2024. 12. 21., Szombat
Tamás névnapja

Trump megölését a Titkosszolgálaton keresztül szervezte az amerikai kormányzat?

Trump megölését a Titkosszolgálaton keresztül szervezte az amerikai kormányzat?
2024-07-15

Nem egyszerű vélemény, hanem a titkosszolgálatokat belülről ismerő, szakavatottnak és szakértőnek számító gondolatokat olvashatnak. És mint annyiszor, most is elsőként és kizárólag olyan dolgokról, amikről még mindenki hallgat, valamint amikről eztán is teljes csend lesz illetve várható.

Mesterlövészekkel is körülvéve hogyan sétálhatott fegyverrel a környéken a merénylő, hogyan lehet, hogy többen látták, hogy gépkarabéllyal mászkál, a világsajtó szerint látták, hogy felmászik a tetőre, látták, hogyan ugrál egyik tetőről a másikra, többen szóltak a rendőröknek, hogy itt egy fegyveres, mégsem történt semmi?


Már megint nem beszél a lényegről illetve a cáfolhatatlan gyanúról senki!


Békepárti politikus nem is lehet, csak nemzeti vagy patrióta, azaz hazafi elveket hirdető politikus. Aki nem az internacionalista globális és multinacionális kapzsi gazemberekből és tömeggyilkosokból álló globalista önhasznú és önhatalmát építő maffiát támogatja, eleve nem támogathatja a háborút, hiszen az millió ponton árt a saját hazájának. Ezért van az, amit látunk, hogy a nemzeti politikusok a békét képviselik, akik viszont nagy ívben tesznek a saját hazájukra és népükre, mert nemzetükkel ellentétben a multikat és a fegyverlobbit szolgálják, ezért őrjöngenek a háborúért.


És most a lényeg:


A titkosszolgálat olyan, mint egy kórházi személyzet, és olyan, mint amikor az amerikaiak atombombát fejlesztettek, vagy Elon Musk a földre visszaszálló rakétát kifejlesztette. Azaz elég egyetlen tégla, akinek így rengeteg alkalma nyílik arra, hogy szabotálja és tönkre tegye mindenki más munkáját. Egy kórházban bármelyik takarítónő képes arra, hogy nyom nélkül gyilkoljon és akárhányszor. Alig kell utána olvasnia, hogy kell gyógyszerekkel nyom nélkül gyilkolni, és már csupán személyes motivációja kell egy láthatatlan tömegmészárláshoz. Ő az egyetlen tégla, de bárkit meg tud ölni. Miközben a Manhattan-terv során az amerikaiak az atombombát kifejlesztették, közben a tégla minden fejlesztést átküldött a szovjeteknek. Elon Musk sikeres tesztje után hat hónappal az oroszok bemutatták a saját ugyanolyan futurisztikus sci-fi rakétájukat, mert színről színre mindent elloptak.


A titkosszolgálatban is elég egyetlen tégla, aki eldöntheti, hogy kap az alkalmon, teljesíti a megbízást vagy csupán saját politikai nézetei vagy ötletei alapján hoz döntést, és íme, ott egy fegyveres, pl. látjuk a tetőkön közlekedni, jelentik a mesterlövészek, szólnak a rendőrök is, de az információs lánc közvetítőjeként vagy az akció helyi biztonsági vezetőjeként bagatellizálom illetve elhallgatom a jelentéseket, mert ez most egy kiváló lehetőség arra, hogy megölessük a kormányunk által gyűlölt elnökjelöltet, Donald Trump-ot.


Az amerikai Titkosszolgálat (Secret Service) a Belminisztérium alá tartozik, és feladata a kormány és az elnökjelöltek stb. védelme. Azaz totálisan megbízhatatlan, miközben mintegy teljes körűen szervezhető és használható a kormány által. A Secret Service-t szabályozó törvények ellenőrizhetetlen kutyagumik, amiket bárki halmazatban tud úgy felrúgni, hogy senki észre sem veszi. És mivel titkosszolgálatról van szó, ezért gyakorlati tapasztalatunk, hogy szinte a világon semmilyen törvényt nem kell betartani, a titkosszolgálaton belül lényegében titkolni sem kell egyikünk elől sem, hogy itt olyasmi, hogy törvényesség, nem létezik, mi egyrészt törvényen kívüliek, másrészt törvények felettiek vagyunk.


És ne is próbáljon egyetlen amerikai elemző sem abba az irányba menni, hogy ezt a magyarokkal való kapcsolataimból tanultam, mert ebben a sorban a magyarok sokkal civilizáltabbak voltak mindig, mint az olaszok, a szerbek, az osztrákok stb., vagy Európán kívül pl. Izrael és az arab titkosszolgálatok, nem beszélve a mindvégig borzalmasan hitvány, jellemtelen, erkölcstelen és alávaló amerikai titkosszolgálatokról.


Mi előzte meg a merényletet?


Az amerikai "demokrata" kormány Trump-ot a pokolbéli Sátánként, a megtestesült Gonoszként festette le. Már regnáló amerikai elnökként betiltották, lényegében közvetlen terrorcselekményt és hazaárulást elkövetve a saját állampolgáraik ellen, akiknek a fele demokratikus választások útján döntött Trump mellett. Ezt a multik által vezetett fasiszta amerikai rezsim semmibe vette és diktatórikus banánköztársaságként eltiporta. Számos módszerrel próbálták kizárni azért, hogy ne indulhasson elnökjelöltként. Számos alkalommal és módszerrel próbálták bebörtönözni, és mintegy az emberölésen kívül már mindennel megpróbálkoztak. És ne feledjük: ez a liberálnáci áldemokrata maffia volt az, amelyik mielőtt kormányra került, azzal tűnt fel, hogy minden amerikai idők legpocsékabb ellenzéke.


Pont azt is tették, amiket róluk a Facebookon is előre leírtam, mi lesz, ha hatalomra kerülnek: a militarizmustól kezdve a minden idők legnagyobb mennyiségű és az egész világra kiterjedő rekord mennyiségű betiltásig bezárólag a tételekbe szedett jövendöléseim - ha jól emlékszem - mindegyike beigazolódott. Az amerikai "demokrata" párt minden amerikai idők legprimitívebb követelőzéseit is ráömlesztette a Föld bolygó népeire, a 'travikat a gyerekeknek' pogromoktól kezdve a BLM- stb. erőszak nyílt imádatáig, a kereszténység és a Jézus Krisztus elleni betiltásokig és nettó náci gyűlöletig mindent felsorakoztattak, és erőszakkal világszerte, belepofázva és szociopata szinten követelőzve a világ országaiban, hogy mindenki vegye át, de pontosan azt, amit ők aznap éppen a világra okádtak. A Google-YouTube-vezetők, mint a barna bőrszínük és a szociopátiájuk miatt megválasztott Sundar Pichai és Neal Mohan csak rosszindulatú, despotikus és fasiszta alkatrészei ennek az amerikai nettó náci intolerancia- és globalista terrorizmusnak és gyűlöletkohónak azzal, hogy szólóban több embert, pártot, jogvédő szervezetet, nemzeti hőst, médiát és újságírót, valamint civilt stb. tiltottak be, teljes létezésüket és minden gondolataikat maximálisan megsemmisítve, amennyire csak hozzájuk fértek és amennyire merték, mint ahányat bármely rezsim a Világtörténelem során.


És ez a rekord intoleráns, betiltó, elhallgattató, bebörtönző, Krisztus-üldöző, kereszténygyűlölő, családgyűlölő globalista és globális bűnbanda biztosította Trump életének a védelmét. Az a titkosszolgálat, ami nem hasonlítható a világ szinte egyetlen titkosszolgálatához sem, annyira megbízhatatlan és ingatag. Az amerikai titkosszolgálatokról sokat írtam régen is, minden alkalommal megállapítva, hogy egyes tételekben a világ leginkább megbízhatatlan titkosszolgálatairól van szó.


Az amerikai liberálnáci maffiának a réges-régen legmegbízhatóbbnak tartott médiumai ugyancsak Sundar Pichai és Neal Mohan Google-YouTube-szintű médiaszolgáltatása színvonalán szerepeltek le. Szépen beleillik a szervezett merénylet koncepciójába. A Trump elleni terrorcselekmény után a CNN - miközben az egész világ nézte a filmfelvételeket és hallgatta a sorozatos lövéseket, miközben a helyszínen lévők mindegyike, Trumppal együtt felfogta, hogy merénylet történik, ezért mindenki egyszerre húzódott össze a lövedékek ellen, a CNN - közölte, hogy - idézem - "A Titkosszolgálat sietve levitte Trump-ot a színpadról, miután elesett a gyűlésen". A valamikor régen szintén a világ népei mértékadójának számító, de már régóta csak a CNN-hez hasonlóan Pichai-Mohan-szintű pártszolgálatos bulvárhulladéknak számító Washington Post azt hazudta: "Trump elhagyta a gyűlést, miután hangos zajok törtek fel".


És ezek pofáznak bele a világ országainak belügyeibe, demokráciáról és szólásszabadságról hadoválva, miközben a bolygón alig van olyan ország, ahol ilyen alávaló szintű a tömegtájékoztatás és ennyire pártszolgálatos pártnáci a központi multinacionális, tehát népellenes és népgyűlölő médiaszemét. Ezek az atomháborús szervezkedő, háborús uszító, tömeggyilkos terrorista morális és demokratikus analfabéták azok, akik fennhangon őrjöngnek és követelőznek, parancsszavaik röpködnek a világ országai és népei ellen, és azt a nárcisztikus paranoid skizoid szociopátiát hirdetik, hogy kizárólag az ő pillanatnyi, tényleg aznapi borderline és skizofrén marhaságaik és diliházas zárt osztályos őrjöngéseik és őrületeik a legfelsőbb igazságok, amiket kivétel nélkül mindenkinek követnie kell!


Az is jól illeszkedik a szervezett merénylet feltételezésébe, hogy - az USÁ-ból az egész bolygóra szervezett "demokrata" párti kötelező elhallgattató, betiltó és üldöző globális gyűlöletcunami miatt - a békepárti politikusoknak az élete a II. Világháború óta nem volt ilyen veszélyben, mint most, békepárti vezető politikus alig maradt nyugaton az amerikai atomháborús kötelező gyűlöletpogromok miatt, de eme maradék közül, pár hónap alatt kettőt is megpróbáltak közülük agyonlőni!


Ki hiszi el, hogy az amerikai terrorista állam nem szándékosan juttatta lehetőséghez a 150 méterről szinte biztos gyilkosnak tűnő merénylőt? Sosem fogjuk elhinni, hogy biztosan mulasztás történt. Sokkal kézenfekvőbb lehet, hogy az amerikai atomháborús békegyűlölő és Pichai-Mohan-minőségben globális örökre betiltó szervezett bűnözés szándékosan próbálta megölni Donald Trumpot, az Egyesült Államok valószínűleg következő elnökét. Akit úgy fest, csak akkor lehet megakadályozni abban, hogy ismét az USA elnöke legyen, ha kiiktatják, lefejezik, megölik, legyilkolják, mérgezés miatt súlyos beteg lesz vagy mesterséges szívinfarktusban stb. meghal.

Villámcikk:
Molnár F. Árpád























 

---

Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.

 

---
Ha Ön pl. rendőr, katona vagy hírszerző (volt), várjuk jelentkezését együttműködésre. Telefon: +36309196386.

 

---

Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika (a neve időközben eme lebukása miatt megváltozott, ha akarjuk, közzétesszük) és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):

 

---

A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként a YouTube-on követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.

A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com), Vimeo (az amerikai vállalat a világ egyik legfőbb betiltó oldala az erkölcs, a kereszténység és a korrupciós leleplezések ellenségeként).

 

---

Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.

Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda