Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Az USA és a multik részéről a színes bőrűek és a homoszexuálisok kötelező gyűlölete és üldözése, valamint a nők elnyomásának korszakai után, amit a férfigyűlölet röpke pár éves időszaka követett, Igaz Amerika Igaz Multijai - továbbra is ugyanazzal a fasiszta hevülettel - kötelező világdiktatúrává tették a nők elnyomását. Így a szülés már nem női kiváltság, mert a férfiak is szülhetnek, sőt, a nők ne is szüljenek, mert az maradi családi szenny dolog, fuj. A női sportversenyeken magukat transzneműnek valló férfiak indulnak, a női börtönökben magukat nőknek valló, álló farkú férfiak nőket erőszakolnak (ezzel kerülve a világsajtóba), és sorra verik meg a nőket a világ szépségversenyein is. Ismét győzött tehát a gyarmatosító terrorista állam, az USA és annak multinacionális tömeggyilkosai kötelező nettó náci ideológiája, amely a pár évente változó és össze-vissza cserélgetett Egy Igaz Út tömeggyilkos fasiszta amerikai téveszméje ingatag debilitása legszélesebb ösvényén tántorog.
Cikk: Molnár F. Árpád
A 22 éves Rikkie Valerie Kollé, egy transznemű nő lett szombaton a Miss Hollandia cím örököse. Így ő az a biológiailag született férfi, aki Hollandia képviseletében elindulhat a világ legszebb nője címéért a Miss Universe 2023-on, amelyre El Salvadorban kerül sor.
Ez újabb mérföldkő a transzneműek elfogadása irányába, mert bár a lakosság majdnem egésze olyan, aki soha életében nem ismert egyetlen transzneműt sem, viszont a tévében már sokszor látott ilyet, így tehát a transzneműek érdekképviselete egész biztosan a világ legfontosabb problémái között szerepel. Különben nem így kezelné az Egyesült Államok kormánya és az olyan bűnöző multik, mint Sundar Pichai és Neal Mohan nettó náci Google-YouTube-ja, valamint a vizében és lelkében is talpig egészséges Coca Colától kezdve a McDonald's egészség étteremláncig bezárólag mindenféle multimilliárdos náci, akiknek egész történelmét meghatározta a fajüldözés, a gyarmatosítás, az egészségrombolás, a szólásszabadság fasiszta üldözése és a kizsákmányolás.
A szegények nem fontosak, mert belőlük több milliárd van, ezért a gazdagok és a megszálló gyarmatosító országok nem alkottak nekik zászlót, amit az USA és a multik követeléseit kiszolgáló ál-népképviselő politikai pártok kitűzhetnek az állami középületekre. Szegényeket képviselő gyalogátkelőhelyeket sem festenek, és szegények hónapja sincs a pridehónap mintájára, éjjel-nappal ünnepelve a szegények nagyságát és büszke dicsőségét. Az USA és a multik részéről állati sorban tartott lakosság ebből is tudhatja, hogy a transzneműek a fontosak, őket kell megmenteni, akiknek legfőbb gondjuk a saját öncélú szexualitásuk, de az egész életüket végigdolgozó szegények milliárdjai hülyeségek, akik megérdemlik a sorsukat, hiszen munkájukkal és kifosztásukkal az Egy Igaz Út fajvédő gazdagjait támogatják, Sundar Pichai és Neal Mohan személyes vagyonától kezdve a fekete kátrány Coca-Coláig és a szivárványba öltözött dagadthalál McDonald's-ig.
---
Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.
---
Ha Ön haragszik a volt munkahelyére, vagy pl. rendőr, katona vagy hírszerző (volt), várjuk jelentkezését együttműködésre. Telefon: +36309196386.
Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):
---
A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként a YouTube-on követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.
A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com), Vimeo (az amerikai vállalat a világ egyik legfőbb betiltó oldala az erkölcs, a kereszténység és a korrupciós leleplezések ellenségeként).
---
Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.
Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...
A magyar történelem talán egyetlen hős ügyésze a 66 vagon olajmaffia-vonatot megbuktatott megyei főügyész, Szeszák Gyula. Viszont az olajmaffia védelmezői voltak Orbán Viktor, Pintér Sá...