cikk: Molnár F. Árpád

Tovább »

3 fogyatékos gyermekével, 200 ezres elmaradásért akarja kilakoltatni Kocsis Máté a beteg, keresztény óvónőt! (Cikk+film!)

Holnapután reggelre tervezte a 8. kerületi fideszes önkormányzat annak a 27 éven át óvónő, majd tanító, tulajdonképpen rokkant asszonynak és 3 felnőtt korú, szellemi fogyatékos gyermekének kilakoltatását, akivel - és Vajda Attila jogvédő elnökkel - Molnár F. Árpád, a HírAréna és a HÍRHÁTTÉR főszerkesztője készített gyorsinterjút a tegnapi napon. Nézzék meg legújabb, 14 perces filmünket!

Tovább »

Halálos azbesztmérgezés a Selypi medencében! - Interjúnk Korózs Lajos szociológussal, MSZP-képviselővel

Halálosan fertőzi a lakosságot a Selypi medence szabadon leszórt azbeszthulladéka, amely rendkívül rákkeltő, de a Fidesz-kormány nem intézkedik. Erről a halálosan veszélyes, egyeseket már rákossá tett mérgezéses válsághelyzetről kérdezte Korózs Lajos szociológust, az MSZP országgyűlési képviselőjét Molnár F. Árpád, a HÍRHÁTTÉR és a HírAréna főszerkesztője.

Tovább »

A Dr. Wáczek Frigyes féle hídlezárás - Budaházy György feldolgozásában (Videó)

Néhány nappal ezelőtt, szeptember 17-én, mikor a Kispest GYŐZ Mozgalom és a Mozdulj Magyarország Összefogás: "Ne Fizess!" elnevezésű rendezvényén, a korábban egy OTP kirakatot kalapáccsal illető Dr. Wáczek Frigyes, autójával spontán keresztbe fordult a konvojt vezető autójával, aminek következményeként - de valójában inkább az intézkedést színlelő rendőröknek köszönhetően - több órára megbénult a forgalom.
 
Az eseményen részt vett Budaházy György is, az alábbi videóösszeállítást neki köszönhetjük. 

Tovább »

Kásler elszámoltatná a kormányt - válaszlevél Hágából

A honlapja tanúsága szerint, Kásler Árpád választ kapott a Hágai Büntető Bíróságtól, 2013. október 6-án elküldött feljelentésére.  A levél tartalma - melyet nem közölt - Kásler állítása szerint összességében pozitív, az eljárás megindításához viszont további bizonyítékokra van szükség, mely bizonyítékok és tények az elmúlt egy évben felszínre kerültek.
 
A Büntető Bíróság, levelében felhívta a feljelentő figyelmét arra is, hogy a feljelentés tartalmának néhány eleme túlmutat a hágai bíróság hatáskörén, ezért azzal egyéb nemzetközi bíróságokat is érdemes felkeresni, ők ugyanis, kizárólag emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények, népirtás és háborús bűncselekmények ügyében nyomozhatnak.

Tovább »

Magyarok együtt Ukrajna és Európa békéjéért – gyűlés vasárnap 11 órakor

Budapesten vasárnap nemzetközi civil békekonferenciát tartanak Ukrajna és Európa békéjéért. A Magyar Békekör szervezésében hazai és határainkon kívül élő magyar szervezetek, köztük a kárpátaljaiak képviselői vesznek részt és mondanak beszédet. A konferencia végig nyitott a sajtó előtt – közölte a Magyar Szociális Fórum pénteken.

Tovább »


Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda