Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Európában példaértékű közösséggé kovácsolódott a magyarországi Lyme betegek közössége. Kórokozóval és társfertőzésekkel állandó harcban, a Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítványon keresztül, olyan összefogást tanúsítanak, aminek eredményeire a szakemberek is egyre inkább odafigyelnek. Oda kell, hogy figyeljenek. A 2018. évi, idei találkozójukat május 26-án rendezték Budapesten, a XIII. kerületi Civilek Házában.
Helyszíni tudósítónk, Nagy Sándor (Naleksz) cikke
Magyarország ideális hely a Lyme-kór terjedésének. Koncentráltabb területek a nyugati és az északi országrészekben vannak.
Orvosi előadást hallhattunk arról, hogy a Lyme betegség előtt meglévő fertőzések (pl. a neurotróp - idegsejteket is támadó - bárányhimlő, övsömör, herpesz vagy "csókvírus" fertőzések, illetve a sertéstenyésztéssel felszaporodó, emberre akár széllel vitt petével is átterjedő orsóféreg) kitapossák az utat a szervezet kiütéséhez.
A tartós leterhelés következménye a krónikus fáradtság mellett az autoimmun betegségek kialakulása. Az immunrendszert ostromló, kullancs által is terjesztett más fertőzések (Chlamydia, Micoplasma...) miatt a fertőzött személyek fáradékonyak. Az esetlegesen érzett súlyos fájdalmak és maradandó fogyatékok (vakság, süketség, mozgáskorlátozottság) a komfortérzetet, az életkedvet jelentősen csökkentik. A gyógyulásban egyre kevésbé hisznek ebben az állapotban. Meghökkentő, hogy a kullancstól kapott kórokozók gyakran nem azokat a tüneteket okozzák, amit a szakirodalom általánosan leír, így a betegségmódosulások nem megfelelő orvosi felismerést, ezzel pedig nem megfelelő kezelést eredményeznek.
Az eddigi találkozók ismeretanyaga új tartalmakkal tovább bővült.
A tavalyi találkozón az egyik hallgatóban született egy forradalmi ötlet, ami mára meg is valósult. A sorsközösség immár saját készítésű statisztikai összegzést is fel tud mutatni, ami egy érdekes előadás keretében részletesen lett bemutatva.
Az előadó - aki tapasztalatból tudja, hogy milyen elviselhetetlen állapothoz vezet a Lyme betegség - online kérdőívvel fordult sorstársaihoz és a bejövő válaszok alapján érdekes összefüggéseket mutatott ki. Visszaigazolásokat kapott a saját betegségének megfigyeléseire, nemzetközi kutatások egyezőségei pedig módszerének helyességét és válaszok hitelességét erősítették.
Meglepő az a kiugró eredmény, ami a vérszívó által az esetek 2/3-ában támadott A és 0 vércsoportot mutatja. Olyan, mintha a kullancs az ilyen embereket szívesebben venné célba...
Komplex életmód és tápanyag terápiába is beavatást nyert a hallgatóság. Az előadó főleg német nyelvterületen kutatja a témát. Kellő merítéssel és alapossággal világított meg elsőnek nem kézenfekvő összefüggéseket. Sokunknak az iskolában egyáltalán nem, a családban meg csak ritkán tanítják, hogy például az étkezést azért sem kell elkapkodni, mert az agynak nincs elég ideje ahhoz, hogy a teljes emésztőrendszerre vonatkozóan kiadja a vezérlő jeleket az ételről kapott első jelek alapján.
Ha ezt gyerekként tanuljuk meg, akkor egész életünkben segítjük szervezetünket működésében, fokozva ezzel a környezettel szembeni ellenállóképességet. Sőt, kisgyermekünket nem állandóan péppel etetve már a rágással való bíbelődés is egy életre szóló magasabb intelligenciát eredményez. Másik ilyen érdekesség a nappal kapott kékfény-mennyiség fontossága, mivel az szabályozza a melatonin szint alakulását. Aki alvászavarokkal küzd, jól teszi, ha napközben nem sötétíti be a szobákat, ahol tartózkodik, illetve késő este nem néz tévét, laptopot és nem használ (főleg a mostanában terjedő, energiatakarékos, kék fényű) világítást.
A számtalan hasznos információ (pl. vaspótlásra a vasnál is hatékonyabb a laktoferrin) mellett megtudhattuk, hogy például a németekhez képest jelentős hátrányban vagyunk a B12 vitamin beszerzésében, mert amíg ott ez egy filléres hétköznapi dolog, addig itthon ez egyáltalán nem megoldott, mert ha árulják is valahol, akkor az nem megfelelő minőségű és nagyon drága. Külföldről rendelve meg még drágább.
A közegészségügyi adatok hiányossága is szembeötlő, az osztrákok, szlovákok sokkal alaposabbak a kullancsterjesztette megbetegedések feltérképezésében, olyan mintha mi erről nem is vennénk tudomást. Egy fejét rángató, fertőzött kutyát a képzett állatorvos rutinszerű kezeléssel gyógyít, míg a humán orvoslás nem ilyen olajozott. Sokszor a diagnosztikai feltételek sem adottak. Van olyan korszerű készülék, ami nincs Magyarországon, egy betegnek 300 eFt a vérminta USÁ-ba való küldése a speciális vizsgálat céljából...
Jellemző, hogy a témába való belemerülés akkor következik be, ha személyes érintettség töri meg a Lyme kórral szemben tanúsított közönyt. Erre az előadók élete, beszámolója is egybehangzó bizonyíték. Az orvosok érdeklődő odafigyeléssel csak tanulhatnak egy sokat szenvedett betegtől. A természetgyógyászok azért vállalnak nagyobb szerepkört az orvosok által többnyire hanyagolt betegek kezelésében, mert szakmai hiúságuk jóval kisebb egy szakorvosi diplomáshoz képest.
Zárásként elhangzott egy 50 éve belgyógyász orvosként diplomázó hölgytől, hogy már a medikusképzéssel alapvető gondok vannak, a szakterület tananyaga nem frissül, évtizede megdőlt elméletekkel vagy egész egyszerűen el nem mondott kutatási eredményekkel nehéz segítőkész, hatékony kezelést felvállaló orvosnak lenni. Kritikai megjegyzést tett kollégáira, akik általában nem tolerálják a szakmai különvéleményt és őt is egész életében akadályozták munkája kiteljesedésében.
További részletek az Alapítvány honlapján: itt.
Nagy Sándor,
Budapest, 2018. május 27.
Kapcsolódó cikkeink:
Ajánlás:
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
A HírAréna főszerkesztője, ingyenes és keresztény jogvédő és dokumentumfilmes ma feljelentette Orbán Viktort Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt, Vida Ildikót H...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...