2017. 11. 21., Kedd
Olivér névnapja

Kiút a krónikus Lyme-kórból

Kiút a krónikus Lyme-kórból
2017-11-07
Sziasztok!
Ez nem a szokásos „cukikutyás-csinicsajos” happy poszt lesz, így aki erre kíváncsi, lapozzon inkább.

 

Maurer Lilla írása

Szóval 2016. januárjában nagyon beteg lettem. Heteken át tartó hőemelkedés, állandó szédülés, kegyetlen ízületi és izomfájdalmak, fejfájás, memóriazavar, emlékezetkiesés, alvásproblémák, kézgyengeség, stb. Rohadt ijesztő volt így egyszerre... Kivizsgáltattam magam a kórházban, a vérképeim, a koponya- és háti gerinc MR sem mutatott eltérést. Akkor mi van? Javasolták, keressek fel pszichiátert, és menjek el tai-chira. He? A lehetséges diagnózisra végül én bukkantam rá hosszas kutakodás után. Lyme-kór.

Júniusban jutottam fel a budapesti Istenhegyi Géndiagnosztikai Klinikára, ahol több tucatnyi kórlapom és leletem, pozitív véreredményem és tüneteim alapján kézhez kaptam a krónikus Lyme-kór diagnózist. Szuper! Végre tudtam, minden gyermek- és kamaszkori egészségi problémám okát, melynek forrása egy nyamvadt kullancscsípés volt. Vagy a lóbögöly egy falusi látogatáson, ki tudja már... (Bármely vérszívó terjesztheti ugyanis. Jó tudni!)

Eleven, okos kisgyerek voltam, szerettem tanulni, éveken át aktívan úsztam, ám az állandóan visszatérő arcüreg-gyulladások és általános fáradékonyság megkeserítette az életemet. Később meg mindig csak a „gyanúk” merültek fel, hol egy extrémen kiugró hormon érték, hol Gilber, hol Raynaud, hol RA, és a Lyme-nál tipikus, ám orvosilag „nemtudjuk-miokozza-mertnemértünk-alymehoz” térdízületi gyulladás. Érdemi segítséget nem kaptam, a bajaimmal jobbára elszenvedtem a rengeteg hiányzás közepette, aztán maguktól tovább álltak... Amellett, hogy évekig, évtizedekig lappanghat a szervezetben, a tünetek változatossága és változékonysága is jellemző a krónikus Lyme-ra, ezért is oly nehéz felismerni. Az meg, hogy nem akarják elismerni a létezését, tízezrek életét döntheti romba.

 

Két hónap antibiotikum-kúra következett, háromféle bogyóval egyszerre. Kiszámoltam, közel 65.000 mg hatóanyagot fogyasztottam el, plusz a vitaminok. Emellett odafigyelni az étrendre, a testmozgásra (amennyire ment), és lassacskán múlni kezdtek a tünetek. Már nem a falnak támaszkodva botladoztam ki a mosdóba a szédülés miatt, ritkultak a fejfájások, erősödött a karom… Ajánlatos volt a sok pihenés, a nyugodt alvás, a stressz kerülése, ám a körülményeim mindezt nem tették lehetővé, így egy évvel ezelőtt visszaköltöztem szülővárosomba, Pécsre. Tíz évnyi bolyongás után végre azt éreztem, hazaérkeztem.
2017. januárjában a kontrollon már harmadannyi tünetről számoltam be a doktornőnek. Újabb két hónap antibiotikum következett, amely március közepén ért véget. Olyan 90%-ra feljöttem egészségileg, de még mindig voltak állandó fájdalmaim (pl. bordák, csípők), és mindentől tökrenagyon elfáradtam. Jobbára otthon kuksoltam naphosszat. Néha sírtam is.
Tekintve, hogy kb. fél év múlva kerülhettem volna sorra a végtelen várólista miatt, tavaszra a csendes „akkor most már így maradok (?!)” beletörődéssel bújtam a külföldi szakoldalakat. Mihez kezdjek? Van még remény? Vagy 31 évesen eltemethetem magam, és a hátralévő x évtizedet remetés vegetálással tölthetem el? Baszki, ne már...

 

Ekkor találtunk rá Édesanyám régi ismerősére, aki profi természetgyógyász. Mint kiderült, több Lyme-beteget is kezelt már, sikerrel. A vizsgálat lesújtó eredménnyel zárult, gyakorlatilag mindenhol gyulladások és toxinok terhelték a szervezetemet, a borrelia és EBV-vírus aktív jelenléte mellett. Szuper… Viszont ez volt a visszaigazolás számomra, hogy miért is éreztem magam úgy, mintha szétesnék. Kívülről meg kb. annyi látszott mindebből, hogy kissé (nagyon?) morcos a fejem, és csoda volt, ha egy-egy programra el tudtam menni. Nem, nem a világutálattól néztem úgy ki, hanem a fájdalomtól, a kétségbeeséstől és kilátástalanságtól. Sorry.
Szóval három lehetőségem volt: az egyik, hogy majd valamikor ősszel mégiscsak elmegyek Budapestre, és újabb antibiotikum-kúra következik, de mivel penicillin-allergiás vagyok, az első két kúrával már kimerítettük a variációkat. A másik, hogy ülök és várok, maj’ lesz valami, és közben romlik az állapotom. A harmadik pedig az alternatív terápia, mely többek esetében is eredményesnek bizonyult. Amúgy a külföldi csoportokban és régi lyme-osok körében is ezt olvasni, hallani, hogy az antibiotikum hasznos és kell, de krónikus esetben ideig-óráig segít, aztán többeknél szépen kúsznak vissza a tünetek és folytatódik az ördögi kör. Közben pedig annyira tönkreteszi a szervezetet a lyme+co (társfertőzések), hogy akár maradandó károsodásokkal élheti le az ember az életét. Adott esetben széthullik a család, a beteg magára marad, munkát sem talál, és segély, állami ellátás max. akkor van, ha más betegségek miatt rokkantosítják (krónikus Lyme-ra nem adnak, mert ugye az nem létezik.) Én ezeket az opciókat kizártam. Meggyógyulok és kész.

 

Reményekkel telve kezdtem el júliusban a Joalis-terápiát, kombinálva egy extraütős, gigamega szuper vitaminnal (doTERRA), esszenciális olajokkal kiegészítve (oregano és teafa). Már az első kontrollomon határozott javulásnak örülhettünk! A terápiának hála távoztak a toxinok innen:
· agyhártya: jééé, megszűntek a pokoli – akár 12 órán át tartó – fejfájások, amelyekre semmilyen fájdalomcsillapító nem hatott, és a levegővételt is kínzásnak éltem meg.
· perifériás idegrendszer: megszűnt a kézzsibbadás, kargyengeség, a “hangyamászás” érzés, az áramütésszerű bizsergés és fájdalom, visszanyertem az erőm, az érzékelésem és a koordinációs képességem (jobbkezes vagyok, de már ballal gyúrom a csokis kekszemhez a tésztát). Tavaly nyáron pont azért vágattam csutira a hajam, mert nem tudtam felemelni a karjaimat, és megmosni, fésülni. Ideje is elmennem fodrászhoz, már van hozzá alapanyagom.
· izmok: megszűntek az akaratlan izomrángások és izomremegések comb- és vádli téren. Nincs a „semmiből jövő” izomfájdalom, normál terhelésre egészséges mértékű izomláz jelentkezik, és hamar el is múlik. Napi 2-3 órát sétálok aktívan a kutyákkal, és autó híján egyedül intézem a bevásárlást, pár kilométeres sétával cipekedem hátizsákkal. Mehetnék busszal is, de sétálni jó. És egyre kevésbé fáradok el. Juhú Anno még az ágyból is problémás volt elmászni a mosdóig...
· még valami, de most nem jut eszembe Na igen, a memóriám még nem százas, de ahhoz képest, hogy tavaly tavasszal 10 másodpercig nem tudtam fejben tartani egy dolgot sem, és nyáron a nevemen is elgondolkodtam időnként, prímán állok.

 

Most, 2017. novemberében azt mondhatom, az idő javarészében kellemesen érzem magam. Fizikailag is, és a lelkem is sokkal könnyebb, mint egy évvel ezelőtt. Sokat pihenek és alszok, ezt igényli is a szervezetem, mivel turbóbooster fokozaton dolgozik méregtelenítő, baktérium- és vírusölő üzemmódban. Néha már-már ragyogok is, mint a fotón. Oké, ez szépítőfunkciós, és van, hogy kifejezetten ramatyul nézek ki, de azt is vállalom. Sminkelni is megtanulok majd egyszer, csak az a fránya lustaság…
All in all, újra élek, visszanyertem az erőm és a reményt, hogy lehet jobb és lesz is. Naná! Persze ehhez sok terhet kellett lepakolni, felhagytam a jótékonysági intézményeskedéssel, kezdek tisztába jönni önmagammal és az értékeimmel, újra vannak álmaim (rég elfeledtem azokat is), tervezem a jövőm – szolídan, de bátran. A hátam is kiegyenesedett, már van tartásom, és büszkeséggel tölt el, hogy nem adtam fel, hanem kitartottam, küzdöttem. Pedig hányszor akartam… Egész egyszerűen könnyebb lett volna meghalni, mint folytatni, és szembenézni minden egyes nap minden egyes percében a kínzó fájdalmakkal… Ilyenkor adtam magamnak még egy pofont ébresztő jelleggel.

 

Mielőtt azt hinnétek, nem, nem nyertem a lottón, hogy drága kezelésekre járjak. Reflexológia, masszázs, akupunktúra, oxigénterápia, hipertermia, lelkisegély, németországi lyme-klinikára utazás, akármik, nem fértek bele anyagilag. És nem volt odaadó társam sem, aki fogta volna a kezem. Elismerem, igen jól esne egy szeretetteljes ölelés, amikor néhanapján elszontyolodok és elbújnék a világ elől… Belegondolva csak egy icipicivel több türelem és bátorság, nyitottság kell mindehhez.
De már megtanultam, hogy a gyógyulásomban leginkább saját magamra számíthatok. Ritkán beszélek minderről, mert nem szeretnék terhelni vele senkit, pláne nem magamat, hogy újra- és újra előszedjem a régi nehézségeket. Már nem definiálom magamat betegként, mert tudom, hogy ez csak egy átmeneti állapot, mégha el is tart még egy ideig. A jelenben élve tekintek előre, és tudom, hogy lehet jobb, és lehet könnyebb.
Viszont úgy gondolom, fontos beszélni róla, mert sokakat érinthet, és ha csak egyvalakinek segíthetek a tapasztalataimmal, már megérte bepötyögni mindezt, és vállalni az esetleges rossz megítélést. Lepattan rólam az is, és a sajnálkozást felejtsétek el, köszi. A Hogy vagy? kérdésnek azonban kezdek örülni, hogy minél többször mondhassam el, Jóóól vagyok, köszönöm. 

 

*******

 

Köszönöm a Családomnak, hogy mellettem álltak és állnak. Nélkületek már sehol sem lennék.
Köszönöm Zoltán Nagy a lélekemelő beszélgetéseket. Nevettem, mikor azt mondtad, olyan kőkemény csaj vagyok, hogy a fal adja a másikat, de most már értem. A lyme megélése, a vele kapcsolatos zűrzavar, a segítség hiánya és az, hogy hülyének is néznek paradox módon óriási belső erőt adott. Számítok Rád még úgy 100 évig.
Köszönöm Zsófia Schmidt, hogy akkor is bíztál írói képességeimben, amikor én is alig. Egész szuper dolgokat alkottunk, ugye?
Köszönöm Tóthné Majoros Brigitta, hogy megnyitottad előttem a lehetőségek és választások varázslatos univerzumát. Hogyan is lehet ez még ennél is jobb?
Köszönöm mindenki másnak a türelmet, ha épp elfelejtek valamit elintézni vagy megválaszolni. Előbb-utóbb eszembe jut.
És köszönöm hű társamnak, örök mosolygós barátomnak, Milkának, akivel az elmúlt 9 évben közösen éltük meg a jót és a rosszat is. Ítélkezés- és elvárások nélkül állsz mellettem, vidámsággal és kedvességgel árasztod el mindennapjaimat. Szeretlek, Kincsem!

 

*******

 

Maurer Lilla

 

További információk:

Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítvány - https://www.lbmecsa.hu/

LYME BORRELIOSIS ALAPÍTVÁNY -  http://lymenet.hu/

 

Cikkajánlás:

Csillag Ösvény Jósda