A statisztikák szerint, ahol több százaléknyi bevándorló él, ott a bűncselekmények 70-90 %-át nem a helyi lakosság, hanem a bevándorlók követik el. A képen látható állítólagos szélsőjobbosok - merthogy elég félteni a nemzetet és Európát, akkor már bármelyik ember kimehet tüntetni - aligha az a réteg, aki a németországi bűnözés 70-90 %-áért felelős. Ugyanis akik a képen vannak, nem bevándorlók, hanem németek.
És létezik ám biztonságpolitika, nemzetbiztonság és nemzeti stratégia is. A politikusoknak meg minden országban az a dolguk, hogy nem az iszlamizációt, hanem a saját nemzetük érdekeit és a saját lakosságuk biztonságát és jólétét képviseljék. Ugyanis ezért fizetjük őket, nem azért, hogy bankárok kedvéért vagy hobbilobbistákként arra boruljanak, amerre akarnak.
Nem mindenki fasiszta, aki nem akarja a saját országát és kontinensét az elkövetkező 100 évre iszlamista kuplerájjá és szemétteleppé tenni. Létezik racionalitás és bölcs előre látás is, meg olyan is van, hogy gyermekeink és unokáink védelme, biztonsága és jövője.
Mondom mindezeket olyanként, aki külföldön arabok ezrei között élt, és ha álmomból felébresztenek és ráböknek egy keleti vagy afrikai népre, kapásból sorolom azon barbarizmust és egységbűnözést, amikben jeleskedtek és rekordokat tartottak a többi alja arab népekhez képest is, miközben fajtájukból egyetlen eggyel sem találkoztam soha, aki kilógott volna a bűnözésük és barbárságuk sorából.
Angela Merkel valamelyik nap olyan durván leoltotta a hazájukért tüntető fiatalokat, lenácizva mindet, miszerint gyakorlatilag aki kiment tüntetni, az automatikusan fasiszta, hogy akkorát bukott a szememben, amekkorát eddig még soha. Soha nem fogom ezt neki elfelejteni. Angela Merkeltől éppen úgy meg kell védenünk Németországot és Európát, mint a magyarországi iszlamizáló pártoktól, amik szintén Magyarország és egész Európa végleges destabilizálásán és ezzel demokratikus alkonyán fáradoznak. És ez is biztonságpolitikai és nemzetbiztonsági egyszeregy. Semmi köze az érzelmekhez és a hobbilobbizáshoz.
Nógrádi György: "Jelenleg (...) 90-szer nagyobb a valószínűsége, hogy egy bűncselekményt egy bevándorló hajt végre Svédországban, mint hogy egy svéd."
Nógrádi György: "Azért tisztázzuk azt, hogy Európában a bűncselekmények 90 %-át legális migránsok követik el; ez azt jelenti, hogy az itt élő második, harmadik, negyedik, állampolgársággal rendelkező generáció hajtja ezt végre."
Pár éve, mikor már stabilan Magyarországon éltem, átsétáltunk Romániába, egy faluba. Alig pár száz métert tettünk meg, máris lekapcsoltak minket, mivel a hivatalos határ jóval odébb volt és azonnal látták, hogy nem vagyunk románok. Órákba telt, mire őrizetből - ahol állandóan azt akarták a románok, hogy fizessük le őket - leszervezték a magyar határőrséggel, hogy a nem kijelölt határhoz jöjjenek. Ott egy kisebb hadosztály várt minket, akik autóval bevittek az első magyar faluba. A barbárokat meg - már a világsajtót járják a fotók - mosolyogva, kapunyitással fogadják a magyar határon.
Több millió magyar mindenféle jövedelemtől meg van fosztva, de ha bevándorló iszlamista vagyok, akkor Magyarországon kaphatok havi zsebpénzt, jár külön napi élelempénz, megnyitják nekem a pályaudvarokat, soron kívüli ingyen vécéket és fürdőket kapunk; ki találta ki ezt a rengeteg hazaáruló, minket diszkrimináló, eláruló és meggyalázó őrültséget? Miféle liberális téboly és elmebaj az, ahol a mi testvéreinknek nem járnak azok a jogok, amik az iszlamistákat megilletik?! Miért vagyok én alsóbbrendű a saját hazámban, amelyért éltem, dolgoztam, amelyért viseltem a politikai üldözéseket, a fogdákat, a börtönöket? Mert a liberalizmus mételye, átka és nemzetáruló, nemzetgyűlölő és Európát végleg leamortizáló őrült tébolya mindent áthatva kötelező elmebaj?
Én soha, ahol jártam, sehol nem tapasztaltam a mi európai fajtánknak sem olyat, hogy bármely állam akár egy fillért adott volna azért, mert voltunk szívesek bemenni az országba, semmiféle fedett részt nem alakított ki senki, sehová, mint itt a Keleti pályaudvarig bezárólag mindent iszlamizáltak, hanem mindenki oda bújt, ahová tudott, sátorozni tilos volt, mert azt csak kijelölt helyen, hatalmas pénzekért lehetett, fürdés jó, ahol volt heti két-három napon, pár óra keretében, totál lerohadt, eldugult lefolyójú zuhanyzókban, amikben állt a víz, és kígyózott előttük a sor, másutt még sorszámot is kellett húzni, ha pedig letelt a biztosított talán 2 óra, akkor akik nem kerültek sorra, mehettek a francba, nem úgy, mint Pesten; mi ez az őrült fenéknyalás itt az iszlamisták kiszolgálására és büfiztetésére? Mi a jó büdös francért nem lehet minket európai állampolgárokként kezelni és miért nem járnak nekünk, magyaroknak olyan jogok Magyarországon, amik az iszlamistákat, mint valami faji felsőbbrendűeket megilletnek?