2018. 05. 22., Kedd
Júlia,Rita névnapja

Vélemény

Igazságbeszéd - (David Norris, ír szenátor parlamenti felszólalása)

A háborúskodás leállítása pedig nem annyira sűrgős, a rendfenntartók is kivárják, a kellő számú veszteség elszenvedését, aztán majd a győztessel vagy a erőssebbel megállapodnak. A lakosság meg hadd hulljon.

                                                                                                                 Cikk: Emma Paradigma

Tovább »

A fiatal Orbán Viktor szerint, az idősebb már megcsókolhatja saját fenekét

Az a politikai rendszer, amelyik nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást - utalt Orbán Viktor, még kezdő gengszter korában arra a döglődő pártállami rendszerre, amelyikből a Soros Alapítvány jövőfinanszírozó stratégiájának köszönhetően kivakartatott a kalyibából. 
 
Napjaink tükrében, mikor a legtöbb vezető pártállamista milliárdos, akik pedig még nem, azok éppen azt az üllepet próbálják szüntelen dédelgetni, melyet az ifjú titán elvtárs is említ az alábbi bejátszásban. Nos, ezek az akkor igaznak tűnő mondatok, manapság teljesen más értelmet nyernek. Szomorú, baljós, de kalkulálható értelmet.

Tovább »

Már a Marx-szobor is útban van az új magyar nagytőkéskormánynak

A Magyar Szociális Fórum szolidáris támogatásáról biztosítja a Marx-szobor védelmében péntekre meghirdetett megmozdulást, és képviselteti magát a tüntetésen – jelentette be az MSZF szerdán. A civil-politikai demonstrációval azt akarják elérni, hogy a kormány ne távolíttassa el Marx Károly szobrát, hanem a filozófus szobra a Corvinus egyetem aulájában maradjon.

Tovább »

Hogy van az, hogy Magyarország sztárrendőrei bűnözők?

Nem lehet nem észrevenni, hogy Hollywood és persze az egész világ filmgyártása milyen erőkkel igyekszik a bűnüldöző szerveket erkölcsös és makulátlan közszolgákként bemutatni, hiszen a főműsoridőben futó sorozatok több, mint a fele jellemzően a becsületes, lelkiismeretes és megvesztegethetetlen rendőrökről, ügyosztályokról szól, a filmekről nem is beszélve. Ezek egytől egyig azt próbálják elhitetni a nézőkkel, hogy a bűnüldöző szervek - a Kisváros c. sorozat rendőreitől az NCIS nyomozókig bezárólag - a bűn legádázabb ellenségeiként, kizárólag az állampolgárok védelmében végzik munkájukat vagy éppen kockáztatják életüket.
 
Tekintve a mindennapok valóságát, el sem tudom képzelni, hogy milyen volna akár csak a hazai megítélésük, ha nem mosnák a lakosság agyát ezzel a maszlaggal ilyen intenzíven.

Tovább »

Az ebolától a madárinfluenzáig

Ebola. Nincs védőoltás ellene, azaz mégiscsak van. Majmokat már sikeresen tudnak ebola ellen védeni. Az emberi oltóanyag kipróbálása is küszöbön áll, mert sürget az idő és az ember is csak egy csupasz majom.
 
Cikk: Emma Paradigma

Tovább »

A községháza előtt akasztatta fel Pereszt és Netanjahut Érpatak polgármestere

Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere szerint a palesztinok ellen folytatott csúcstechnológiai hadviselés, tekintve a túlnyomó többségben lévő ártatlan áldozatok számát, népirtás, sőt, a palesztin nép régóta és jelenleg is folyó holokausztja, ezért a háborús bűnök elkövetésével vádolt Simon Pereszt - Izrael állam jelenlegi elnökét - és Benjamin Netanjahut - Izrael miniszterelnökét -, egy hóhér közreműködésével, jelképesen felakasztatta a községháza előtti téren.
 
A performansz előtt - az ártatlan áldozatokra emlékezve - a jelenlévők elénekelték a Himnuszt.

Tovább »

Vígjáték-kinevezés az Orbán-kormányban: halgazdálkodás fejlesztéséért felelős miniszteri megbízott!

Mától a neonhalakra és a tubifexekre is figyel Pártunk dicső és Nagy Vezére, Orbán Viktor. Barátja, Fazekas Sándor ugyanis kinevezte barátját, Fazekas Szabolcsot halgazdálkodás fejlesztéséért felelős miniszteri megbízottá. A halak még hallgatnak.
 
Szatírikus cikk: Molnár F. Árpád

Tovább »

Magyarországon két bűnszervezet van, akik a parlamentben ülnek, meg akik a hatóságnál vannak (Nógrádi Zsolt)

Most már kikristályosodik az ember számára, hogy Magyarországon csak két bűnszervezet van, akik a parlamentben ülnek és akik a hatóságnál vannak. Nincs több bűnszervezet, ez a kettő pont elég - mondta el egy riportfilmben Nógrádi Zsolt olajtanú, aki szinte gyermekkorától kezdve Flaisz Ferencnek, az egyik leghírhedtebb milliárdos olajbűnözőnek dolgozott és akire az olajbűnözésben nyakig elmerült rendőrség, bíróság és politikusok gond nélkül ráverték saját apjának meggyilkolását, miközben a teremszolgáig bezárólag mindenki tudta, hogy semmi köze hozzá.
 
Az olajügyeket, melyekből sok ezer milliárd forintot nyelt el, többek közt a mai magyar politikai és gazdasági elit,  85 évre titkosították, Pintér Sándor pedig még kártérítést is kapott.

Tovább »

Túlszabályozás, drágaság és egyre kevesebb vendég a Veszprémi Utcazene Fesztiválon

Bár Veszpréminek veszprémi és az utcazene kifejezés is helytálló egyelőre, de a korábbi fesztiválokhoz képest jóval kisebb érdeklődés és laposabb hangulat övezi a rendezvényt még annak ellenére is, hogy az időjárásra most senkinek nem lehet panasza.
 
Egy helyi olvasónk, aki az első Veszprémi Utcazene Fesztivál óta nagy rajongója és résztvevője az eseménynek, csalódásának adott hangot, amikor tegnap beszámolt róla szerkesztőségünknek. Szerinte a rendezvény túl van szabályozva, ezért egyre laposabb és ezért vannak egyre kevesebben. A fotókat is neki köszönhetjük.

Tovább »

Lelőtt maláj gép és lekaszabolt gázai gyerekek - MSZF a béke iránti felelősségről

A maláj Boeing 777 elpusztítása Ukrajna légterében, és a gázai tengerparton focizó gyermekek hadihajóról történt lekaszabolása arra figyelmeztet, hogy kicsúszik az ellenőrzés a fegyveres alakulatok kezéből, ennek pedig tömegesen esnek áldozatául békés, civil emberek – állapította meg a Magyar Szociális Fórum vasárnap kiadott közleményében.

Tovább »


Csillag Ösvény Jósda