Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Miközben az otthonvédelem egyik vagy legfőbb magyarországi alakja, az USA részéről a legtöbbször betiltott magyar, Molnár F. Árpád a budapesti Hunyadi tér 10. szám alóli kilakoltatásról tudósít, közben egy másik budapesti kilakoltatásról is mintegy ezt teszi. Ott éppen az egyik legnagyobb vagy a legnagyobb magyar filmgyártó vállalat egyik filmesét dobatta utcára Orbán Viktor, Donald Trump haverja.
Molnár F. Árpád az összes parlamenti pártot és rengeteg képviselőt kiértesített, de ahogy az - egy-két LMP-s csoda megjelenéstől eltekintve - mindig volt az otthonvédelem történelme során, megint kizárólag a Jobbik Magyarországért Mozgalom gondolta úgy, hogy fontos a magyarok rekord tömegekben való állandó bankári-orbáni kilakoltatása. Ezért Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, a Jobbik parlamenti képviselője volt megint az, aki két munkatársával megjelent a helyszínen. Az összes többi párt ismét azt bizonyította - mint a sok év alatt egyfolytában -, hogy nem csak fölöslegesen léteznek, de az Orbánnak és imperialista banki népirtóinak teljesen nyilvános falazásával bűnrészes kártevőkként parazitáskodnak a Magyar Köztársaság területén, és pártjaikkal kell mindet kirúgni a magyar parlamentből.
Ez egy élő dokumentumfilm a hunyadi téri kilakoltatásról és egy másik budapesti kilakoltatásról, 2018 novemberében, az EBRD nemzet-kifosztó és nettó hazaáruló banki EBRD-paktumot aláírt bankárfetisiszta Orbán Viktor regnálásának idején.
Az élő adás tudósítója Molnár F. Árpád "ÉLI"
Executive Producer: Domján Tibor
Nyilatkoznak: Dr. Polgár Zoltán jogász, Balog István elnök, Fürst Izabella, Hajnal János, Szendáj Andrea (azaz Fodor Brigitta), Szekeres Mária és mások.
Ha bajban van, ha információval szolgálna, ha segítene: Tel.: +36/30/919-6386.
Az élő adás a youtube-ra is feltöltésre került:
A kilakoltatási uzsorabotrány az egyik közösségi portálon:
Olvassa el ezt is:
Maffia bűntetteket véd és üldözi a sajtószabadságot Zuckerberg és szervezete, a Facebook
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...
A magyar történelem talán egyetlen hős ügyésze a 66 vagon olajmaffia-vonatot megbuktatott megyei főügyész, Szeszák Gyula. Viszont az olajmaffia védelmezői voltak Orbán Viktor, Pintér Sá...