Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Ráeresztettük Orbán vendégmunkás törvényére a mesterséges intelligenciát, vázoljon egy nem ideális fejlődési lehetőséget. Íme az eredmény, amely pontosan megfelel annak, amit Molnár F. Árpád a napokban felvázolt, mintha két különböző mesterséges intelligenciával elemeztettük volna ugyanazt az orbáni politikát. (Az indexképet a cikkhez készítettük, mesterséges intelligencia felhasználásával.)
A rezsicsökkentésnek nevezett intézkedés idején a lakosság a piaci árnál drágábban kapta a gázt. Most ismét alacsonyabb a gáz világpiaci ára, mint amennyiért a magyarok kapják. Ennek pontos okairól beszélnek Vincze Krisztián és Molnár F. Árpád.
20 percben a Matolcsy-Orbán vitáról is Vincze Krisztián és Molnár F. Árpád.
Szokás szerint van az egyik pártblokk és a másik pártblokk, amely - mint mindig - egymásnak homlokegyenest az ellenkezőjét állítja. Mi azonban nem tartozunk egyik pártblokkhoz sem. Így aztán - műsorról műsorra csalódást okozva az ostoba és beszűkült tudatú pártfanatikusoknak - pártokon kívülről tárgyalva, egyik oldalhoz sem csapódva, hanem a valóságot próbálva becélozni Molnár F. Árpád és Tóth Marianna Maya.
Élő műsor Vincze Krisztián villamosmérnök és Molnár F. Árpád médiaalapító és jogvédő társaságában.
Fél órás élő műsorunk pár nappal ezelőtt, a KATA-törvény és a rezsi-tömegmészárlás kormányzati kinyilatkoztatása előtt.
És közben ismét világosságként ragyog Janet Yellen korábbi FED-elnök, Joe Biden pénzügyminiszter asszonya. Pedig amerikai és demokrata párti. És titkokról is beszámolunk, hogyan fúrták gyurcsányék és a DK nevű párt Janet Yellent és támogatták a riválisát, mert a riválisa népnyúzó gazember volt.
Élő adásban, fél tucat csatornára egyszerre a filozófus végzettségű, a társadalmi szerkezetet radikálisan újragondolt Ecsenyi Áron LA75-elnök és az LA75 Párt tagja és egyetemista Kerekes Bálint szólnak Molnár F. Árpád műsorában.
Vincze Krisztián villamosmérnök, bírósági tudósító, jogvédő, polgárjogi aktivista, továbbá Nagy Sándor Naleksz gépészmérnök, újságíró, jogvédő és Molnár F. Árpád médiaalapító, vezető jogvédő fél tucat csatornára élőben, majd további helyekre is feltöltve.
Élő adásban, egyszerre több csatornára közvetítve Vincze Krisztián villamosmérnök és Molnár F. Árpád.
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
A HírAréna főszerkesztője, ingyenes és keresztény jogvédő és dokumentumfilmes ma feljelentette Orbán Viktort Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt, Vida Ildikót H...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...