2024. 04. 20., Szombat
Tivadar névnapja

Vérdíjjal! Megcsókolta, aztán kinyomta keresztény barátnője szemeit. Egyik az arcán lógott, a másikat a fűben találták meg, másnap.

Vérdíjjal! Megcsókolta, aztán kinyomta keresztény barátnője szemeit. Egyik az arcán lógott, a másikat a fűben találták meg, másnap.
2022-02-14

A Gengszter névre hallgató drogos szociopata korábbi, 17 éves barátnőjét is elrabolta, ahogy 2021-ben azt az édesanyát is, akit most megvakított. A sajtó a közismerten közveszélyes, mégsem elmegyógyintézetben kényszer-kábítószerezett drogos pszichopatát Gy. Attilaként emlegeti, mivel a neve Gyöngyösi Attila, hencidai lakos (volt, eztán börtön és fegyház lesz a bejelentett lakcíme), akinek elrejtettük az arcát (lásd a címlapfotón is). A HírAréna Online 100 ezer forintot ad annak az állampolgárnak vagy hírhedt köztörvényes bűnözőnek (mindegy, ki adja fel), aki beazonosítható adatokkal felfedi nekünk legalább az egyik rendőrbűnöző kilétét, aki Gyöngyösi Attilát vagy társai közül bárkit védett, és az ügyet legalább vádemelésig sikerül eljuttatnunk. Az informátor nevét örökre titokban tartjuk. Telefon: +36/30/919-6386. Gyöngyösi rokonai is hívhatnak, hogy Budapesten találkozván bocsánatot kérjenek minden magyar állampolgártól és a civilizált Emberiségtől, vagy pedig elmondják, hogy szidták-e az anyámat.

Cikk: Molnár F. Árpád sk.

Vannak nők, akik kifejezetten rosszul választanak párt. Így volt ezzel a 22 éves édesanya, Gabriella is, a 33 éves szemkinyomó ateista Gyöngyösi Attila barátnője, aki úgy nyilatkozott:
- Azt gondolom, a romokra építeni nem lehet, ehhez új alapokra van szükség. Ezt Isten bennem építi. A lányom, a családom és a hitem ad erőt, hogy innen talpra álljak. (...) Örülök, hogy életben maradtam, és a korábbi kapcsolatomból ajándékba kapott, négyéves kislányom, Mira is itt lehet mellettem - mondta.

Gabriella testvére, Róbert elmondta:
- Keresztény szolgálóként megkerestem a nyíregyházi börtönben olyan elítélteket, akik magukénak érezték a Biblia igéjét. De segítettem a szenvedélybetegeknek is a reintegrációban. Legutóbb megváltozott munkaképességű emberekkel foglalkoztam, de a családom kényszerű menekülése miatt a munkahelyemet ott kellett hagynom - célzott ezzel arra, hogy miután Gabriellát megverte, szemeit kiszedte, majd a testet az árokba dobta Gyöngyösi Attila, utána az állam az egész családot más helyre költöztette és bekamerázva is rendőri védelem alá vette, mivel Gyöngyösi Attila később a bűnöző haverjaival visszatért, a sajtó szerint azért, hogy megölje Gabriella egész családját és a gyereket/gyerekeket is.

A Gengszter névre hallgató súlyos pszichopata bűnöző Gyöngyösi Attila rendszeresen verte a barátnőjét (egyébként az ismerősei szerint mindet), Gabriella pedig szakítani akart vele. Ezért a hatóságilag védett bűnöző elment hozzá Kemecsére, kirángatta az udvarra, összeverte, megszurkálta, szemeit kiszedte, majd az arcán végighúzta a földön és egy árok mellé dobta vagy árokba vetette.

Miután Gyöngyösi Attila egyik korábbi, 18. életévét nem betöltött korábbi barátnőjét 2016-ban elrabolta, a hatóságok - rajtaütés után - igen hamar elengedték, mert közveszélyes szociopata bűnöző. Az izmait mutogató dagadt ateista akkori emberrabló bűntársa a 41 éves R. Tamás lúzer szociopata bűnöző volt.

Eztán az illegális szteroidoktól puffadó egybites dagadt barom 2021-ben a 22 éves édesanyát, Gabriellát rabolta el, és Berettyóujfalura hurcolta. Akkor a nő úgy menekült meg a hatóságok által védett közveszélyes szteroidpszichopata agyi rokkanttól, hogy elfogyott az élelmük, és Gyöngyösi kényszerítette barátnőjét, hogy együtt menjenek a boltba. Innen szökött meg Gabriella egy óvatlan pillanatban.

Mivel a többszörös emberrabló, tehát szabadlábon bűnöző, verekedő, tolvaj, betörő és kábítószerkereskedő ámokfutó Gabriella családját is életveszélyesen megfenyegette, ezért visszavonták a feljelentést. És mivel a magyar hatóságok is tudták, hogy védett retardáltjuk ritka agresszív életveszélyes ámokfutó bűnöző, ezért szabadon távozhatott a rövid idő alatt második felderített emberrablásából is, amelyben a hatóságoknak kötelező lett volna eljárniuk. Ugyanis az ilyen súlyú tettek hatóságilag üldözendők, amiként a hülye rendőrök lehülyézése is. Azokban a hülye rendőrök eljárnak, de mivel hülyék, ezért az emberrablásokkal, szemkilövésekkel, ás más megvakító szociopata rendőrklónokkal már nem szeretnek boldogulni.

Így aztán Gyöngyösi Attila - a 2006-os szemkilövő rendőrterroristák demokrata párti liberális toleráns tanításainak megfelelően - veréssel és szemkinyomással folytatta. Eztán a sajtó szerint több roma bűntársával visszatért, hogy tömegmészárlást rendezzen, ezúttal gyerekgyilkossággal is gyarapítva nemzetközi hírűvé püffesztett szétnarkózott hülye fejét.

Gabi egyik rokona így fogalmazott a tavalyi emberrablásról:
- Kiderült, hogy ez az embernek nem nevezhető lény brutálisan megverte, és eltörte az orrcsontját és az egyik bordáját. A testvérem feljelentést tett, de azt kénytelen volt visszavonni, mert ez az állat megfenyegette, hogy mindannyiunkat eltemet, ha a testvérem nem felejti el az ügyet. Megijedtünk, hiszen a bátyámnak van négy kislánya, nekem egy fiam, Gabi pedig szintén egy gyermek, Norina édesanyja.

A legutolsó támadás előtt Gabi már két hete nem vitte óvodába a 4 éves gyermekét, mert a hatóságok és az ügyészsöpredék és a bíróférgek védett bűnözője, Gyöngyösi Attila állandóan a ház körül ólálkodott, és féltek a rendőrség, az ügyészek és a bírók által rendkívüli körültekintéssel megvédett ámokfutó bűnözőtől, akiről a rendőrök már az előző emberrablásánál is úgy nyilatkoztak, hogy veszélyes, mindenre elszánt "férfi".

Gyöngyösi Attila több Facebook-fiókkal is rendelkezik. A mostani eset után Gyöngyösi legutóbb használt Facebook-oldalát a kommentelők tömegei lepték el, köztük nagyon sok cigány, és a rendőrösen szemkilövő arcú lúzer szociopatának változatos szenvedéseket és halált kívántak. A cigányság és a magyarság egyaránt.

Ön egyébként tudta-e, hogy Orbán olyan törvényt hozott, hogy ha ön lehülyéz egy hülye rendőrt, akkor a hülye rendőrség hivatalból köteles büntető pert indítani a lehülyézett hülye rendőr védelmében? Azért, mert Orbán szerint a rendőr az egy felsőbbrendű faj, aminél abból kell kiindulni, hogy ugyanakkor ügyefogyott cselekvőképtelen marha is, ezért ha az érintett rendőr nem tesz feljelentést, akkor a sok hülyének kell a lehülyézett hülye helyett megtennie. Ez a fajvédelmi törvény egyébként kizárólag a fajilag felsőrendűként ratifikált rendőrségnek dukál. Tehát a közveszélyes ámokfutó bűnözők elsőrendű védelmezőinek és a hajléktalanok, valamint a fára vizelők hős bebörtönzőinek, valamint a 2006-os azonosító számok nélküli, símaszkos gyáva és gerinctelen sortüzes és csonttörő fegyveres terrorista bűnözőknek. Akiket Orbán Viktor - tekintettel tetteik történelmi bűnhalmazatára - kivétel nélkül megvédett a felelősségre vonástól, és a leginkább eltussolhatatlan esetekben is ejnye-bejnyékkel megúszták.

A konkrét tapasztalatok szerint az efféle bűnözők rendőri védelem alatt állnak. Általában egyetlen rendőrt szokás rendszeresen megvesztegetni - ez pénzzel, de olykor pl. kábítószerrel történik -, nagyon sok esetben pedig azért védett a bűnöző, mert közben téglaként, patkányként beárulja a társait. Itt még nem tudjuk, miért kapott teljes rendőrségi, ügyészségi és miért kapott bírói védelmet a hatóságok által is beismerten tudott módon ritka agresszív és közveszélyes polikriminális és visszaeső bűnöző, de azért is tűztünk ki vérdíjat, hogy ha csak egy név is elénk kerül, aki ezt vagy társai közül bárkit védett, akkor azt az állami és a nyilvánmosság megtorló eszközeivel megtámadjuk és tönkre tegyük. Erre - mivel hasznos dolgokat milliárdosok nem támogatnak, csak szaremberkedéseket, ami a morális minőségüknek megfelelően alacsony színvonalú (így pl. a keresztények bebörtönzését, ártatlan civil lakosok elleni szemkilövéseket és más Gyöngyösi Attila-féle megvakításokat), ezért - 100 ezer forintot tudunk adni a nyomravezetőnek.

A magyar állam, amely előszeretettel kezdeményezi és viszi végig a politikai szempontból kellemetlennek tartott személyek elmebeteggé nyilvánítását és cselekvőképtelen elmebetegségre hivatjkozva a zárt intézetben történő kényszergyógykezelésük kezdeményezését, ideje lenne a politikai üldözöttek és foglyok garmadát védett közveszélyes bűnözők tömegeire cserélni, így feltöltve a zárt osztályokat és az elmegyógyintézeteket. Ezek nem okoznának általunk is visszatérően leleplezett állambűnügyi botrányokat, és az ilyenek még a saját kutyájunak sem hiányoznak, maximum a szintén szociopata és bűnözésben élő gengszter rokonaiknak. Azoknak meg nincs szavuk a társadalom előtt, sőt, a nép az ivartalanításukra és a halálbüntetésükre szavaz.

 

 

 

 

 

 

 

 

---

Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.

Médiáink és egyesületünk szolgáltatásait nem vehetik igénybe azok a bérlet- és jegyellenőrök, akik Budapesten vagy az országban bárhol busz-, troli-, villamos- vagy HÉV-utasok zaklatásából élnek. Viszont előre vesszük mindazokat, akik ezen ellenőrök vagy főnökeik elleni panasszal fordulnak hozzánk, vagy bár ellenőrök voltak vagy vannak, de főnökeik visszaéléseiről vagy bűncselekményeiről kívánnak információkkal szolgálni vagy azokat leleplezni.



 

---

Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):

 

 

 

---

A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.

A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com).

 

 

 

---

Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.

Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda