Döbbenetes és azonnal tetten ért, zömében leplezetlen interkontinentális maffiahálózatként manifesztálta magát az a Magyarországtól az USÁ-ig érő állami szervezett bűnözői hálózat, amely először megkövetelte, hogy a magyar egyetemisták prostitúcióra kényszerítéséről semmilyen hír ne kerülhessen nyilvánosságra, majd nyíltan és teljes apparátusával betiltotta a nyilvánosságot arról az amerikai banki biztosítási csalás sorozatról, amely iszonyatos összegű maffia bűntett sorozatáról szól, a haszonélvezői pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől és Csányi Sándor OTP-vezértől az Amerikai Egyesült Államok elnökéig, Donald Trumpig terjednek. Mark Zuckerberg Facebookja, amely a szintén amerikai tulajdonú és amerikai állami befolyású YouTube Inc. mellett a világ leghírhedtebb politikai cenzora és globális manipulációs maffia hálózata, egyúttal a magyar-amerikai gigászi monetáris maffiabotrány körüli interkontinentális politikai botrányokra is teljes betiltást és globális hírzárlatot rendelt el.
De ez sem volt elég Zuckerberg hírhedt és minden törvényen kívül garázdálkodó globális terrorszervezetének, a Facebooknak, mert ugyanakkor azon független újságírókat és független médiumokat is betiltotta, akik a planetáris méretű iszonyatos amerikai banki biztosítási csalás botrányáról vagy megszólaltak, vagy hallgattak, de a megszólaló tényfeltáró újságíró körébe tartoztak. Voltak ezek független újságírók vagy volt ez média. Tegnap mind totális cenzúra alá került Mark Zuckerberg hírhedt politikai eltussoló maffiája, a Facebook részéről. Mindjárt nevükön nevezzük a dolgokat.
Lépjünk most tovább azon, hogy Mark Zuckerberg alattomos politikai titkosszolgálati maffiája, a Facebook betiltotta, hogy bárki beszélhessen arról, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a felsőoktatás és az egyetemisták ellen tett halmazati büntető téboly intézkedései miatt hirtelen rengeteg további egyetemista lány és fiú ment el prostituáltnak, hogy fizetni tudják az egyetemet, a tandíjat és az életben maradást. Egy olyan országban, mint az USA, ahol az elnök, Donald Trump egyébként is a világ leghírhedtebb szexuális zaklató állami vezetője, egy ilyen erkölcstelen országban nem csoda, ha az állam fiókszervezetei, mint a Facebook, ugyanilyen morális szexuális kizsákmányoló és prostitúciót kényszerítő moslékban dagonyáznak. A Facebook egyébként is ontja az álnéven regisztráló kurvákat, akik olyan híres közéleti személyeket jelölnek be ismerősnek az év minden napján, mint Molnár F. Árpád, amikor pedig a kurvák Facebook-oldalára klikkelünk, akkor teljesen meztelen, mellbimbókkal és tágas vaginákkal találkozunk, amik megjelenítését a Facebook papíron tiltja, a gyakorlatban pedig a közéleti személyeket is százával bombázza. Közben pedig betiltja ugyanezen közéleti személyeket, mondván, hogy nem írhatnak és nem beszélhet Magyarországon senki arról, hogy az egyetemisták jelentős része prostituáltnak megy, hogy ki tudja fizetni az orbáni tandíjat.
Nyilvánvaló, hogy Mark Zuckerberg, az emberi jogokat és a nők jogait betiltó, a pornót pedig egy-egy közéleti személy esetében is szó szerint százával és kényszerítve osztogató Facebook-vezető és cenzorai utolsó gerinctelen, jellemtelen és gátlástalan gazemberek, akik nem tévedésből, hanem szándékos rosszindulatból és következetes erkölcstelenségből üldözik az emberi jogokat és kényszerítik a pornográfiát és a prostitúciót. Mert Mark Zuckerberg egy gátlástalan és erkölcstelen, gerinctelen gazember, akitől nem csak elkobozni kell a Facebookot, de magát a Facebookot is be kell tiltani az egész Föld bolygón, és ehelyett az amerikai titkosszolgálati moslék és trágyadomb helyett új közösségi platformokat létrehozni. Pl. olyan, az Amerikai Egyesült Államok részéről politikai üldözött hősökkel, mint Kim Dotcom, aki az amerikai cenzúrától mentes közösségi hálózat létrehozására hívta fel az Egyesült Államok által nyíltan meggyilkolásra kijelölt Julian Assange WikiLeaks-alapítót és Edward Snowdent, a Világtörténelem talán két legfőbb tényfeltáróját.
Túl például azon, hogy a hírhedt magyarországi orbán-politikai bűnöző, Rogán Antal - Orbán Viktor megbízásából - egyébként is egy olyan politikai bűnszervezeti csoportot indított el a Miniszterelnöki Kabinetirodából - került nyilvánosságra az erről aláírt szerződés -, amely közpénzből egy kormányzati titkosszolgálatként működő magáncéggel figyelteti a magyar és külföldi újságírók, valamint a teljes magyar lakosság kommunikációját és cikkeit - a Facebooktól a YouTube-on át a legkisebb blogokig. Eztán amint a magyar kormányra terhelő vagy kellemetlen cikkekkel vagy puszta kommentekkel találkoznak, akkor a 2018-as választások előtt fideszessé vált Facebookig bezárólag betiltásokat és megsemmisítéseket követelve lépnek fel az újságírók és a magyar polgári lakosság betiltására, továbbá az Orbán Viktorra, Rogán Antalra és maffiatársaikra terhelő összes terhelő anyag és bűnügyi tanúvallomás és dokumentum megsemmisítésére.
Mindezekhez találtak rendkívül kedvező maffia táptalajra Mark Zuckerberg részéről, és Zuckerberg hírhedt amerikai politikai manipulációs maffiája, az amerikai Facebook részéről.
Az amerikai Facebook titkos politikai bűnszervezeti belső működéséről és ocsmány amerikai politikai maffia játszmáiról a HírAréna Online közölt tényfeltáró cikket a Facebooknál dolgozó személyek HírArénának tett beszámolói és a HírArénának tett titkosszolgálati beszámolók alapján, majd eztán, láthatóan abszolút nem a HírAréna Online hatására közölt tényfeltáró cikket - szintén belsős információkat teregetve - a 444.hu hírportál, amely teljes egészében alátámasztotta a HírAréna Online által feltártakat, de látható módon egyáltalán nem a HírAréna beszámolóiból táplálkozva. A 444.hu főszerkesztője, Uj Péter korábban az index.hu főszerkesztője volt.
És mi történt tegnap, ami az óceánon túlig váltotta ki a mostantól teljesen evidensen nem megszüntethető állandó diplomáciai és sajtóbotrányokat?
Történt, hogy tegnapelőtt, azaz kedden több levélváltás történt a devizások és az otthonvédők körében eléggé ismert Menyhért Péter (Menyus) civil aktivista és az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége részéről. Az amerikai nagykövetség az amerikai banki biztosítási csalások ürügyén hívta be Menyhért Pétert a budapesti Szabadság téren álló amerikai nagykövetségre, a következő napra (azaz tegnapra), 13 óra 30 percre.
Menyhért Péter szólt erről Balog Istvánnak, a Svédországban bejegyzett Jogállamért Egyesület elnökének, aki egyébként annak ellenére, hogy agyonhallgatott személy, Magyarország egyik legjelentősebb alakja. Az esetről közvetlenül értesült Dr. Polgár Zoltán is, aki annak ellenére, hogy a nagytőkés média őt is agyonhallgatja, Magyarország egyik legnépszerűbb jogásza. És Balog István egyesületi elnök munkatársa.
Balog István, a Svédországban bejegyzett Jogállamért Egyesület elnöke telefonon hívta fel a kormányzati és titkosszolgálati körökben világszerte ismert Molnár F. Árpádot, a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztőjét, a HírAréna Online főszerkesztőjét, és kérdezte meg, kiszállna-e másnap a média - Menyhért Péterrel való élő interjúért - az amerikai nagykövetséghez. Molnár F. Árpád elkérte Menyhért Péter telefonszámát - akivel korábban nem tartott kapcsolatot -, aztán felhívta Menyhért Pétert, és lebeszélte vele a másnapi élő interjút.
A találkozó meg is történt. Tehát tegnap, 2018. október 31-én egy nagyjából alig több, mint fél tucat főből álló, szinte kizárólag neves közéleti civil személyek találkoztak az Amerikai Nagykövetségtől talán 100 méterre, a budapesti Szabadság téren, és megérkezett Menyhért Péter is.
Utólag Molnár F. Árpád, a HírAréna főszerkesztője elmondta, hogy amint a nagyon nehezen mozgó, félig rokkanttá vált Menyhért Péter leült a padra, a mellette lévő padra máris leült egy fiatal férfi, aki egyértelműen nem civil, hanem minimum civil ruhás rendőr, vagy pedig nemzetbiztonsági (titkosszolgálati) személy volt. (Molnár F. Árpád az első Orbán-kormány idején a titkosszolgálatokkal dolgozott először a bűnüldözésben, majd részben azért, hogy elhallgattassák, kiemelt nemzetbiztonsági státusz keretében olyan munkákkal bízták meg, amik miatt Orbán Viktorral is szoros személyi kapcsolatba került, mielőtt Orbán Viktor és az orbáni titkosszolgálatok rendkívül súlyos és folytatólagos maffia bűntettei miatt végleg elmérgesedett a helyzet.)
Az amerikai nagykövetségnél indított élő adást Molnár F. Árpád a saját Facebook-oldaláról kezdeményezte. Nem a HírAréna Online vagy más oldalról, hanem a saját, személyes Facebook-oldaláról. (Klikk!)
A beszélgetés Menyhért Péter és Molnár F. Árpád között folyt, szelíd hangnemben, abban semmi kivetni valót nem lehetett találni, sem stílusában, sem tartalmában, semmiben. Azonban az interjút nem akárki, hanem Molnár F. Árpád készítette, a magyar és amerikai állami és kormányzati bűntettek feltárásának 2003 óta világszerte ismert alakja, és egy olyan személlyel, aki éppen az amerikai nagykövetségre volt hivatalos és olyan témában, amiben a mindig minden állami bűntettet eltussoló Egyesült Államok és annak elnöke, Donald Trump kompromittált és bűnszervezeti haszonélvező, ahogyan Magyarország legfőbb kilakoltató és uzsorás banki vezető gengsztere, Csányi Sándor OTP-vezér is, aki az Európa országaiban csak diktátorként emlegetett Orbán Viktor legfőbb bűnszervezeti szövetségesei közül való.
Itt már Zuckerberg demokratikus és sajtószabadság szempontjából amúgy is totális politikai szeméttelepe, a Facebook is azonnal padlót fogott:
Az élő adás mindössze 5 perc 51 másodpercig tartott, és a Facebook máris megszakította! Kevesebb, mint 6 perc kellett hozzá, hogy ez az intoleráns politikai bűnözői szeméttelep, Mark Zuckerberg törvényen kívüli amerikai titkosszolgálati maffiakocsmája, a Facebook megszakítsa a nyilvánosságot és elvágja az embereket attól, hogy ezen kiemelkedő, mindenki zsebére és szabadságára menő interkontinentális amerikai-magyar maffia bűntett sorozatról az emberek értesülhessenek. A Mark Zuckerberg által vezényelt amerikai Facebook villámgyorsan és minden telhetőt megtett az állami politikai bűnözők és bűntettek teljes egészének védelmére és a bűntettek tovább folytatására!
De még mennyire! A Facebook először is kiírta, hogy ez nem mehet a Facebookon, ez náluk tiltva van, ezért az adást megszakították!
Sőt, az adás világszerte ismert független újságíróját, Molnár F. Árpádot is azonnal betiltották! Azt a Molnár F. Árpádot, akiről a WikiLeaks-be került amerikai hírszerző és elemző jelentések is - már 2011-ben - független tényfeltáró újságíróként számoltak be, akit Orbán Viktor üldöz, és Orbán célja az üldözéssel az lehet, hogy a független magyar médiumokat és a független sajtót felszámolja! És - írták a nyilvánosságra került hírszerző és elemző levelezésben - Orbán ezen diktatórikus céljai megvalósításához a Molnár F. Árpád és a Hírháttér Multimédia elleni eljárás és betiltás lehettek az első lépések.
De ez korántsem minden! Mark Zuckerberg amerikai politikai titkosszolgálati szeméttelepe, a Facebook ugyanebben az időben az élő adáshoz semmilyen módon nem kapcsolódott független magyar hírportált, a HírAréna Online-t is teljes egészében betiltotta! Az Egyesült Államokból döntést hozott a maffia, és az USÁ-ból eldöntötték, hogy Magyarországon olyan, hogy HírAréna Online, nem működhet a Facebookon, hanem azt teljes egészében fel kell számolni és meg kell szüntetni! Ezt az USÁ-ban döntötték el, megbocsáthatatlan módon beavatkozva a magyar közélet és a magyar lakosság, valamint Magyarország belügyeibe!
A HírAréna Online-t azért tiltotta be Zuckerberg amerikai politikai titkosszolgálati kocsmája, mert az amerikai-magyar banki biztosítási csalások sok ezermilliárdos gigászi lakosság-kirablásáról éppen Molnár F. Árpád készített interjút, éppen az Amerikai Nagykövetségnél, és Molnár F. Árpád történetesen a HírAréna Online főszerkesztője! Ezért a Zuckerberg-banda a HírAréna Online-t is teljes egészében betiltotta!
De ez korántsem minden! Az élő adást Molnár F. Árpád újraindította egy civil Facebook-oldaláról, amin rögzítésre került, hogy Menyhért Pétert amilyen sokáig vizsgálgatták az amerikai nagykövetség bejárata előtt, olyan buzgalommal utasították el, hogy betehesse a lábát. Ezt Molnár F. Árpád már egy kevésbé ismert aktivista Facebook-oldaláról közvetítette. Mivel azt nem nézték, mert nem ismert személy annak tulajdonosa, ezért Dr. Polgár Zoltán Facebook-oldaláról indult újra a közvetítés. Az élő adást csak Dr. Polgár Zoltán ismerősei láthatták, mert úgy volt konfigurálva Dr. Polgár Zoltán Facebook-oldala. (Sokkal később ezt a videót az egész bolygó számára nyilvánossá tették: klikk!)
Ezen újraindított élő adás közben telefonon hívta fel Molnár F. Árpádot, a HírAréna betiltott főszerkesztőjét Domján Tibor, a HírAréna Online lapigazgatója, hogy az ő személyes oldalát hirtelen betiltották a Facebookon! Domján Tibor semmilyen módon nem vett részt az amerikai trumpi-orbáni planetáris maffia bűntett leleplezésében, sőt, a Facebookon annyira inaktív volt, hogy még csak nem is lájkolt semmit, sehol! A Facebookot kizárólag pár emberrel való privát üzenetváltásra használta! Ennek ellenére, ugyanabban az időben Mark Zuckerberg gyomorforgató amerikai kuplerája, a Facebook őt is betiltotta, ugyanakkor, ugyanonnan, mert bűne volt, hogy a HírAréna Online lapigazgatója!
Azaz a betiltók alaposan felkészültek, hiszen a HírAréna lapigazgatója időtlen idők óta inaktív a nyilvánosság előtt, a nevét is kizárólag azok tudják, akik gondosan figyelnek vagy utána nyomoznak, nemhogy a Facebook-oldalát ismernék, amelyen semmilyen nyilvános tevékenységet nem végez!
De nem csak ez igazolja gyakorlatilag 100 % bizonyossággal, hogy állami hátterű és szervezett maffiabanda az, amely planetárisan szervezte meg a független magyar média és az újságírók betiltását, hanem az is, hogy az első élő adást, amin az USA Nagykövetségére idézett Menyhért Péter és Molnár F. Árpád beszélgetett, kevesebb, mint 6 perc alatt sikerült betiltatni, annak ellenére, hogy maximum pár ember tudhatta a Föld bolygón, hogy egyáltalán élő adás lesz az amerikai nagykövetségnél az amerikai-magyar, orbán-trumpi gigászi maffia-bűntettek ügyében! Azt meg végképp szinte senki, hogy annak Molnár F. Árpád lesz a kezdeményezője! Azaz kizárólag profi háttérrel lehetett annyira felkészülni a gyors betiltásra, vagyis a civil betiltó hadjárat kizárt!
Tehát - mondta el tegnap este Molnár F. Árpád telefonon a magyar Alkotmányvédelmi Hivatalnak (a magyar titkosszolgálatnak) - alighanem telefonos lehallgatások kellettek az élő adás villámgyors betiltásához is, belsős értesülések arról, hogy Molnár F. Árpád élőben lesz, hol, miért és mikor, nemhogy ahhoz, hogy egyúttal a HírAréna Online és annak inaktív lapigazgatója is betiltásra kerüljön!
Mindezek teljesen nyilvánvalóvá teszik, hogy a betiltó hadjárat mögött nem civilek, hanem állami szervezett bűnözői háttér áll, akik megtaposták az ENSZ Emberjogi Chartájának sajtószabadságra vonatkozó stb. rendelkezéseit, és eltaposták a Magyar Köztársaság ide vonatkozó alkotmányos törvényeit és paragrafusait is! Az elkövetők olyan állami maffia, akik leplezetlenül maffiaként működnek, és abszolút semmibe veszik a hatályos törvényeket és az emberi jogokat. Tevékenységük tiltott, illegális, és a hatályos törvények értelmében üldözendő. A nemzetbiztonsági törvény értelmében pedig súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, a hatályos törvények köteleznek az ellenük való fellépésre, és azonnal olyan dominóeffektust okoztak, aminek nemzetbiztonsági következményei elháríthatatlanok, és nem csak tartósak, de folytatólagosan fennmaradók és egyre súlyosan következményeket okoznak.
Vagyis - ráismerhetünk a dilettáns módszerekre - vagy Orbán Viktor, vagy Donald Trump, vagy Netanjahu politikai-titkosszolgálati maffiabandája áll a háttérben, vagy ezek valamely kombinációja. Kizárólag ezen országok kormányai és titkosszolgálatai képesek ilyen töketlen és önpusztító, nem elhárító, hanem önmaguk elleni válságcsináló pancser politikai és köztörvényes manőverekre. Mert - mondta el tegnap este Molnár F. Árpád a titkosszolgálatnak is - ezen szervezetek nem a tehetség, hanem a protekció alapján nevezik a vezetőket, ezért nem ismerik a profilozás módszereit sem, és nem képesek még kettőig sem számolni. Hanem addig látnak el, hogy ők tesznek valamit, de egyáltalán nem képesek felmérni annak nyilvánvaló következményeit sem. Azért, mert nem szakemberek, hanem protekcióból kinevezett tehetségtelen bűnözők.
Ráadásul egy olyan téma, mint az amerikai banki biztosítási csalások, olyan terület, amit embernek nem jut eszébe üldözni, kizárólag olyan köztörvényes bűnözőknek, akiknek bűnözői érdeke fűződik ezen gigantikus interkontinentális maffia bűntettek eltussolásához. Azaz olyan maffia szervezetek érdeke, mint az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal, tehát a Paul M. Nakasone vezette NSA, Donald Trump bűntársa és planetáris hekkerterroristája, továbbá maga Donald Trump, valamint a Trump Magyarországra kinevezett nagykövete által maradéktalanul tökéletesnek kijelentett bűntársa, Orbán Viktor, és Orbánnak a világsajtóból is bolygó-szerte hírhedt bankár és politikai bandita köre. Mint pl. az Alkotmányvédelmi Hivatal (titkosszolgálat) vezetője, mint pl. Csányi Sándor OTP-vezér, mint pl. a számtalan belföldi és nemzetközi maffia bűntettbe bukott fideszes politikai vezér, Rogán Antal.
Aki (Rogán Antal) - Orbán Viktor barátjaként -, sok egyéb mellett először életveszélyesen megfenyegette azt a Horváth Nancyt, akit a hatályos törvények ellenében fiatalkora óta prostituált, vele rendszeresen közösült, majd miután megfenyegette, a lányt meggyilkolták. Rogán Antal utóbb alkalmanként 85 ezer forintot fizetett Horváth Nancynek; a közösülésekre többek között a Corvin negyed egyik lakásában került sor. A szexuális együttlétekről több alkalommal rejtett kamerás filmfelvétel is készült. Így arról is, amikor Horváth Nancy az ágyban, közösülés közben megkérdezi Rogán Antalt, milyen érzés 16 éves lánnyal dugni.
Molnár F. Árpád, a politikai és titkosszolgálati körtökben 2001 óta világszerte ismert tényfeltáró nem csak azt a Corvin negyed ama lakását ismeri, ahová gyakran hívták a pénzesebb kuncsaftokat, ettől függetlenül de olyan fotót is mutattak neki, amin Rogán Antal látható, amint éppen a fiatalkorú Horváth Nancyvel közösül.
A tegnap esti, a titkosszolgálattal folytatott telefonos beszélgetésben Molnár F. Árpád kitért Rogán Antal Horváth Nancyvel folytatott bűnös viszonyára is.
A betiltás sorozatos maffia bűntett sorozatban nem elhanyagolható körülmény, hogy az Egyesült Államok most is ugyanúgy szerepelt le, ahogyan azt nem csak Magyarország, de az európai térség legfőbb nyilvánosan beszélő gyakorlatilag titkosszolgálati szakértője, Molnár F. Árpád előre bejelentette: ugyanis Molnár F. Árpád a fél bolygót bejárt tapasztalatainál fogva előre kijelentette, hogy kizárt, hogy az USA bármilyen bűnügyben tényfeltárni akar, mert az USA mindig is menekült a tényfeltáróktól és a bizonyítékoktól, mert a vérében van a bűnözés, a vérében van, hogy mindig, mindent eltussolni, mindent ellopni, és nincs az a maffia bűntett, amit ez az amerikai politikai söpredék ne akarna megvédeni és elrejteni. Molnár F. Árpád kijelentette, hogy ha Menyhért Pétert az USA nagykövetsége az amerikai banki biztosítási csalások ürügyén behívta, az csak ürügy, és valami egészen más indok áll a háttérben. Vagy Menyhért Péter környezetével akarnak kapcsolatot teremteni titkosszolgálati beszervezés vagy más célból, vagy valami más, de nem a bűnügyi tényfeltárás, az biztos! Mert az Egyesült Államok kormánya és diplomáciája Izrael kormányával és diplomáciájával azonos módon, a világ összes kormányához és diplomáciájához képest a legintoleránsabb, a leginkább összeférhetetlen, a legellenségesebb, és mindig, minden megoldási alternatíva közül azt választja az USA és Izrael, ami háborúhoz vezet. Molnár F. Árpád elmondta, hogy bejárta a fél világot, a világ országainak egész arzenáljával került kapcsolatba, de örök tapasztalata volt és maradt, hogy az Amerikai Egyesült Államoknál és Izraelnél ellenségesebb, rosszindulatúbb és alávalóbb diplomácia nem létezett és nem létezik a Föld bolygón, és az USA a saját embereivel és hírszerzőivel is úgy bánik, mint az ellenségeivel, és mint a kutyákkal, mint cselédekkel, mint rabszolgákkal, akiket mindig zsarol, mindig kényszerít és mindig fenyeget.
A betiltások közben Molnár F. Árpád, a Dr. Polgár Zoltán oldaláról újraindított élő adásban már az Amerikai Nagykövetség előtt ordítozik, rendkívül érzékelhetően leszámolva a diplomáciai hozzáállással, és közellenségként kezelve az amerikai közellenséget. Az amerikai betiltásokra spontán válaszul olyan helyen forgatva az élő adást, ahol egyébként tábla is tiltja még a fényképezést is, leordítva az amerikai kormányt és az NSA-t, valamint annak Trump által kinevezett vezetőjét, Paul M. Nakasone főigazgatót, Donald Trumpig bezárólag, az amerikai nagykövetet, David B. Cornsteint is mindenféle féregnek lehordva.
Az amerikai-magyar politikai bűnözés és Facebook-kupleráj idiotizmusára és tehetségtelenségére jellemző, hogy az általuk kiváltott botrányt - amit megúszhattak volna egy egyszerű riporttal - és az általuk betiltott Molnár F. Árpád reakcióit eddig 32 ezer ember látta,. De ez még semmi, mert Molnár F. Árpád munkamódszereiről köztudott, hogy a betiltásra válaszul, a botrány rövid idő alatt szó szerint százezrekhez fog eljutni, a betiltások és eltussolások miatti botránysorozat pedig állandóan napirenden marad, és a napi munka részét fogja képezni az elkövetkező legalább 5 esztendőn keresztül.
Molnár F. Árpád a tegnap esti titkosszolgálati telefonbeszélgetésében és az élő adásban egyaránt megígérte, hogy amiképpen Sándor István (Papa), a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) egykori főnyomozója tette, amikor koncepciós perbe fogták, hogy mindenkit megtámadott, akit csak sejtett a megtámadása hátterében, ő is így fog eljárni, mert ő is eredendően ilyen. A titkosszolgálatnak és a nyilvánosság előtt egyaránt közölte, hogy ezen célpontok pedig - akiket a nyilvánosság erejével állandó ostrom alatt fog tartani, a tüntetésektől az írott és filmes médiáig - Orbán Viktor, Csányi Sándor, Rogán Antal, Donald Trump, Paul M. Nakasone NSA-főigazgató, és a következő esetleges tüntetésen, amit az amerikai nagykövetség elé szervez, Donald Trump és Paul M. Nakasone fotója mellett meg fogják taposni a Mark Zuckerberg fejéről készült fotót is, amibe a károsultak és politikai üldözöttek a lábukat is bele fogják törölni.
Egyéb tekintetben arról is döntés született, hogy ha a Facebook tovább üldözi a magyar jogvédőket, a független médiát és a sajtószabadságot, akkor Mark Zuckerberget ábrázoló lábtörlők is hirdetésre és árusításra kerülnek az Interneten, a Világháló számos oldalán.
Molnár F. Árpád - ígéretének megfelelően - pár óra alatt konfigurált egy sok ember által nézett Facebook-oldalt, és - ígéretének megfelelően - onnan már tegnap este élő közvetítést indított, sokkal radikálisabb hangnemben, mint eddig, sok mindenről beszámolva. Ugyanakkor a YouTube egy kevés ember részéről látogatott fiókján keresztül is közvetítette ugyanazt az adást. (Klikk vagy Klikk!)
Azonban Molnár F. Árpád ellenségei - tehát az Emberiség ellenségei - ennél is nehezebb helyzettel szembesülnek. Ugyanis a politikai üldözött médiaalapító először éjjelenként, majd a nap 24 órájában tervez folyamatos élő adásokat sugározni, amik - mint egy Való Világ műsorban - még azt is közvetítik, amikor alszik. Mondani sem kell, ebben egy olyan személy esetében, mint Molnár F. Árpád, legalább olyan hatalmas és beláthatatlan következményekkel járó lehetőségek vannak, mint amennyire ijesztőnek és rémisztőnek kell hatnia minden amerikai, magyar vagy más közellenség számára. Hiszen a térség leginkább betiltott leleplezőjének minden szava az önmagukat örök ellenségekként bemutatott sátáni gonoszokat és érdekeiket tiporja és tapossa kegyetlenül. És egy ilyen - modern Lernéi Hüdraként minden levágott feje helyére két újat növesztő - nyilvánosság kampány ellen semmilyen betiltás és provokatív koncepciós per vagy üldözés nem segít. Kizárólag tovább árt és tovább pusztít a gonoszok között...
A védelmi köröket pedig világszerte növeli és növeli és növeli és növeli...