2024. 04. 19., Péntek
Emma névnapja

Nőt bántalmazott két nő és egy férfi a 3-as villamoson (Video)

Nőt bántalmazott két nő és egy férfi a 3-as villamoson (Video)
2022-08-04

A 3 antiszociális bűnöző jót mulatott azon, hogy a nőt körbeülték, az egyikük feltette a lábát a nő ülésére, majd a lábára, a másik a nő ruhájával törölte le pszichopata társa cipőtalpát, amikor pedig az áldozat távozni akart, a beteg lelkű bűnöző férfi előbb lábával akadályozta meg, majd amikor a nő meglökte az ülő bűnözőt, az felugrott és ököllel támadt rá. Az önszórakoztató bűnözők eztán vidáman utána eredtek, és ahogyan anyjuktól és apjuktól, valamint népes bűnöző rokonaiktól tanulhatták, további retardált vihogások közepette az utcán is utána futottak. A videóban látható, a villamos és a megálló kamerája által rögzített felvételeket a rendőrség publikálta. A videót egy nap alatt több mint 200 ezren látták. A rendőrség szemtanúkat keres.

A három antiszociális, civilizációs szempontból súlyosan fogyatékos és a lakossághoz képest abszolút előember szintű kretének kapcsán ismét a magyarországi gyermekvédelmi rendszer brutális hiányosságai merülnek fel. Médiáinkat és jogvédő szervezetünket talán a legtöbb olyan szólő keresi meg, akiknek látványosan minden reális ok nélkül vették el a gyereküket/gyerekeiket, majd adták át az ezen nagyon jól kereső, megélhetésként működő nevelőszülőknek illetve intézményeknek.

A gyakori korrupciós, lefizetéses rendszerről sokat szoktunk beszélni, amik ezt az orbáni maffiaállam által zavartalan működésre biztosított illegális gyermekkerskedelmet működtetik.

Azt is elmondjuk sokszor, hogy ugyanakkor azért nem veszi el a mindig kéz a kézben, nem a valóságot, hanem egymást kiszolgálva működő családsegítő és gyámhivatali rendszer a roma származású, illetve antiszociális, összeférhetetlen gyerekeket, és azért gyakori, hogy az ilyen gyerekek nagy szegénységben, egy szoba padlóján, mint a heringek elfeküdve alszanak odahaza, mert sem a gyermekfaluknak, sem a nevelőszülőknek stb., senkinek sem kellenek roma származású és problémás gyerekek, hiába fizet értük közpénzből havi jövedelmet Orbán Viktor és bűnöző maffiabandája.



 




 

---

Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.

Médiáink és egyesületünk szolgáltatásait nem vehetik igénybe azok a bérlet- és jegyellenőrök, akik Budapesten vagy az országban bárhol busz-, troli-, villamos- vagy HÉV-utasok zaklatásából élnek. Viszont előre vesszük mindazokat, akik ezen ellenőrök vagy főnökeik elleni panasszal fordulnak hozzánk, vagy bár ellenőrök voltak vagy vannak, de főnökeik visszaéléseiről vagy bűncselekményeiről kívánnak információkkal szolgálni vagy azokat leleplezni.


 

---

Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):

 

 

 

---

A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.

A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com).

 

 

---

Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.

Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda