2025. 01. 09., Csütörtök
Marcell névnapja

Öngyilkos lett a TEK emberének felesége, aki korábban családostól menekült Belize-be

Öngyilkos lett a TEK emberének felesége, aki korábban családostól menekült Belize-be
2020-03-04

A BRFK, majd a terrorelhárítás embereként az alvilágban működött férfi már házi őrizetben volt, amikor felvette a kapcsolatot Molnár F. Árpáddal, mondván, hogy Molnár a bűnüldözésben a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak dolgozott, akikkel később háborúba került és szakított. A férfi elmondta, hogyan kezdődtek ellene és családja ellen a politikai üldözések, és mik voltak annak kiváltó okai.

Ezekről most hallgatunk.

Az ügyekről annak idején - álnévvel, a folyamatok közepette - publikáltunk néhányszor.

A magyarországi médiumok elképesztő korruptságára és számos média vezetőinek állami és nagytőkés beépítettségére jellemző, hogy több médiavezető - például azért, mert valójában nem bal- vagy jobboldali újságíró, hanem az állami titkosszolgálat beépített embere - kifejezetten intézkedett, nehogy bárki, bármit megírjon vagy utána járjon az eseteknek.

Hasonlókat számos botrány és rendkívüli erejű, közös totális elhallgatásra ítélt megabotrány kapcsán is tapasztaltunk, így a HírAréna Online történelmének legolvasottabb cikkétől kezdve, amiben Molnár F. Árpádot az amerikai CNN-től a francia Édouard Rothschild világhírű lapjáig világszerte személyesen keresték meg, a magyar média pedig össze-vissza hamisított és még azt is törölte és hazugságra cserélte, amit előtte publikált, bezárva addig az esetig, amikor a fél ország médiája azt találgatta, ki lehet az a rejtélyes feljelentő, akit a Parlament Mentelmi Bizottsága - soha eddig nem látott módon - nem mer megnevezni, miközben az összes többi név nyilvános, Orbán bizalmasa, Rogán Antal pedig kiáll a média elé össze-vissza hazudozni, és a magyar médiumok között a bukás után sem akad egy sem, amelyik le merné írni, hogy a totálisan elrejteni akart személy megint Molnár F. Árpád volt, aki hajdan a bűnüldözésben a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak dolgozott, majd Orbán Viktor embere lett - szintén fedésben.

De visszakanyarodva az eredeti témához: az üldözés alá vett volt TEK-ember kitűnően jövedelmező helyzetét az állami üldözések tönkre tették. Az ügyészség nem volt kíváncsi mindazokra a titkokra, amiket tudott, és semmilyen téren nem volt hajlandó vádalkura sem. Ennek egyik világosan sejthető oka az volt, ne számoljon be olyan dolgokról, amikről az ügyészség nem szeretne tudni, helyette inkább kerüljön börtönbe és maradjon is ott.

A bíróság a férfi felesége ellen is olyan természetű üldözést folytattatott, amiről utóbb kiderült, hogy törvénytelen volt.

De ez megpecsételte a sorsukat. Ugyanis ha ez az üldözés a feleség ellen nem folyik, akkor a család - két gyermekével együtt - nem menekül el kacifántos úton és kalandok közt Belize-be, és a folyamatok nem vezetnek a nő halálos öngyilkosságához.

Az ügyben annak idején Molnár F. Árpád és a család egyik belsőse együtt adott be a bíróságra egy az ügyben akár perdöntőnek is számítható bizonyítékot (CD-t), de az a bíróságról pillanatok alatt nyomtalanul eltűnt. Valószínűleg valakik nagyon nem akarták, hogy a bizonyítékok közé kerüljön vagy ott maradjon az állami belsős információkat tartalmazó CD, amely tanúskodott arról, hogy a férfi ellen törvénytelen szervezett üldözés folyik.

Az egyebek is szokványosak voltak, amikről az olyan kamugyár és hírhamisító lapok, mint a Szauer Péterek által kiadott HVG, sosem mernek írni. Így tehát ahogy az mindig lenni szokott, a magyar állam még azt is letagadta, a bíró és az ügyészség teljes felvonult állománya pedig jó szokáshoz hűen megjátszotta a hülyét, mint akik nem látják a nyilvánvalót, hogy a perekbe fogott férfi a BRFK-nak és a TEK-nek dolgozott, így közvetlen TEK-es kapcsolatait is letagadták.

Amíg - így főleg vagy egészében Molnár F. Árpádnak köszönhetően - ki nem derült, hogy a férfi tényleg a BRFK-é, majd a TEK-é lett, ezért ezek utóbb beismerésre kerültek. De mint mindig, amíg ezekre nem született döntés, addig minden "szakember" úgy megjátszotta a hülyét, mint akit a bolond HVG szalasztott olyan korrupt és notórius hazudozó téglákkal, mint a HVG-s állása óta is minden munkahelyén dömpingjével hamisító és emberileg is alakoskodó, szélsőségesen megbízhatatlan, demagóg és hamisító Dezső András.

De hasonló volt például a romák elleni gyilkosságsorozat negyedrendű vádlottja, Csontos István Csaba esete, akit külföldi, Koszovóban töltött katonai karrierjéről visszatérve, pszichiátriai okokra hivatkozva gyorsan leszereltek - itt már minden belsős tudja, hogy ezt szokta követni a különleges munka -, másnap pedig már be is épült a romagyilkosok közé. A katonai titkosszolgálat által már külföldi kiküldetése előtt beépített emberről csak az nem látta első ránézésre, amikor a bíróságon az első mondatot kimondta, hogy a vérében van az állami titkosszolgálat, aki vagy megjátszotta a hülyét vagy tényleg annyira tehetségtelen senki hülye volt, mint a magyar újságírók egyébként - messze nem túlzás(!) - 95 százaléka. Sokat kellett harcolnunk azért, hogy végül Csontos István Csaba vonatkozásában az állam ne tagadja le tovább a nyilvánvalót. Így került aztán felfedésre Csontos István Csaba katonai titkosszolgálati tartótisztje is, és eme és hasonlók miatt kapott Csontos István életfogytiglan helyett 13 év fegyházat.

Ismét visszatérve az üldözötté vált TEK-emberre: az ügyészség a fentiek közben is fokozta a nyomást, és először ugyanazon vád alapján, a kvázi semmitől, több lépcsőben eljutott addig, hogy 3 év helyett 5 év, majd 5 év helyett inkább 10 évig terjedő szabadságvesztéssel kellene sújtani az állam védelmének szárnyai alatt sok éven át működő és a titkos dokumentumokban - amelyekbe mi is betekintést nyertünk - fedőnévvel ellátott férfit.

Az egyre durvább üldözés miatt a család úgy határozott, hogy Közép-Amerikába, a Mexikóval és főleg Guatemalával határos Belize-be menekülnek, amely egyébként igen népszerű a külföldre szökött magyarok körében.

Míg a család a Kubától sem messze fekvő Belize-ben tartózkodott, addig is tartották a kapcsolatot Molnár F. Árpáddal. A dzsungelben élő rengeteg rovarral és mindenféle más baktériumokkal és vírusokkal, valamint az életkörülményekkel nem voltak megelégedve, de a hatóságok által biztosított nyugalmat és a belize-i lakosság vidám mentalitását, valamint az ottani média örömet sugárzó természetét mindig méltatták. Továbbá meglátásuk szerint a rendőrség még vigyázott is rájuk, nehogy megtámadják vagy bármi bántás érje őket, amiért hálásak voltak az országnak, Belize-nek és vezetésének.

A gyerekek iskolába jártak, a család illegális tevékenységet semmilyet nem folytatott.

A feleség egy idő után egyre rosszabbul érezte magát, akinek hiányzott a problémák végleges megoldása és főleg hiányzott az európai környezet. Miután kiderült, hogy a magyar hatóságok törvénytelenül körözték a nőt, majd ködösítettek tovább, az asszony a két gyermekkel visszautazott Magyarországra, ahol már házi őrizetbe sem került.

Viszont ettől kezdve a mentális állapota folyamatosan, lépésről lépésre egyre romlott, míg végül szó szerint egyetlen mondatot sem tudott kimondani. A romlási folyamat közben Molnár F. Árpádot a nő többször is megkereste, akin Molnár F. Árpád is látta, hogy a kétgyermekes édesanya - ismeretlen okból - egyre rosszabb állapotban van, de az asszony minden részére irányuló segítséget elutasított. Állapotromlásának ismeretlen oka alatt értendő az is, hogy anyagi problémái továbbra sem voltak, és gyermekeit sem kellett egyedül nevelnie az apai háttér biztonsága és odaadó készsége miatt, akire bármikor, bármennyi időre rábízhatta a kicsiket.

Ahogyan azt Molnár F. Árpád még a család külföldre szökése előtt a férfinak elmondta: ha külföldre menekülnek, az lesz, hogy eltelik maximum pár év, és vissza akar jönni, majd visszatér és a határnál lefogják és börtönbe zárják, úgy is lett. A férfi egyre inkább vissza akart térni Magyarországra, sőt, azt akarta, hogy szállítsák haza, ezért segítséget kért Molnár F. Árpádtól. Molnár F. Árpád megbízta munkatársát, Fodor Brigittát, ezért onnantól ő tárgyalt a belize-i rendőrséggel, majd az INTERPOL embereivel, és végezte az élő nyelvi fordításokat.

A belize-i rendőrség emberei mindvégig nagyon kedvesek és szívélyesek voltak. A hatóságok halmozott megerősítést kértek a Belize-be szökött férfitól, hogy egészen biztos-e abban, hogy visszavigyék Magyarországra, mert Belize és Magyarország között nincs kiadatás, és nyugodtan maradhat ott, ha akar. Azonban a TEK volt bizalmasa mindenképpen vissza akart térni.

Magyarországra hozatalát követően őrizetbe vették és azóta börtönben ül.

Felesége ekkor már olyan rossz állapotban volt, hogy látogatni sem tudta.

Később felakasztotta magát és meghalt.

A gyerekek az öngyilkossá lett lány édesapjánál maradtak.

 

 

---

Médiáinkon kívül a Jogvédő Egyesületünket is keresheti, ha segítségre vagy védelemre szorul: Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület. Telefon: +36/30/919-6386.

Aki bajban van, információi vannak vagy segítségre szorul, vagy Ő segítene nekünk bármiben: Tel.: +36/30/919-6386.

Ha Ön haragszik a (volt) munkahelyére, vagy ha rendőr, katona vagy hírszerző (volt) stb., várjuk jelentkezését együttműködésre: Telefon: +36/30/919-6386.

Hírháttér Multimédia: http://echelon8.org
HírAréna Online: http://hirarena.com
Tel.: +36/30/919-6386

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda