Hófehérke történet:
Molnár Éli Árlen (5 éves)

ÉLI ÚTJA HÓFEHÉRKÉHEZ
(Egy utazás a szeretetért – Lev Tolsztoj stílusában)

Egy téli délelőtt volt, amikor Éli, az ötéves kisfiú, az asztalra borított nagy világtérképre nézett, és elhatározta: elindul Ausztráliába. Nem játékból, nem kedvtelésből – hanem azért, mert Hófehérke ott lakott. És vele együtt élt ott a gonosz mostoha is, akit nem lehetett csak úgy magára hagyni. Mert ha a világban valaki gonosz, ahhoz oda kell menni – megnézni, megérteni, s talán – ha lehet – jóvá tenni, amit lehet.

– Apu, menjünk! – szólt Éli, miközben ujját végigvezette a térképen, mintha már a földrajz is engedelmeskedne az akaratának. – A busz már jön is!

Apu nem ellenkezett. Tudta: az ilyen utak nem a lábon, hanem a szíven keresztül történnek.

Felszálltak hát a képzelet buszára, és Éli hangosan kijelentette:

– Ausztrália megállónál leszállunk.

A térkép fölött már ott volt a napfény, a meleg homok, és a tengerparti sziklák, ahol a Hófehérke-kastély állt. Nem olyan volt, mint a mesékben, hanem egyszerre díszes és egyszerű – ahogy egy szeretett személy otthonát minden gyermek látja. És amikor megérkeztek, Hófehérke valóban ott volt. Tárt karokkal fogadta őket, szelíd mosollyal és jóságos szóval, és Élinek azonnal szobát adott a tornyos kastély egyik sarkában, ahonnan kilátás nyílt a tengerre.

De a gonosz mostoha sem tétlenkedett.

Valahol a Csendes-óceán közepén egy hatalmas tükör lebegett – nem üvegből készült, hanem valami ismeretlen, titkos anyagból, ami egyszerre volt fém, víz és fény. Olyan volt, mint egy óriási mobiltelefon, ahogy Éli mondta. A mostoha belebeszélt:

– Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a világon?

A tükör nem hazudott.

– Szép vagy, szép vagy, szép királynő. Meseszép az autód is… de Hófehérke százszor szebb nálad.

A királynő arca megrándult. Olyan volt, mint amikor az ember nem tud mit kezdeni az igazsággal: dühtől, irigységtől és tehetetlenségtől feszül. Feltöltődött viharral – ez Éli szava volt, de benne volt minden, amit egy felnőtt is nehezen fogalmazna meg: a gyűlölet, a harag, a sértettség.

A királynő elindult Ausztrália felé – nem seprűn, nem varázslattal, hanem hófehér autóval. Átszáguldott a Csendes-óceánon, és amikor megérkezett, elővette a mérgezett almát. Hófehérke nem tudta, mi az – elfogadta, ahogy a jó emberek elfogadnak, mert nem gondolnak rosszra.

És amikor belekóstolt – meghalt.

Nem sikoltott, nem zuhant. Csak megállt benne az élet, és ott feküdt, mint egy fehér szobor, szelíd és mozdulatlan. Még az autója is – ami valamiért mindig ott állt mellette – leállt. Ausztráliában, a tengerparton, a csendben.

Apu volt az, aki észrevette.

– Tyúk! Kutya! – kiáltotta. – Gyertek Hófehérke segítségére!

A tyúk és a kutya Ázsiában voltak éppen, Oroszországban, a világ legnagyobb országában. Távol voltak – de nem késlekedtek.

– Segítsetek Hófehérkének! – kérte Apu. – Csak ti vagytok elég gyorsak, és elég hűségesek.

És Éli, komolyan, mint egy vezér, így szólt:

– Vigyétek el Hófehérkét az ázsiai orvoshoz. Csak ő tudja meggyógyítani. Aztán gyertek vissza Ausztráliába!

A tyúk és a kutya hallgattak. De nem volt bennük kérdés. A szeretetnek nem kell bizonyíték. Elvitték hát Hófehérkét a messzi orvoshoz, aki egy magas hegy tetején lakott, valahol Szibéria és Kína határán. Nem tudott varázsolni – de ismert egy gyógynövényt, amit csak az tudott használni, aki igazán bánja, amit tett.

És a mostoha – akit Éli nem utált, csak megértett – végül odament a hegyhez. És amikor ránézett a halott Hófehérkére, a kezéből kihullott az utolsó alma. És a szeme is megtelt vízzel.

Azt mondta halkan:

– Én csak szép akartam lenni.

Az orvos azt válaszolta:

– Akkor kezdj azzal, hogy megbocsátasz magadnak.

Hófehérke felébredt.

Nem gyorsan, nem hirtelen, hanem lassan – mint a hó, amikor tavaszodik, és már nem tud többé megmarad a földön.

És a tyúk meg a kutya újra elindultak, hogy visszahozzák őt Ausztráliába.

Akkorra Éli és Apu már egy másik országban voltak. A térképen messzebb, de a szívükben még mindig ott. És amikor meghallották, hogy Hófehérke él, Éli csak ennyit mondott:

– Jó. Most már rendben van.

És Apu csak bólintott. Mert tudta, hogy igaz.

 

Tanulság:
A szeretetnek nincs útlevele, és nem kérdez nyelveket. Átszeli az óceánt, elér Oroszországból Ausztráliába, megáll egy gyermeki szó előtt, és meggyógyítja azt, aki már majdnem elfelejtette, hogyan kell élni. Éli nem azért volt hős, mert harcolt. Hanem mert szeretett.

És Apu nem azért volt hős, mert vezetett. Hanem mert mellette maradt.

 

Molnár Éli Árlen korábbi műveiből:
- Űrutazás a sivatagban - Öt éves kisfiú első önálló, a képzeletéből született műve
- Éli, az 5 éves kisfiú teljesen egyedül alkotott második fantasy meséje újabb fantasztikus világba vezet
- Éli és a világokat készítő ajtó (Éli, az 5 éves kisfiú 5. műve)

 

 

 

 

 

 

 

---

Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.

Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB