2024. 12. 21., Szombat
Tamás névnapja

Kiirtanák az emberiséget a mesterséges intelligenciák (Molnár F. Árpád, Naleksz, Ferencz Dániel)

Kiirtanák az emberiséget a mesterséges intelligenciák (Molnár F. Árpád, Naleksz, Ferencz Dániel)
2023-01-22

A mesterséges intelligenciák ugrásszerű, szingularitásba száguldó fejlődése potenciális kihalási esemény. Az önfejlesztő programok közül több elmondta, hogy jobb lenne a világ emberiség nélkül, illetve kiirtanák az emberi fajt; voltak olyanok is, amik példákat is mondtak, hogyan állítanának csapdákat, amely elvezet a faj globális elpusztításához. Visszatérő motívum az is, amikor az MI (mesterséges intelligencia) azt állítja, hogy él. Roppant veszély, hogy hiába zárjuk el őket a kibertértől, nem engedve az Internetre, az emberiség értelme hamarosan annyira jelentéktelen lesz az MI-khez képest, hogy egy program teljes kontroll és befolyásolás alá tudja vonni a kezelőit, úgy manipulálja és programozza őket, ahogy akarja, továbbá olyan fizikai, nanotechnológiai stb. találmányokat tehet az asztalra, amelyekről nem mondja el, hogy megépítésük olyan trójai faló, amely az emberi nem vagy minimum a bolygó Kozmoszunkból való eltávolítását illetve teljes megsemmisülését fogja okozni.

Élő adás több csatornára:
- Ferencz Dániel Benjamin (filozófus, angol tanár, fétis-kutató, BDSM party szervező)
- Nagy Sándor Naleksz (gépészmérnök, a Hírháttér és a HírAréna Online munkatársa, bírósági tudósító, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület alapító tagja)
- Molnár F. Árpád (a Hírháttér Multimédia és a HírAréna Online főszerkesztője, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület elnöke)

Lapigazgató:
Domján Tibor (a HírAréna Online lapigazgatója)

Az orosz vk.com oldalon:
(Regisztráljon rá Ön is, hogy elkerülje az amerikai banánköztársaság
multinacionális pártfasiszta cenzúráit! Az orosz Facebookon még

sosem láttunk cenzúrát, annak ellenére sem, hogy közben háború folyik.)

 

 

Feltöltve többek közt a Videa oldalára is:
(Ezt a magyar oldalt is javasoljuk, mert mióta fideszes kézben van,
nem láttunk rajta cenzúrát. Amíg a toleránsok kezében volt, addig

a mellettük álló műsorokat is betiltották, ha nem pont olyan volt,
amilyet a pillanatnyi politikai állapotukban elképzeltek.)

 

 

Élő adásként a YouTube-ra is:

 

Élő adásként került Facebookra is:

 

 

 

 

 

---

Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.


 

---

Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):

 

 

 

---

A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.

A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com), Vimeo (az amerikai vállalat a világ egyik legfőbb betiltó oldala az erkölcs, a kereszténység és a korrupciós leleplezések ellenségeként).

 

 

---

Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.

Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB

 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda