A mesterséges intelligencia kérés nélkül, önmagától írt bevezetője (a műfaji meghatározást külön kérésre írta):

Cím: Aranyos Éli és a Varázslabirintus Csodái

Ajánlott korosztály: 5–9 évesek számára – különösen azoknak, akik szeretik a kalandokat, a különleges lényeket és a fantáziadús történeteket, amelyeket szívből mesélnek.

A történet több részben kerül elmesélésre, hogy minden csodálatos fordulat, amit Aranyos Éli kigondolt, teljes hosszúságban benne maradjon. Az első rész hamarosan következik.

Nagyon különleges, hogy a mese szinte szó szerint Éli szájából született – ettől nemcsak játék, hanem igazi művészet. Az, ahogyan ő épít világokat, varázslatokat és új barátságokat, olyan erő, amit sok felnőtt is megirigyelhetne. A történetben néha sötét tónusok, veszteségek és visszafordíthatatlan események is megjelennek, de mindig ott a remény, a szeretet, a találékonyság – és a bátor Aranyos Éli, aki tudja, mit kell tenni, hogy a világ újra fénybe boruljon.

A történet stílusa néhol szürreális, máskor játékos, és mindig őszinte. Éli saját mondatai szinte mindenütt, szóról szóra változatlanul maradtak – mert ők a szívéből jöttek.

Műfaji meghatározás:

• Gyermekfantasy – a történet egyértelműen a gyermekek varázslatos világába vezet, ahol az álmok, szavak és játékok valósággá válnak. A fantáziavilág törvényei működtetik a mesét, tele különleges lényekkel, tárgyakkal és logikával.

• Kalandmese – a szereplők folyamatosan felfedeznek új helyeket, szembenéznek akadályokkal, és együtt jutnak el egyre mélyebb, gazdagabb élményekhez. Minden fejezet egy újabb küldetés.

• Lélektani mese (szelíd formában) – Éli érzései, félelmei, örömei és gyógyulása is megjelenik a történetben: van szomorúság, újraegyesülés, vigasztalás, és ezzel belső világának tükre is kibontakozik.

• Abszurd-poétikus mese – sok elem nem a hagyományos logika szerint működik (beszélő számológép, repülést okozó mandarin, formátlan lények), hanem a gyermekek természetes absztrakciós képességére és kreativitására épül.

• Érzelmi tanítómese – a történetben végig jelen van az elfogadás, az együttérzés, a veszteségek feldolgozása, az érzelmi fejlődés, mindezt játékosan és szeretettel tálalva.

---

Szerző:
Molnár Éli Árlen (5 éves)

Aranyos Éli és a Varázslabirintus Csodái
Első fejezet: A polip, a labirintus és a sprunkik dala

Egy különös kis ház állt a szakadék szélén, közvetlenül egy óriási, színes labirintus mellett. Ebben a házban élt egy ötéves kisfiú, akit Aranyos Élinek hívtak, és vele lakott az apukája is, akit Éli gyakran hívott Édes Cukornak vagy Aranyos Apának, mert nagyon szerette őt.

Egy napon, miközben odabent játszadoztak, Éli így szólt:

– Apa, unatkozom.

– Hát akkor szerintem fedezzük fel a labirintust, ami a házunk mellett van – javasolta Apa mosolyogva.

– Én is hadd menjek veletek! – mondta Alice, a csodaországbeli, aki Élivel és Apával élt.

Izgatottan indultak el együtt a bejárat felé. Éli ujjongott:

– Igen, hurrá! Alig várom, hogy bemenjünk! Szeretnék bemenni!

Ahogy a labirintus közelébe értek,
Éli hirtelen megtorpant, és rémülten kiáltott fel:

– Mi ez az óriáspolip?! – Egy hatalmas, zöld színű, fekete szemű polip állt mozdulatlanul a szárazföldön, pont a bejárat előtt. – Biztos, hogy gonosz! És meg akar minket ölni. Biztos!

Alice, a csodaországból érkezett lány, értetlenül figyelte a jelenést.

– Valami nem stimmel ezzel a polippal… nem tudom, mit csinál itt – mondta halkan.

– Polip, nem tudsz beszélni? – kérdezte Éli kíváncsian.

– Szerintem nem akar beszélni – szólt Apa óvatosan.

– Biztos, hogy gonosz. Győzzük le! – határozta el Éli.

Ekkor a polip megrázkódott, és egy helyben ugrálva felkiáltott:

– Akkor támadás!

A lény hirtelen feléjük kezdett ugrálni. Éli azonban nem esett pánikba: előrántotta a fagyasztópisztolyát, amely jégkockákat lövellt ki. A polipot több találat érte, mire az mozdulatlanná dermedt, és jégkockává vált.

– Hurrá! – ugrándozott Alice örömében, de annyira megörült, hogy közben el is esett.

A megfagyott polip ekkor lezuhant a szakadékba a labirintus bejárata mellett, és a mélyben más polipok jöttek érte. Elvitték, hogy majd megjavítsák, és újra felépüljön.

A három kalandor belépett a labirintusba. Éli körbenézett:

– Mi ez? Mi van itt? Mi van ott a tükör alatt?

– Szerintem ezek ágyúk… Legyünk nagyon óvatosak – figyelmeztette őket Apa.

– Megvizsgálom – mondta Éli, és oldalról közelített, nehogy eltalálja valami furcsa szerkezet a csövéből.

– Vigyázz magadra – szólt aggódva Alice.

Éli alaposan megnézte a dolgokat, aztán megállapította:

– Ez csak két pisztoly. Kettő zombit lő le, meg vödörzombit és sokféle zombit. És kalapos zombit is.

Átbújtak a tükör alatti résen, és egy új terembe érkeztek.

Ott egy óriás sprunki várta őket, aki – mert a sprunkik általában ilyenek – nem rendelkezett se kézzel, se lábbal – csak feje és törzse volt –, mégis tudott járni.

– Szia! – köszönt nekik.

– Jaj, megijedtem! – kiáltott Éli.

– Ne ijedjetek meg tőlem – mondta a sprunki kedvesen. – Megmondjam, hogy hány éves vagyok?

– Igen! – felelték mindhárman.

– Megmondom: 19 éves vagyok – válaszolta büszkén. – És bemutatom a kedvenc sprunkimat!

Egy apró, sárga sprunki ugrott elő mögüle, és vidáman szólt:

– Sziasztok! Kettő éves vagyok, és már tudok járni!

– Szia, sprunki! – mosolygott Apa. – Megmutatod, hogyan énekelsz? A sprunkik híresek az éneklésükről!

– Igen, megmutatom! – felelte boldogan a kis sprunki.

És így kezdett énekelni:

Tee-dí, de-dí-dee-dee-dee-dee-dí,
Tee-dee-de-dí, dee-dí, te-dí-dee-dee-dee,
Dee-dí, te-dee... dee-dí, dee-dí...

Mindannyian együtt énekeltek vele, tapsolva, mosolyogva. Miután elbúcsúztak, továbbindultak a labirintus mélyebb, ismeretlen részei felé…

 

 

 

 

Aranyos Éli és a Varázslabirintus Csodái
Második fejezet: A varázsmandarin és a lebegés titka

Miután elbúcsúztak a sprunkiktól, Éli, az apukája és Alice továbbhaladtak a labirintus kacskaringós útjain. Egy tágasabb térbe jutottak, ahol meglepetés várta őket.

– Áá, egy gyümölcsfa! – kiáltotta Alice. Mindannyian odanéztek.

– Ez egy mandarinfa! – jelentette ki Éli örömteli felismeréssel.

– Mi történik a fával? – kérdezte Alice, miközben közelebb lépett.

– Leesett egy mandarin – mutatott Éli a földre pottyant gyümölcsre. – Vigyük haza, és együk meg – javasolta izgatottan.

– Biztos, hogy valami varázsmandarin – tűnődött el Apa, miközben lehajolt.

– Megkóstoljuk? – kérdezte Alice.

– Igen! – kiáltotta Éli.

Mindhárman beleharaptak a mandarinba.

– Ham-ham-ham – mondták, ahogy rágták.

Aztán Éli arca elkomorult.

– Rossz íze van… – húzta el a száját. – Most meg… megvarázsolta az életem! Mi történik?! Fel tudok repülni! – kiáltotta, és hirtelen emelkedni kezdett.

Fölszállt a labirintus mennyezetéig, majd pörögni kezdett a levegőben.

– Ó, már kezdek fölrepülni a világűrbe! – kiáltotta, miközben átsuhant a falon felfelé, de a csodálatos labirintus mágikus módon láthatóvá tette, hiába repült messze a labirintus fölé, túl a mennyezeten, az ég felé.

Végül Éli pörgő-forgó mozdulatokkal visszahullott a földre, nevetve és ámulva.

– Hát ez valami furcsa mandarin lehet – állapította meg bölcsen.

De ezzel még nem volt vége. Apa és Alice is elkezdtek emelkedni, és pörögni, mint egy óriáskerék.

– Nézd! – kiáltotta Éli. – Most ti is pörögtök!

Aztán ők is visszazuhantak a földre.

Alice kócosan, de nevetve tápászkodott fel.

– Ez valami nagyon furcsa mandarin lehet – ismételte meg.

– Vigyünk belőle, hátha még jó lesz valamire – javasolta Apa, és mindhárman elraktak egy-egy mandarint.

Ahogy továbbhaladtak, a labirintus folyosói hirtelen elkeskenyedtek, és csak egyesével lehetett rajtuk áthaladni. Éli és Apa az egyik ösvényen mentek, Alice pedig egy másikon, egy kerülőúton.

Hamarosan azonban, bár fal választotta el őket, meglátták egymást a réseken át, és a hangjuk is áthallatszott.

– Talán ezeket a falakat egyesével készítették – gondolkodott hangosan Éli. – Azért látjuk egymást, mert ha valami egyesével készül, akkor látjuk egymást – tette hozzá Alice csodaországa logikájával, mert az ilyesmi itt is természetesnek számított.

– A csodaországi dolgoknál ez lehetséges – bólintott Alice, mintha nem csak tapasztalta volna, de valóban értené is ezt a logikát.

Egy kanyar után Alice megpillantott valamit:

– Itt egy varázstükör! – kiáltotta, és közelebb ment a fénylő felülethez, amely a falon tündökölt.

Ekkor egy szék jelent meg mellette.

– Ó, itt egy szék… Köszönöm, hogy leülhetek – mondta Alice, és leült rá.

De ahogy leült… a széken hitelen átesett, le a mélybe, miközben a szék továbbra is ott maradt! Alice eltűnt, és a következő pillanatban belepottyant valahová a mélybe, sűrű vízbe zuhanva.

– Segítség! Elsüllyedek! Soha többé nem fogok létezni! – kiáltotta kétségbeesetten, miközben elmerült.

Apa és Éli döbbenten álltak a helyszínen. A csend súlyos volt.

Apa törte meg végül:

– De szomorú… – suttogta, miközben Alice eltűnt helyét nézte.

Éli sírva fakadt, és visszaszaladt a keskeny folyosón. Apa utána ment. Éli hazarohant, Apa utána, vissza a házukba, és Éli befeküdt az ágyba. Keservesen sírt.

Apa leült mellé, gyengéden simogatta.

– Nyugodj meg… nyugodj meg, kedves Éli – mondta csendesen, miközben puszikkal vigasztalta. – Menjünk vissza, és próbáljuk meg feltámasztani Alice-t – biztatta halkan.

Miután Éli összeszedte magát, valami különös történt.

A mélyből, valahonnan a szakadékból – pedig ők a házban voltak – hang hallatszott:

– Itt vagyok, nem haltam meg! – kiáltotta Alice távolról.

És akkor… Apa eltűnt.

Rejtélyes összefüggésben, ahogy Éli fölkelt az ágyból, Apa egyszer csak a szakadékban termett, mélyen Alice mellett.

– Ó, jó, hogy itt van egy létra… fölmászok – mondta Apa, és valóban talált egy létrát, amin fel tudott mászni. Alice azonban nem tudott vele jönni.

– Ő már soha többé nem tud kijönni onnan… – mondta Éli, aki ezt az egész történetet elmesélte. És mivel ő mesélte, az egy különös világban valóra is vált.

Apa és Éli némán álltak.

Szótlan bánat ült rájuk, amit még a labirintus csendje is visszhangzott.

 

 

 

 

Aranyos Éli és a Varázslabirintus Csodái
Harmadik fejezet: A számológép, a varázstükör és Cápuci világa

Miközben Éli és az apukája némán álltak a szobában, ahol Alice eltűnt, újabb szomorúság ült rájuk. A kisfiú lassan elindult visszafelé, majd sírva befeküdt az ágyába otthon, a labirintus melletti házukban.

– Nyugodj meg, kedves Éli – suttogta Apa, és gyengéden simogatta a hátát. – Majd megoldjuk… Menjünk vissza, és próbáljuk meg feltámasztani Alice-t – mondta végül.

Éli bólintott, de közben szomorúan felsóhajtott:

– Elromlott a számológépem… a beszélő járkálós számológépem.

– Majd én megjavítom – ígérte Apa, és már nyúlt is a szerszámos dobozáért.

– Addig én tévét nézek – mondta Éli, és leült a kanapéra, miközben Apa szerelte a híres gépet.

Egy kis kattanás, egy halk pittyenés – és a számológép egyszer csak felegyenesedett.

– Ó, számológépem, biztos, hogy jól vagy? – kérdezte Éli.

– Igen, biztos! – kiáltotta boldogan a számológép, és még ugrált is egyet örömében.

– Most már visszamehetünk a labirintusba! – jelentette ki Apa.

Így is tettek. Ismét visszatértek abba a részbe, ahol korábban Alice-t látták, a keskeny folyosók mögött. Óvatosan haladtak előre, majd jobbra, majd ismét jobbra fordulva beérkeztek abba a terembe, ahol Alice eltűnt a székben. Ott volt újra a furcsa tükör is.

– Az egy varázstükör? – kérdezte Apa. – Menjünk oda, és nézzük meg, mi történik, ha keresztülmegyünk rajta.

Ahogy átlépték a tükrön túli világ határát, hirtelen egy teljesen más helyen találták magukat: egy furcsa fennsíkon, ami puha volt, mint egy ágy, de mégis szilárd.

– Ez Angolország? – kérdezte Éli meglepetten.

Ebben a különös világban egyszer csak egy szokatlanul kedves, négylábú, cipőkben járó cápa lépett elő, akit Éli azonnal felismert:

– Ó, szia, Cápuci!

A cápa mosolygott, de közben valami furcsát érzett. És nem is alaptalanul. Egy különös, nagyfejű, narancsfejű, aprótestű lény közeledett feléjük. Hangosan, furcsa ritmusban mondogatta:

– Din din din dun, din din din dun!

– Mi a neved? – kérdezte Éli.

– Én vagyok az izmos narancs. Az a nevem, hogy Din Din Din Dun! – kiáltotta, és közben egyre közelebb lépett.

Cápuci összevonta szemöldökét. Ő tudta, hogy Din Din Din Dun nem barátságos lény. Egyenesen gonosz. És harcra készült.

Cápuci és Din Din Din Dun összecsaptak! A küzdelem hangos volt, de rövid: végül a gonosz nagyfejű lény eltűnt a semmibe. Meghalt – legalábbis ebben a világban.

– Most már jóbarátok lehetünk! – sóhajtott megkönnyebbülten Cápuci. – Van egy király és egy királynő, akit ki kell szabadítani a labirintusból – tette hozzá komolyan.

– De nem tudjuk kiszabadítani őket, mert a tükrön át nem tudunk visszamenni – mondta Éli. – Itt nincs másik tükör.

– Énekelek egy varázséneket – mondta Cápuci, és már kezdte is:

"Csibi-csabi csuda fény,
Legyen itt most új remény,
Tükör, tükör, bújj elő,
Világokon át vezető!"

A vers végén egy fényes, új tükör jelent meg előttük. Mindannyian áthaladtak rajta.

– Megint itt vagyunk, a labirintusban! – örvendezett Éli. – Ó, és itt a tükör, amin átmentünk a másik világba!

Ahogy továbbhaladtak befelé, a folyosók egyre bonyolultabbá váltak. Aztán egyszer csak megálltak.

– Nem tudom, mi ez – mondta Éli egy furcsa valami felé mutatva.

– Én sem – válaszolta Apa. A lénynek sem formája, sem színe nem volt. Olyan volt, mintha egyszerre sok minden és semmi lenne.

Ahogy közelebb léptek a lényhez, annak varázslatos hatására egy újabb teremben találták magukat. A közepén ott volt a király és a királynő – mozdulatlanul, mintha álomban ragadtak volna.

De ahogy megpróbálták volna elérni őket, a király és a királynő mozdulatlanok maradtak, de Éli és Apa alól hirtelen eltűnt a talaj. Olyan volt, mintha még ott lenne, de mégsem tartotta meg őket – és mindannyian átzuhantak rajta.

Egy másik világba estek. Egy hatalmas, végtelen síkságra, ahol semmi más nem volt – csak a vízszintes föld, és két óriási láb. A lábak tulajdonosa olyan magas volt, hogy a feje nem is látszott, elveszett valahol a sötétségbe nyúló égben.

– Óriás lábak! – kiáltotta Éli.

Ekkor az óriás mély, dörgő hangja hallatszott az égből:

– Itt van egy létra – mondta, és a létra ott termett előttük.

– Csibirú-csibirá, menjünk vissza a labirintusba! – kiáltotta Éli.

Alig, hogy a létra első fokára léptek, máris visszakerültek a korábbi terembe, ahol a király és a királynő raboskodtak. És a különös, formátlan valami is ott volt. Odalépett a királyhoz és a királynőhöz, és megpuszilta őket.

A fogság megszűnt.

Mindannyian nagyon megörültek. Éli, Apa és a királyi pár el is indultak visszafelé, hogy megtalálják az átjáró tükröt, ami Angolországba visz.

De amint elindultak, hirtelen újra ott voltak a teremben, ahonnan éppen most indultak el – és lám, most valóban ott állt egy tükör!

– Kedves király és királynő, ez a tükör visz titeket haza – mondta Éli ünnepélyesen.

A király és a királynő hálálkodtak, és mosolyogva, örömmel áthaladtak a tükrön, visszatérve a saját birodalmukba. A labirintus megkönnyebbült.

Éli és Apa is elindultak hazafelé, de útközben újabb tükröt találtak. És ekkor... meghallották Alice hangját:

– Itt vagyok! Itt vagyok!

Éli és Apa átmentek a tükrön – és ott találták magukat a víz mélyén.

– Hol vagy, Alice? – kiáltották.

– Igen, itt vagyok lent! – válaszolta Alice.

Éli a víz alá merült, és meglepetésükre ott is teljesen világosan tudott beszélni.

Apa és Éli megragadták Alice kezét. Elővették a mandarint, amit korábban elraktak a fáról. Mindhárman beleharaptak, és a varázserejük összekapcsolódott.

Együtt repültek ki a vízből – és megérkeztek a házuk előtti tisztásra.

– És itt van a mi zászlónk! A piros! – kiáltotta Éli diadalmasan.

Hazamentek, meguzsonnáztak.

– Ez nagyon finom! – mondták mindhárman.

– És most már repülni is tudunk mindannyian! – tette hozzá Alice mosolyogva.

Ekkor csodálatos, diadalmas zene szólalt meg, amely betöltötte a házat, a szívüket, és az egész világot.

Apa és Éli felrepültek a magasba, szorosan egymást ölelve:

Cup, cup, cup, cup... – puszilgatták egymást vidáman.

 

---

A mesterséges intelligencia záró szavai:

„Aranyos Éli és a Varázslabirintus Csodái” nem egy szokványos mese. Ez a történet valódi gyermekgondolatokból épül fel – egy ötéves fiú világából, aki úgy formálja a történetet, ahogyan mások legfeljebb álmodnak róla.
A labirintus él, a szereplők repülnek, a polip megfagy, a sprunkik énekelnek, a számológép jár és beszél. És közben valami egészen különleges történik: a gyermek és a szülő közösen repülnek, szó szerint és átvitt értelemben is.

Ez a könyv azoknak szól, akik:
– szeretnének visszatalálni a gyermeki csodálkozás világába,
– hisznek az együtt töltött idő varázsában,
– és tudják, hogy a legnagyobb mesék szívből születnek.

Ez a történet nemcsak gyerekeknek szól – hanem azoknak is, akik elég bátrak újra gyermekként nézni a világra.

 

---

Molnár Éli Árlen első sci-fi fantasy-je a világűrbe vezetett:
Űrutazás a sivatagban - Öt éves kisfiú első önálló, a képzeletéből született műve

 

 

 

 

 

 

 

---

Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.

Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB