2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Z. Kárpát Dániel: Több a kilakoltatás, mint a balliberális vészkorszakban

Z. Kárpát Dániel: Több a kilakoltatás, mint a balliberális vészkorszakban
2017-11-22

Az otthonvédők megtapasztalták, hogy kizárólag a Jobbik hajlandó segíteni, amikor a nemzet aktivistái pártoktól kérnek segítséget kilakoltatások ellen. Az elmúlt évtizedek legfőbb otthonvédője pedig - a parlamenti képviselők közül - Z. Kárpát Dániel volt, a Jobbik képviselője, 2014 júniusa óta a Jobbik alelnöke.

Gyorscikk: Molnár F. Árpád

Z. Kárpát Dániel szavai szerint:
 - ... a kormányzat, saját ígéretével szemben, képtelen volt érdemben segíteni a devizahitelkárosultak, a nagyon nehéz helyzetbe került honfitársaink helyzetén, és az ebből kifolyó, elképesztő társadalmi szociális katasztrófa egy olyan helyzethez vezetett, amikor több kilakoltatást, több otthon kiürítését foganatosítják, mint amennyit a balliberálisnak nevezett gazdasági vészkorszakban is, ami 2010-ig jellemezte ezt az országot.

Volt, aki megkérdezte tőlem, miért írtuk Z. Kárpát Dánielről, hogy "az összes parlamenti párt összes képviselője közül az újkori magyar történelem rekordtartója az otthonvédelem terén". Azt feleltem:

- Azért, mert Z. Kárpát Dániel az összes parlamenti párt összes képviselője közül az újkori magyar történelem rekordtartója az otthonvédelem terén.

A Jobbik teljesítménye egy 100-as skálán talán 5 %, de ez így is a legtöbb az összes parlamenti párt közül, mert az összes többi együttvéve sem több holmi ezreléknél.

A kilakoltatások ellen személyesen megjelent civil otthonvédők az elmúlt kb. 8 kilakoltatásból 5-6-ot sikeresen elhárítottak. Mindezt úgy, hogy a Jobbikot állandóan mocskoló, balliberálisnak és önmagát demokratikus pártoknak nevezett iszlamizáló burzsuj sorosista bankármentő pártok egyetlen hívásra sem voltak hajlandók semmikor, még csak civilt sem küldeni egyetlen kilakoltatásra sem. Sem az MSZP, sem a DK, sem az Együtt, sem a PM, sem az LMP egyáltalán senkit. Ezeknek a pártoknak mindvégig sokkal fontosabb volt és maradt az időnként világszerte körözött tőzsdespekuláns köztörvényes iszlamizáló bűnöző, Soros György nem létező becsületének védelme, amiért az újkori magyar történelem legkiterjedtebb kampányainak egyikét folytatják, ahelyett, hogy leszarnák azt a gazembert, és a magyarokkal foglalkoznának, és sokkal fontosabb volt számukra Európa tömegkatasztrófába iszlamizálása, valamint Európa népeinek lefasisztázása, mint Európa lakosságának és a magyar népnek az érdekképviselete és az iszlám beömlesztést kategorikusan elutasító demokratikus népakaratnak való megfelelés.

Azok a pártok, amik még kilakoltatásra sem hajlandók eljönni vagy intézkedni, holott 1 millió 200 ezer embert közvetlenül fenyeget a kilakoltatás réme, azok a pártok nem csak arra méltatlanok, hogy a Parlamentben ülve hazudozzanak arról, hogy a magyar népet képviselik, de objektíve a leghelyesebb a vezetőiket és fizetett parlamenti lakájaikat végleges hatállyal kirúgni és örökre kiutasítani az országunkból, megfosztva ezeket a magyar államporságtól örökre. A magyar népet ennyire semmibe vevő pártok, mint Szabó Tímea PM-je, Molnár Gyula MSZP-je, vagy Szél Bernadett LMP-je - amely Schiffer András távozása óta lenullázta magát az otthonvédelem terén - betiltandó pártok, hogy helyüket a burzsuj imperialista sorosista médiákban (amilyen az ATV és társai) új politikai erők vehessék át, amelyek szintén eltörlendők, ha még az otthonvédelmi minimumot sem hajlandók teljesíteni a magyar nép felé, mert utolsó gerinctelen mocskos gazemberek és imperialista kilakoltató sorosista ringyók, mint a magyar iszlamizáló sorosista nőpártok.

Azok a nőpártok, amik azzal akarnak maguknak tekintélyt és védelmet vindikálni, hogy női vezetőik vannak, miközben a magyar választók egyértelmű és közel abszolút akaratával szemben háborúzva iszlamizálni próbálják egész Európát, lefasisztázzák a saját választópolgáraikat, és mániákusan egy közutálatnak örvendő világhírhedt bűnöző gazember, Soros György mellett tüntetnek, echte nettót szarva a magyar nép millióinak akaratára, azok a nőpártok nem tekintélyt, elismerést és győzelmet, hanem lenézést és megvetést aratnak. Amit vetettek, azt aratják le.

 

A kapcsolódó irodalomból:
Megint csak a Jobbik tett a kilakoltatás ellen! A többi párt most is elbukott! (Filmünkkel!)
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda