2024. 04. 26., Péntek
Ervin névnapja

Menj a f.szomba! - Mik történnek, amikor nemzeti hősnek gyűjtünk aláírást

Menj a f.szomba! - Mik történnek, amikor nemzeti hősnek gyűjtünk aláírást
2018-03-07

Romániai pozitív tapasztalatai után megdöbbent a magyarországi magyarok bunkóságán, tahóságán, közönyén és az egész nemzetet emésztő egoizmusán. Munkatársunk, Szendáj Andrea beszámolója az elmúlt napok 2018-as választásokra való aláírásgyűjtéseiről.

Cikk: Szendáj Andrea (egyetemista,
a Hírháttér és a HírAréna munkatársa,
jogvédelmi tanácsadó)

Ahogy a börtönlakók börtönnaplót írnak, úgy gondoltam, hogy én is írok egy ehhez hasonló „aláírásgyűjtés naplót”. Szeretném megosztani Önökkel az elmúlt két nap jó, de inkább rossz tapasztalatait, amit akár tanulmány értékűnek is lehet tekinteni.

Romániában, Nagyváradon elvállaltam egy munkát, amelyik során az RMDSZ párt által megírt kérdőívet kellett kitöltetnem ismeretlen emberekkel. Csak délután tudtam csinálni iskola mellett és kb. két hónap alatt én végeztem az első helyen kétszázhetven kitöltött kérdőívvel. A városi konzultáció kitöltése személyenként minimum tíz percet vett igénybe és a személy majdnem minden hivatalos adatára szükség volt. Tíz romániai magyar háztartásból nyolc vidáman kitöltötte a kérdőívet és (ami a legfontosabb) felvállalta a véleményét. Az idegen ajtókon való kopogtatás, az emberek hozzáállása és az együttműködési hajlandóságuk nagyrészt pozitív volt. Sokan behívtak magukhoz, megkínáltak egy pohár vízzel vagy üdítővel, kérdezgették, hogy milyen a munka és hogy haladok. Az egész két hónapot egy pozitív sikerélményként könyveltem el. [Az ottani aláírásgyűjtés romániai belügyekről szólt, semmi közük a magyarországi választásokhoz.]

Ezzel ellentétben az elmúlt két nap maga a kiszolgáltatottság és a megalázás volt. Az egészben az a legszomorúbb, hogy ez a kiszolgáltatottság nem is rám vonatkozik, hanem a Budapest III. kerületi Búza utca és a Kaszásdűlő utca lakosaira. Ezen helyeken jártunk a nemzeti hőssé vált Szklenkáné Kovalcsik Enikővel, aki aláírásokat gyűjt, hogy indulhasson képviselőjelöltnek. Ezen lakótelepek háztartásainak a száma, amelyeknél jártunk, nyolcszáz lakást ölelnek fel. Ön szerint ez hány lakost jelenthet?

Amit biztosan tudunk az, hogy minden harmadik lakásban van legalább egy kutya. Gyakori a két kutyás háztartás is. Ezen statisztikák alapján bátran állíthatom, hogy a magyar lakosság állatbarát. Amit szintén állíthatok a magyar lakosságról, az a következő tény, ami számomra sokkoló:

Ha ezen helységek lakóinak választaniuk kéne, hogy Ön meghaljon-e és az Ön megmentése az ő aláírásukba kerülne, akkor a következőket tennék és mondanák:

„Nem érdekel!”
„Köszönöm, nem.”
„Nem érdekel, hagyjon békén!”
„Van elég bajom, nem érdekelnek mások problémái.”
„Ez engem nem érint, nem érdekel.”
„Egyszerűen csak nem szeretném.”

A következő kéréssel fordultunk az emberekhez: „Aláírásokat gyűjtünk Szklenkáné Kovalcsik Enikőnek. Szeretne indulni, mint képviselőjelölt Óbudán. Elsődleges célunk, hogy az ötszáz aláírást megszerezve médiafelülethez jussunk, hogy a devizakárosultakért valóban szót emeljünk. Maga a hölgy is kilakoltatott. Itt lakott 6 éve a Búza utcában, ahonnan kilakoltatták, lehet még emlékszik a botrányra. Amennyiben nem, a YouTube-on megtalálja a filmet a kilakoltatásról "Búza utca Super 8" címmel. Kérem, járuljon hozzá a működésünkhöz egy autogrammal!”

Erre a felhívásra az előbb felsorolt válaszokat kaptuk, illetve rengeteg olyan kifogás volt még, mint például: „Én nem politizálok, bocsi”, vagy „Már aláírtam másnak, bocsi”, ami valójában nem is számít, hiszen egy szavazópolgár akárhány jelöltnek aláírhatja az ajánlását. Végső megoldásként a kétségbeesésemre félretettem a politikai józan észt és megpróbáltam a lakosok emberségére hatni. Itt voltak az igazi gondok: „Kérem kedves Hölgyem/Uram, ötszáz aláírást kell összegyűjtenem, még én is sajnálom magam… aláírni igazán egy apróság. Hideg van, fázom és emberi életek a tét! Kérem, írja alá!”  Az emberek reakciója erre csak egy hátat fordítás vagy egy ajtó becsukás volt, egy kínos mosollyal párosulva. Persze, volt olyan is, aki tovább szajkózta, hogy nem, nem és nem.

Voltak extrém esetek, mint például a következő esetek:

1. Szándékosan nem nyitottak ajtót.

2. Egy kellemes külsejű férfi nyitott ajtót, aki mellett egy lánygyermek állt (kb. 6-8 éves) és egy kutya, aki rögtön a bemutatkozásom után félbeszakított és közölte, hogy nem vásárol semmit. Persze, mondtam neki, hogy nem kívánok eladni semmit, hanem aláírást gyűjtök és csak hallgasson meg, amire a válasza az volt, hogy: „Menj a faszomba! Menj el dolgozni!” Nem is értettem, hogy kettőnk közül ki volt az, aki egyetemista létére egy munkahelyen dolgozik, médiázik, aktivizmusban állandóan részt vesz és teljesen ingyen, felebaráti szeretetből segít a barátnőjének aláírást gyűjteni és ki az, aki délután háromkor otthon van és látszólag semmit nem csinál. (Molnár F. Árpád, értesülvén az esetről, számon is kért, hogy miért nem írtam fel az illető nevét és címét, mert mostantól kezdve nyilvánosan emlegetné és megbélyegezné, továbbá mozgósítaná a gyámügyi szerveket, ellenőrizzék, hogyan és milyen körülmények között tartja és "neveli" a gyerekeket.)

3. Megfenyegettek, hogy feljelentenek, mert nem csuktam be az emelet folyosójára nyíló ajtót. (Szegény nyugdíjas nénivel nem közöltem, hogy egy jogvédelmi tanácsadót akar feljelenteni. Kár, hogy nem teheti meg, mert nincs mi ellen feljelentést tenni. Vicces lenne, hogy szembetalálja magát egy hadsereg harcedzett aktivistával és egy komplett jogi osztállyal, a médiával, Molnár F. Árpád főszerkesztővel, aki örökre emlegetné a hölgy nevét és személyes adatait, örökre megbélyegezné és kizáratná minden jogvédelemből és segítségből őt és a családját örökre, aztán majd ha kell neki valami, forduljon orbán viktorhoz, aki úgyse segít semmit vagy fizessen egy rakás pénzt, hogy nyerhessen szakjogászokból álló jogi osztály ellen.)


Természetesen voltak jó tapasztalatok is, mindazoktól, akikben volt egy cseppnyi emberi érzés. A legjobb az első aláíró volt, aki házi őrizetben volt. A hozzáállása az igazi magyar virtust képezte: „Most akkor fidesz vagy nem fidesz? (…) Jó! Mama! Gyere, írd alá te is! (…) Nem érdekel a rendőrség, én április 8-án akkor is elmegyek szavazni!”
Elmondása szerint ártatlan volt és Orbániádában nem ritka az ártatlan emberek elítélése.

Pozitív tapasztalat volt mind az a hetven lakos, aki hozzájárult az aláírásával a ritka becsületes és jószívű Kovalcsik Enikő jelöltté válásához. Extrémnek számított még az a szélsőséges eset, amikor egy idős, vélhetően alkoholista férfit állítottam meg a Kaszásdűlő utcai lakótelep egyik lépcsőházának földszintjén és kiabálni kezdte, egyenesen büszkélkedve, hogy „Dehogy írom alá! Sőt, még szavazni se megyek!”. Ezután elhagyta a lépcsőházat. Kb. öt perc múlva visszajött és megkérdezte, hogy „Naháát! Maguk még itt vannak?” és végül aláírta, majd közölte, hogy ő úgyis elmegy szavazni és akire szavaz, az fog nyerni. Konkrétan a fideszről beszélt. Nem értettem, hogy mire is büszke. Arra, hogy „ő úgyse megy el szavazni” és ezáltal nem teljesíti állampolgári kötelezettségeit, majd pedig hozzájárul kilencszázezer kilakoltatáshoz, a totális diktatúra kiépítéséhez és Magyarország tönkre tételéhez, vagy a legnagyobb tolvajpártról állítja, hogy „úgyis ők fognak nyerni”, csak azért, mert rájuk szavaz.

Igazából tájékozott és tanult állampolgár, aki ad magára és a népére, az sose szavazna a fideszre (M1-et és hasonló orbántévéket nézni nem számít bele a tájékozottságba. A tájékozottság ott kezdődik, hogy elbeszélgettünk egy gazdasági szakértővel, egy emberrel, aki rászorult a magyar egészségügy rendszeres használatára minimum egy hétig, meghallgattunk egy rendszeráldozatot, aki politikai üldözést és ellehetetlenítést tapasztalt és beszéltünk legalább egy kilakoltatásra váró családanyával/családapával).

A lényegre térve számoljunk kicsit. Nyolcszáz lakásból gyűjtöttünk két nap alatt hetven aláírást. A nyolcszáz lakásból kb. az ötven százaléka nem volt otthon. Nyolcszázat elfelezve négyszáz. Négyszáz lakásból (amelyikben lakhatnak ketten, hárman vagy többen is) összeszedtünk hetven aláírást. Ez (egy lakossal számolva/lakás) a Búza utca és a Kaszásdűlő utca fele lakosságának a tizenhét százaléka (kerekítve). Tételezzük fel, hogy ha mindenki otthon van és egy lakásban csak egy ember lakik, akkor ezt az eredményt beszorozhatjuk kettővel és így harmincötöt kapunk pontosan.

Erre alapozva állítom, hogy a Búza utca és a Kaszásdűlő utca körülbelül 35%-a meri felvállalni a véleményét és csak ezen réteg nevezhető emberségesnek és segítségre méltónak. A maradék 65%-nak pedig komoly problémái vannak. Ők valóban nem érdemelnék meg azt sem, hogy egy gyufaszálat megmozdítsanak értük, én mégis azt mondom, hogy Isten sem érdem szerint osztogatja a segítséget, hanem kegyelemből és atyai szeretetből. Ezen az alapon ennek a rétegnek sürgősen segítségre van szüksége, mert tudatlanok és csak nehezítik a normális emberi réteg életét. Ha pontos statisztikát kéne készítenem, akkor még kisebb szám jönne ki, mint a harmincöt, ugyanis egy lakásban nem egy ember lakik. A valós adat 15% és 25% között lehetne, ha tudnám pontosan a lakók számát, ha mindenki otthon lett volna és mindenkit megkérdezhettem volna.

A helyzet egyenesen szörnyű. Jó volna csinálni egy szociológiai kutatást, hogy megtudhassuk, hogy egymillió magyarból hány százalékuk szociális és hány antiszociális beállítottságú. Szerintem a szociális beállítottságú emberek száma 20% körül mozogna, mert itt a legtöbben tényleg csak a mának élnek és kizárólag csak saját magukkal foglalkoznak. Ki szeretne ezen változtatni?

 

A kapcsolódó irodalomból:
- Társadalmunk legbetegebb youtube-rétegei (7 év felmérés eredményei!)
- Megdöbbentő: Orbán Viktor és a Fidesz vezetőinek patológiájából
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda