Molnár F. Árpád szerint az amerikai titkosszolgálatok szándékosan is kiszivárogtathatták a szigorúan titkos dokumentumokat, részben azért, hogy ezzel tereljék el a figyelmet arról, hogy ők robbantották fel Németország olajvezetékét, az Északi áramlatot, valamint részben azért, hogy megosszák a figyelmet minden idők legnagyobb amerikai szervezésű, magyar médiák, jogvédők és keresztények elleni betiltásairól, és az okok között szerepelhet az is, hogy az USA ismét azt a látsaztot keltse, mintha Zelenszkij nem az ő katonájuk, tulajdonuk lenne. Molnár F. Árpád világszerte jó néhány titkosszolgálattal került kapcsolatba, többek között az amerikaiakkal is.
Miközben az amerikai kormány és titkosszolgálatai szervezésében az amerikai Google-YouTube - Sundar Pichai és Neal Mohan Google- és YouTube-igazgatók vezetésével - Magyarország ellen minden idők legnagyobb médiaüldözéseit és jogvédő üldözéseit folytatja, és rekord létszámú keresztényt tilt be hamis vádakkal, aközben az amerikai The Washington Post amerikai titkos dokumentumokról számolt be, amikben az ukrán elnök tönkre tenné a magyar gazdaságot. A nyugati leleplezések ugyanazt az "ösztön" szót használták Zelenszkij minősítésére, amit Molnár F. Árpád, a HírAréna Online főszerkesztője azonnal mondott, amint meghallotta a hírt.
Magyarország egyik legnagyobb amerikai lobbista lapja már ezt megelőzően elemzést írt, miszerint ha Zelenszkij felrobbantaná a Barátság olajvezetéket, akkor Magyarországon minden kőolaj-beszállítást átterelnének az Adria-vezetékre, ez pedig elméletileg a magyar finomítói igényt nagyrészt kielégítené. Ezen kívül az Ukrajnán keresztül futó orosz olajra Ukrajna komoly tranzitbevételt kap. Túl ezen rengeteg finomított olaj érkezik Magyarországról Ukrajnába, amiképpen Szlovákia is nagy mennyiségű dízelt ad, amelyek az ukrán állam háborúját, ezzel pedig Zelenszkij fenntartását szolgálják, aki az USA által kitalált és az egész világra nemi erőszakolt devizahitel áldozataihoz hasonlóan nem reménykedhet győzelemben, hanem kizárólag abban, hogy amíg fenn tudja tartani a háborút, addig talán nem lakoltatják ki az elnöki pozícióból.
Zelenszkij profizmusának hiánya a magát nyeregben érző és történelme legsúlyosabb belső rothadását megélő Google-YouTube vezetőinek hiányosságait idézik: örök ellenségeket szereznek világszerte, a racionalitás helyében pedig a primitív ösztöneik manifesztálódnak.
Zelenszkij amatőr ösztönreakciói nem csak a szétrohadt erkölcsű, irracionális és önpusztító Google és YouTube nárcisztikus személyiségzavarokkal is küszködő vezetőire emlékeztetnek, hanem pl. a korábbi ukrán elnök, Julia Timosenko szavaira is, aki jó pár évvel ezelőtt atomot nekik kijelentéssel adózott ösztönéletének, mivel korrupciós ügyeit leleplezve Vladimír Putyin egy időre börtönbe juttatta. Timosenko ukrán elnök Oroszországra mérendő atomtámadásos jó kívánságai Timosenko telefonbeszélgetésének lehallgatásából és nyilvánosságra hozásából váltak közkinccsé.
A Google-YouTube-osan ösztön elemében lévő Zelenszkij a magyar OTP-t is szankciós listára tette, azzal a (Chris Rock-osan fogalmazva) selective outrage ösztön-túlsúllyal, hogy a Csányi Sándor vezette OTP nem zárta ki minden körben Oroszországot. Zelenszkij amerikásan szelektív gyűlölködése azért is szembeötlő, mert pl. a német Raiffeisen Bank sokkal nagyobb mértékben és sokkal több szálon van jelen Oroszországban. Emellett Németország olyan irdatlan mennyiségben vásárolja az orosz olajat, amihez képest a magyar olajvásárlás szó szerint eltörpül. Az egész bolygón kötelezővé tett amerikai woke-szexizmust idézve, szinte annyival kevesebb az Oroszországból szállított magyar olaj, mintha Németország volna a társadalom heteroszexuálisainak, homoszexuálisainak stb. aránya a transzneműek létszámához képest. Azaz a német szállításokhoz képest a magyarok vásárolt olaja a szó szoros értelmében elenyésző.
Ha Oroszország elzárná Magyarországtól az olajvezetéket, az Oroszországnak kimutathatatlan közvetlen veszteséget jelentene. Oroszországnak közvetlenül csupán diplomáciai érdeke fűződik ahhoz, hogy - profizmusról tanúságot téve - nem az ukrán és amerikai szuicid stratégiákat alkalmazza, azaz nem törekszik arra, hogy mindenkinek az ellensége legyen, hanem továbbra is jó viszonyra törekszik mindenkivel, akivel lehet, és azokkal is kesztyűs kézzel bánik, akik - Google-YouTube-os dilettantizmussal és diplomácia analfabétizmussal - örök ellenségeikként jelentkeztek be.
---
Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.
---
Ha Ön haragszik a volt munkahelyére, vagy pl. rendőr, katona vagy hírszerző (volt), várjuk jelentkezését együttműködésre. Telefon: +36309196386.
---
Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):
---
A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként a YouTube-on követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.
A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com), Vimeo (az amerikai vállalat a világ egyik legfőbb betiltó oldala az erkölcs, a kereszténység és a korrupciós leleplezések ellenségeként).
---
Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.
Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB