2018. 11. 16., Péntek
Ödön névnapja

TOVÁBBRA SEM ÉRTHETŐ A VÁD ALAPJA - A kórházban meghalt gyermek szüleinek ártatlanságát igazoló részletek

TOVÁBBRA SEM ÉRTHETŐ A VÁD ALAPJA - A kórházban meghalt gyermek szüleinek ártatlanságát igazoló részletek
2018-06-27

Újabb két tárgyalási nap zajlott le június első hetében tanúk meghallgatásával a már a korábban is bemutatott, szokatlan büntetőperben.

 

Helyszíni tudósítás: Nagy Sándor (Naleksz)

Labant Csaba, Labant-per, Labant Ada, Labant házaspár, Labant család, Labant Csaba és Ada ártatlan

A Budapest Környéki Törvényszéknek lehetetlen küldetéssel kell megbirkóznia. Több mint 5 évvel a tragédia után a gyermek halála előtti szerencsétlen körülmények pontos rekonstruálása képtelenség, hiszen a most meghallgatott tanúk között nem akadt olyan, aki ne keveredett volna önmagával is ellentmondásba, miután felolvasták neki az évekkel korábbi, nyomozati anyagba foglalt elmondását.

A szerdai nap a vendéglátó házigazda meghallgatásával kezdődött. Igaz, kb. másfél órás csúszással, mert mint kiderült, elfelejtette az aznapra szóló idézést.  Erősen érezhető volt, hogy már a korábbi leírások, tanúskodások is a fejlemények ismeretében, eleve elfogultan íródtak.

Az orvos kihívása előtt vita alakult a felnőttek között, hogy milyen a gyerek állapota (többször hányt, vagy csak nagyobbat „bukizott”). Az időközben telefonon helyszínre hívott édesapa felhagyott az otthoni munkákkal és már a gyermeknél volt, amikor a vendéglátó szerint „fél nyolckor egyetértett azzal, hogy orvost kell hívni”. A vendéglátó is megerősítette a szülők azon fő érvét, hogy a kiérkező ügyeletes orvosnál probléma volt, hogy a kétszer is fejvénába sikertelenül megkísérelt infúzió beadásához „vastag a tű”. Azt is kijelentette, hogy az apa „nem akadályozta az orvost”.

Az apa és az akkor még baráti vendéglátó mára már nincsenek jó viszonyban, mert utóbbi erősen berágott egy apa által adott, évekkel ezelőtti tv-interjún, amiben az ügyeletes orvost „leursulázták”. Ő ezt látva, rögtön fel is hívta az orvost, hogy megkérdezze tőle, hány kiló (63), mert szerinte szó sem volt durvaságról. Persze az apa sem hagyta magát szembesítéskor, mert a 63 kg egy kb. 4 kg-os csecsemőnek azért mégis csak egy nagyságrendi különbözetű termet.

Teljesen normális, hogy újévkor alkoholos befolyásoltság van, így volt ez a vendéglátónál is, három sört említett aznapra, az ügyre vonatkozóan azonban ez egy nem elhanyagolható, lényeges körülmény, hiszen az emlékek felidézése lehet éppen ezen ok miatt, kissé torzult.

Ezután az orvosi kontroll előtti kritikusnak vélt időszak a vendéglátó kertlábas rokonának meghallgatásával került megvilágításba. Felolvasott korábbi vallomása szerint ott tartózkodása késő délutánig történt, és amíg ott volt, az anya több alkalommal is „ciciztette” a gyermeket. Átvitte kisgyermekeit, hogy a baba kb. 2 éves bátyjával játsszanak. Elmondása szerint „abban a pár órában nem merült fel, hogy probléma volna.”. Ennek az úrnak volt egy szintén beidézett leánytestvére, aki nem jelent meg a szerdai idézésre. Sógornője kivételével rokonai vallomásai szerint sem volt jelen azon a napon a családi házban, s a vendégeskedő anya sem emlékszik rá. A bíró felolvasta a rendőrségen tett vallomását, mely szerint „Nem láttam semmi kórosat a babán” mondata szintén nem ad alapot az ügyészség által képviselt vádra.

Előtte azonban még meghallgatásra került a kertlábas felesége, aki férje után 1 órával később a 10 hónapos kisgyermekével érkezett a társaságba. Elmondta, hogy „igazából, ami aggodalomra adott volna okot, olyan nem volt”. Azt is mondta, hogy „Nem volt vér a hányásban”. Vérről egyébként a vélhetően trauma alá került vendéglátó háziasszony beszélt csak kihallgatásakor, de ő már azóta sajnálatos módon elhalálozott.

A kertlábas fiatalasszony szerint az anya „30 percenként próbálta szoptatni” a babát, fél hat lehetett, amikor elindult hazafelé, annak ellenére, hogy hányt a baba „semmi kórosat” nem látott rajta. A bíróságnak előadta, hogy úgy tudja, hogy „hányás után várni kell 30 percig, azután lehet etetni”.

Ezután az ügyésznő kissé torzított, mert felszólalásában azt mondta, hogy ugyan 30 percenként próbáltak etetni, de a baba nem evett, pedig a tanú csak azt mondta, nem evett olyan sokáig. Anyával történt szembesítés során is azt mondta, hogy „pár percekre evett, utána sírt”.

A második tárgyalási nap a kihívott ügyeletes doktornő meghallgatásával kezdődött. „Próbálkoztunk, de szétment a fejvéna”, azt hogy hányszor, arra már nem emlékezett pontosan, míg erre a szülők határozottan emlékeznek, hogy két fejvénát durrantott szét és a bal halántéka környékén nyomkodta erőteljesen a csecsemő koponyáját, amire az apa erélyes hangon figyelmeztette, hogy kisfia halálát is okozhatja vele.

„Az ellátásban nem akadályoztak” mondatával elismerte, hogy tényleges akadályozás nem volt a szülők részéről, csak az apa emelt hangon megfogalmazott kritikái, illetve egy, a gyermeket óvó ösztönös mozdulat volt, ami szintén nem alapozza meg a vádiratban hangoztatott „kifejezett akadályozást”. A 2013. február 4-i (tragédia után egy hónappal) felolvasott vallomásában pedig „Apa együttműködővé vált, majd ő beviszi a gyereket a kórházba.”. Aztán, mivel a „gyerek bágyadt volt, nem evett” (tehát ekkor, már este hangzik el ez először), illetve nem sikerült beadni a kiszáradás elkerüléséért szükséges infúziót, a doktornő úgy döntött, hogy mentőt hív. Itt is van az emlékek között különbség, a szülők szerint ez csak időben elhúzódva, több telefonhívás meghiúsulása után sikerült.

Az ominózus infúzió-beadásra vonatkozó bírói kérdésre, miszerint „Volt ehhez megfelelő eszköze?”, a doktornőnek az összes tanú állításával ellentmondó válasza az volt, hogy „Persze.”. A „Vírusok és bacilusok gyorsan elszaporodnak apuka. – mondta-e?” kérdésre „Nem.”, majd „Nem emlékszem pontosan.” volt a válasz. Meghökkentő volt, hogy az elmondása szerint 1982 óta gyermekorvosként praktizáló doktornőről az derült ki a tárgyalóteremben, hogy fogalma sincs milyen méretszámozású tűk léteznek, s a színkódok kapcsán is ellentmondásba került a saját gépkocsivezetőjével, aki szemlátomást jobban ismerte a tűket, mint a ma is gyermekorvosi praxissal rendelkező doktornő.

Érdekes dolgot árult el az orvosnő, aki szemlátomást ellenséges az apával: „Nem szokott a vérnyomásommal gond lenni, mégis 180/100 volt a vérnyomásom, amikor visszatértem a rendelőbe.” Indulatos volt és/vagy ideges. Akár így, akár úgy, nem lehetett bizalomgerjesztő.

A szülőkkel való szembesítésnek is voltak jellemző fejleményei. Először az apa hozta zavarba a korábban magát igen határozottnak lefestő doktornőt („Ajtóból megmondom, hogy baj van, és itt baj volt.”) azzal, hogy kérdésére nem tudta megmondani, hogy a szülők által nagyra értékelt kézmosása előtt kiadta-e az utasítást az infúzió melegítésére, vagy vizsgálni akart, azaz mégse az ajtóban történt a diagnózis felállítása.

Kihallgatása során a doktornő „agymosott kis nyuszinak” nevezte a művésztanár édesanyát. Szembesítéskor aztán ez a Caracasban született édesanya úgy kérte ki magának ezt a rá sütött kijelentést, hogy azt bármely öntudatos ember megirigyelhetné. Szemére vetette a doktornőnek, hogy mégis mit vár el tőle, hisz hagyta őt dolgozni, bizalmat helyezett belé, s amikor erre a bizalomra méltatlannak bizonyult és képtelen volt a kisbabát ellátni, akkor sem volt egy rossz szava sem hozzá. Tehát miért is agymosott? Erre a doktornő megpróbált kitérni, mire az anya megismételte: ő csendben nézte, ahogy a doktornő szétdurrantotta túlméretes felszerelésével a két fejvénáját a kisfiának, miért lenne „agymosott”? A doktornő csak hosszan nyúló, kínos percek múlva volt hajlandó kibökni: „Elnézést kérek.”

Ezután az apa panaszolta, hogy a doktornő nem engedte neki bevinni a gyereket kórházba. Ezt a bíró azzal a határozott mondattal zárta le, hogy „Mindenki tudja, ha 5 órakor beviszi a gyereket a kórházba, lehet megmentik.”. Igen ám, de ebben a mondatban is ott van a „lehet”, illetve délután 5 órakor még az apa ott sem volt, továbbá az ott lévő kertlábasok szerint sem volt semmi rendkívüli, mivel egy hányás, nyűgösség még nem a világvége. Csak a vendéglátó fia érdeklődött az ügyeleten a hányás után, amire azt a választ kapta, hogy figyeljék, s ha rosszabbodik a baba állapota, akkor küldenek orvost. Az a kórház előtti közvetlen időszak pedig, amikor a gyermek állapota aggasztó lett, az az este és a késő éjjel közti órák, már az egészségügyi ellátó rendszer szerencsétlen kezelése és felügyelete alatt zajlott, a szülőknek itt már megint nem róható fel semmi.

Megtudtuk azt is a doktornőtől és sofőrjétől is, hogy a baba nem hányt, amíg ő ott tartózkodtak és a rohammentő végül elszállította a gyermeket.

Ezután a segélyhívást kezelő asszisztens mondta, hogy az első híváskor „Ha véres lett volna a hányás, azonnal mentünk volna.”.

A budafoki mentőszolgálat időközben nyugalmazott mentőtisztje következett.

Bíró: „Volt-e a gyereknek sérülése?”

Mentőtiszt: „Én nem láttam.”

Bíró: „Volt-e vita, veszekedés?”

Mentőtiszt: „Nem figyeltem, de nem tűnt föl, hogy bárki bárkivel.”

A mentőtiszt jelen meghallgatásánál miközben elmondta, hogy „Engem nem akadályozott senki.”, többször is használt olyan jelzőt („elhanyagolt”) a gyermekre, amelyet sem a nyomozati anyagban, sem az eset dokumentálásában, ott és akkor, nem rögzített. Árulkodó, hogy az ügy új fejleményei mennyire félre tudják vinni az emlékeket, mert a mentős kollégája nyomozati anyagában használta először ezt az „elhanyagolt” kifejezést, holott ezt egy tanú sem támasztotta alá. Érdekes volt az is, hogy amikor az apa a mentősöket arról faggatta, hogy milyen volt az utca burkolata, még csak azt sem tudták megmondani, hogy földút, vagy aszfalt volt-e az utcában, amibe kiérkeztek. Ez természetes is, hogyan is emlékeznének megannyi riasztás után, de így a gyermekre tett megjegyzések pontossága is erősen megkérdőjelezhető.

Amikor az apát a mentőápoló agresszivitással, arroganciával vádolta, az apuka is sarkára állt, kifakadt, hogy ő nem úgy közelített hozzájuk, mint a többség, hogy „Bocsánat, hogy élek.”, hanem gyermekének jogai ismeretében, azok érvényesítését kívánta elérni. Erre a kissé meglepett egészségügyi dolgozónak válasza nem volt, de már nem vádaskodott tovább.

Sajátos stresszhelyzet is kibukott pénteken, mivel az első- és másodrendű vádlottnak két különböző ügyvédet írt elő a bíróság, és az anya panaszt tett ügyvédjére, mivel nagyon nem érzi magát tőle biztonságban. Úgy gondolja, hogy a kirendelt ügyvéd nem kérhetne pénzt tőle, pláne, hogy még védelmi stratégiát sem közölt. Viszont sikerdíjról már próbált megállapodni vele. A bíró tájékoztatása szerint azonban ennek ellenére sincs mód megszabadulni tőle.

Azonban ennél is megdöbbentőbb, hogy négy tárgyalási nap után sem lehet érteni, mire alapozza az ügyészség a teljességgel abszurd vádat.

 

Nagy Sándor,

Soroksár, 2018. 06. 27.

 

Ajánlás:

​Labant Csaba, Labant-per, Labant Ada, Labant házaspár, Labant család, Labant Csaba és Ada ártatlan

Csillag Ösvény Jósda