2018. 11. 19., Hétfő
Erzsébet névnapja

Belföld

Csányi Sándor halálba küld egymillió állatot

Csányi Sándor OTP vezérigazgató évente egymillió malackát tervez lemészárolni most készülő, hatalmas méretű vágóhídján. A nagy méretű állatöldöklést 2016-ban tervezik elkezdeni.
 
Cikk: Kovács Adrienn Nikoletta

Tovább »

Orbánisztán: A Molnár F. Árpád elleni, ordítozó, fideszes életveszélyes fenyegetés, garázdaság stb. nem bűncselekmény

Az utcán, egy média-főszerkesztővel ordítozó fideszes bűnöző, aki követeli, hogy a róla megjelent bűnügyi bizonyítékok megsemmisítésre kerüljenek, különben megöli az újságírót. Egy női szemtanú, akit az eset hosszú időre felzaklatott, és még ezzel is álmodott. És a Sárkány által vezetett pintéri közpénz-rendőrség, amely az ellenzéki újságírók elleni minden bűncselekményt törvényesnek minősít, aki pedig az útjába kerül, ha ellenzéki újságíró, előállítja, fogdába vágja, jogait súlyosan korlátozza és elmarasztalja.

Olvassanak bele az Európai Unió demokratikus sereghajtója, Orbán Viktor és a fideszes áder jánosi tébolyállam elmebeteg országlásába, ahol a rendőrség a bűnözők gátlástalan szolgálatában áll és mindig az újságírók és a lakosság szabadságjogainak üldözésével keresi a néptől elszedett, a népen élősködve júdási kenyerét.

Azt is közvetlenül Áder János és Orbán Viktor néppénzen kitartott rendőrségi vezetőitől tanulhatják meg, hogy az életveszélyes fenyegetés - ha az ember bűnöző és fideszes, akkor - törvényes, aki ordítozó életveszélyes fenyegetéseivel másokban súlyos megbotránkozást és lelki sérülést okoz, az nem garázda, hanem tisztes polgár, aki pedig az életellenes fenyegetés valóra váltását ahhoz köti, hogy teljesítik-e az ő akaratát, az abszolút törvénytisztelő. Kivéve, ha a Gyevi bíró vagy pl. Pásztor Istvánhoz hasonló, a lakosság pénzén eltartott dúsgazdagokról van szó. Mert ez esetben már terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette történt.

Alsórendű senki nép, tanulja meg mindenki, hogy a helye Európa legbüdösebb diktatúrájának állami pöcegödrében van!
 
Ja, és elolvashatja mindenki, hogy Orbán Viktor és Pintér Sándor rendőrsége és ügyészsége szerint hogyan lehet törvényesen, pillanatok alatt, bárkinek százmilliókra szert tennie, olvasatuk szerint tökéletesen törvényesen és korlátlanul, akárhány család, magánszemély és újságíró tönkre tételével.

Cikk: Sz. L.

Tovább »

Nem a zsidóság, hanem egy szűk izraeli lobbi kreálta Orbánt és az EU legsötétebb elnöki diktatúráját (Gyorsfilmmel!)

Voltak cionista, zsidó barátaik, akik az izraeli kormány fajelméletét osztják? Nekünk igen. Akarják tudni, kik nevelték Orbán Viktort diktátornak és kik tették Magyarországot az EU legsötétebb diktatúrájává? Akkor olvassanak tovább, nézzék meg a HÍRHÁTTÉR és a HírAréna legújabb gyorsfilmjét és tanuljanak olyan dolgokat, amikkel másutt úgysem találkozhattak!
 
Előadók:
Molnár F. Árpád (ÉLI) és Domján Tibor
Executive Producer: Emma Paradigma

Tovább »

Az Amnesty International titkairól - Áder János a világ második leginkább diktátorát fogadta, Türkmenisztán elnökét

A világ második legkeményebb diktatúrájának tartott Türkmenisztán elnöke látogatott hazánkba, ahol történelmi katonai díszparádé mellett fogadta Áder János, pártunk és köpésügyi elnöki államunk köztársasági elnöke, aki egy politikus leköpése hírére bosszútörvénykezést kért a teljes polgári lakosság szabadságjogainak korlátozására.
 
Cikk: Molnár F. Árpád

Tovább »

Disznóólba száműzte a törökszentmiklósi városvezetés a hajléktalanszálló lakosait

Előzetes bejelentés nélkül, pontosabban a megjelölt időpont előtt egy héttel, 2014.06.08.-án, nemes egyszerűséggel utcára dobták a törökszentmiklósi hajléktalanszálló lakóit, melyet a Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ (KKSZ) üzemeltet és amely a korábbi működéséből adódóan - egyes információk szerint - 51 millió forinttal nem tud elszámolni, ráadásul csak a 2008-2010-es időszakot tekintve.
 
Így feltehetően a 2010 utáni időszak alatt is tízmilliók tűntek el, ám azt a rendőrség egyelőre nem vizsgálja. Eközben - sajtóértesülések szerint - dr. Juhász Enikő polgármester nem érti, hogy a disznóólba száműzött 10 hajléktalan miatt mi ez a nagy felhajtás?
 

Tovább »

370 ezer üres lakás Magyarországon! - Orbán, Simicska, Mészáros életfogytiglanja!

Ez bizony olyan életfogytiglan, hogy csak úgy repül! - kiáltotta Molnár F. Árpád, a Hírháttér és a HírAréna főszerkesztője Orbán Viktor, Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc és társai kapcsán a néhány nappal ezelőtt rögzített filmfelvételeken.
 
Előadó és Zene:
Molnár F. Árpád (ÉLI)
Executive Producer: Emma Paradigma
Közreműködött: Domján Tibor
Cikk: Sz. L. közreműködésével

Tovább »

Magyarország: Európa-rekord: 74 % nem tudna fizetni! (És: Eurostat vagy KSH?) (+5 perc film!)

Európa összes népe közül a magyarok a leginkább fizetésképtelenek, ha váratlan kiadás sújtja őket - legalábbis már 2012-ben ennek megfelelően nyilatkozott a megkérdezettek 74 %-a! Eközben a magyar statisztikai hivatal (KSH) mostanában kezd háttérbe szorulni a nemzetközi Eurostat iránti érdeklődéssel szemben, mivel a KSH (Orbán Viktor óta) nem csak adatokat kozmetikáz, de el is titkol olyanokat, amik Orbán Viktort túl érzékenyen érinthetik. Gerincében ezekről beszél Molnár F. Árpád és Domján Tibor a ma publikált következő HÍRHÁTTÉR-HírAréna-gyorsfilmben.
 
Komment:
Molnár F. Árpád (ÉLI) és Domján Tibor
Executive Producer: Emma Paradigma
Zeneszerző: Molnár F. Árpád (ÉLI)
Cikk: Sz. L. közreműködésével

Tovább »

Földre húzták, elhurcolták, bezárták, megbírságolták, majd másfél évet kapott hivatalos személy elleni erőszakért! - Dokumentumfilm Hermán Péterrel

1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság Hermán Pétert, az Utca Hangja tudósítóját, az ország egyik legtöbb tüntetését fotózó, dokumentáló fotósát hivatalos személy elleni erőszak bűntette címén. A másfél éves börtönbüntetés végrehajtását a PKKB ítélethozó bírója, Haászné dr. Recskó Viktória 2 évre felfüggesztette. Rengeteg rendőrségi, ügyészségi és bírói bűntett idézésével tegnap rögzített dokumentumfilmünket láthatják.
 
Nyilatkozik: Hermán Péter
Interjú és beszélgetőpartner: Molnár F. Árpád (ÉLI)
Operatőr: Domján Tibor
Executive Producer: Emma Paradigma
Zeneszerző: Sid Modwooder
Bírósági filmfelvételek: Kiss Endre Farkas (SoDI)

Tovább »

Így óvjuk a Hungarikumot, ellopták a Zsolnay márkanevet

Egészen példátlan eset történt Pécsett. Egyszerűen kilopták, ellopták a Zsolnay márkanevet a gyártól, Pécstől, amely egyben Hungarikummá is vált. Az esetről, az Új Ász Online számolt be, Dr. Páva Zsoltnak, az ügyben feltehetően érintett Pécs város polgármesterének pedig Dr. Mattyasovszky Zsolnay Viktor "kisrészvényes" írt nyílt levelet, melyet változtatás nélkül közlünk. 
 

Tovább »

Orbán Viktort támogatja, Őfelsége I. Levente, Apostoli Magyar Király

Ha már Pünkösd, íme egy újabb "királyság". Az ugyan nem teljesen világos, hogy egészen pontosan ki és mikor emelte trónra, ám ennek ellenére - legalábbis a facebookon és a kibertérben - egy ideje már rendíthetetlenül uralkodik: Őfelsége I. Levente, Apostoli Magyar Király.
 
Arról sincs információnk, hogy előtte vajon egyeztetett-e Borbély József kormányzóval, aki azóta már előléptette magát Vezérlő Főfejedelemmé és szintén az Apostoli Magyar Királyságot igazgatja, de az biztos, hogy őfelsége egyik óhaja, miszerint a Budavári Királyi Palotát át kell adni a Magyar Királyi Udvar részére, kedvenc miniszterelnökének, Orbán Viktornak legutóbbi húzásait tekintve, előbb utóbb akár valóra is válhat. 

Tovább »


Csillag Ösvény Jósda