Ami az USÁ-ban történt, az történt anno Magyarországon is: ahogy az USÁ-ban Trump alatt, úgy Magyarországon is - korábban példátlan módon - megállapították, hogy az amerikai demokrata párt és a magyarországi balliberálisok minden amerikai és magyar idők legpocsékabb ellenzéke. Miután az amerikai demokrata pártot az amerikai multik hatalomra juttatták, Molnár F. Árpád bejelentéseinek megfelelően nem csak a távoli országok elleni háborús ellenségeskedés és militáns viselkedés tért vissza, de - ahogy Molnár előre bejelentette - az USA minden idők legnagyobb globális cenzúrájába és betiltási hadjáratába kezdett, tűzvonalában az egész Emberiséggel. Globálisan érték el, hogy a világ országainak garmada kezdte el üldözni, elhallgattatni, betiltani és tönkre tenni azokat, akik bármikor életük során nem pont ugyanazt mondták és ugyanúgy, ahogyan az amerikai banánköztársaság multinacionális maffiapártja, az amerikai demokrata párt követelte - az amerikai multik parancsuralmi rendszerével a háta mögött.
A YouTube egymagában is az egész bolygón törölte és semmisítette meg rengeteg párt, jogvédő szervezet, civil művészeti és tudományos műhely, emberjogi közösség, független és jobboldali médiák, valamint a polgári lakosság iszonyú tömegeinek YouTube-oldalát, és tiltotta ki őket örök időkre a világ legnagyobb video-megosztó oldaláról, mint az Emberiség legfenyegetőbb és legpusztítóbb ellenségeit. A fasiszta Google és megbízott vezetője, Sundar Pichai, valamint a Google tulajdonába tartozó fasiszta YouTube és annak vezetője, Neal Mohan - az amerikai demokrata pártot pénzelő amerikai multik viselkedésének megfelelően - lényegében teljesen leplezetlenül adták mintának a világ minden országa és népe számára, hogy a demokrácia, a szólásszabadság, a lelkiismereti és vallásszabadság az amerikai multik halálos ellenségei, eltaposandó és eltörlendő mindazokkal együtt, akik abban hisznek és akik szabadságot és demokráciát szertnének, és minden embernek a Földön azt a tananyagot adták, hogy zárkózzanak el minden párbeszédtől, indítsanak háborút az Emberiség majdnem egésze ellen, csak egy a lényeg, demokrácia helyett mindig a diktatúra, a despotizmus és a fasizmus erőszakrendszerét alkalmazzák. Mindezt az a Google-YouTube, amely a világsajtóba rendszeresen került be olyan bűncselekmények, bűntettek és terrorcselekmények miatt, amik evidens célja az volt, hogy tönkre tegyenek minden vállalkozást a Földön, ami hangyányit is riválisuk lehet, ami bármely csekély dollárt is zsebre tehet a Google despota náci tulajdonosai helyett, és mindazon országok ellen is támadást szerveztek, akik akár a legcsekélyebb bírságot kiszabták a Google-YouTube maffiavállalat bűntettei és terrorcselekményei miatt.
Egyszerű tétel, hogy a Google és a YouTube önmagában is olyan bűntetteket követett és követ el az Emberiség ellen, amik közül egy is elegendő arra, hogy a világ országainak alkotmánya és törvényei, valamint nemzetbiztonsági jogszabályai egyrészt kötelező módon tiltsák ki a saját országukból, másrészt a Google és a YouTube betiltása feltétel nélkül megtörténjen - a hatályos törvények értelmében.
Miután Elon Musk megvette a világ egyik legnagyobb betiltó közösségi oldalát, a Twittert, rehabilitálta azokat, akiket az amerikai multinacionális banánköztársaság betiltott amiatt, mert nem támogatta az amerikai demokrata pártot és annak az egész világra nemi erőszakolt globális terrorizmusát, napi betegségeit, frusztrációit, neurotikus és egyéb mentális és személyiségzavarait.
Legfrissebb Twitter-bejegyzésében Donald Trump tegnap ezt írta:
"BREAKING: We have just been sent a lawsuit to stop posting on X by the WORLD ECONOMIC FORUM.
50k likes on this post or we will never tweet again."
Magyarul:
"BREAKING: A VILÁGGAZDASÁGI FÓRUM nemrégiben keresetet indított, hogy ne tegyünk közzé X-en.
50 ezren lájkolják ezt a bejegyzést, különben soha többé nem fogunk tweetelni."
A bejegyzés lájkszáma, 24 óra alatt 135 ezer lett az X-en( tehát a Twitteren).
A bejegyzése mellé Trump a világ leghírhedtebb emberei egyikének, Klaus Schwab-nak, a Világgazdasági Fórum vezetőjének fotóját mellékelte (lásd a cikk jobboldalán a fotót és Trump eredeti bejegyzését). Mivel Schwaab olyan fasiszta pogromot hirdetett meg - az Emberiség összes magántulajdonának szupergazdagok általi erőszakkal elvételét -, ami az Emberiség minden országa, nemzete, rassza és nyelve, valamint az emberi faj összes egyede ellen irányul, ezért az Emberiséggel ellenséges multik nem tiltották be sehol a világon.
---
Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.
---
Ha Ön pl. rendőr, katona vagy hírszerző (volt), várjuk jelentkezését együttműködésre. Telefon: +36309196386.
---
Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):
---
A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként a YouTube-on követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.
A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com), Vimeo (az amerikai vállalat a világ egyik legfőbb betiltó oldala az erkölcs, a kereszténység és a korrupciós leleplezések ellenségeként).
---
Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.
Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB