2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Halálra ítélték, mert azt mondta, Jézuson kívül senkit sem követ

Halálra ítélték, mert azt mondta, Jézuson kívül senkit sem követ
2022-08-16

A 34 évesen halálra ítélt keresztény édesapa kerékpár-szervizben, vállalkozóként javította meg egy muszlim kerékpárját, aki viszont nem volt hajlandó fizetni, mondván, hogy ő egy hithű szúfi muszlim. A szerelő Ashfaq Masih viszont azt mondta: ragaszkodik a számlához, Jézuson kívül senkit nem követ, és nem érdekli a férfi vallási státusza. A szerelőt feljelentették istenkáromlásért. A hatóságok azt a részt, hogy "én csak Jézust követem", úgy értelmezték, "nem hajlandó Mohamedet követni", amit istenkáromlásnak minősítettek. Az eset 2017-ben történt. A dolgozó családapa - mert keresztény - azóta börtönben van. A halálos ítéletet - istenkáromlás címén - most, 2022. július 4-én mondták ki. Pakisztán - ahol ez az eset is történt -, az Open Doors civil szervezet 2022-es globális keresztényüldözési indexe szerint a világ 8. legellenségesebb országa a keresztényekkel szemben.

A halálos ítéletre Magyarországon többek között a CitizenGO civil szervezet hívta fel a figyelmet, amely aláírásgyűjtést is indított a keresztény Ashfaq Masih élete megmentésére. A petíciót ide klikkelve aláírhatják: https://citizengo.org/hu/rf/208596-szabadsagot-ashfaq-masihnak

Az iszlámon kívül minden más vallást gyűlölő és üldöző Pakisztán iszlám köztársaságként határozza önmagát, de valójában az államformája perdöntően a korrupció és a lakosság elleni kizsákmányoló, kapzsi politikusi bűnözés. Az ország mögött időről időre meghatározó bábozó az Amerikai Egyesült Államok és az utóbbi években különösen felerősödött módon kereszténygyűlölő CIA, amely alkalmanként saját embereit (kémeit) ülteti a bűnöző és lakosságellenes ország élére. Az amerikai gyarmatosító és terjeszkedő törekvések eredménye (is) lehet, hogy a középiskolákban már kötelező az angol nyelv oktatása. Az angol nyelv kötelezőségét 2007-ben kezdeményezték.

Az USA globálisan erőszakolt keresztényellenes cselekményei és gaztettei indító és szervező erői és kartelljei az amerikai multinacionális nagytőkések erőszakos és kapzsi csoportjai, lefizetett és támogatott pártjuk pedig az amerikai demokrata párt és az önmagukat demokratának, liberálisnak és toleránsnak nevező szervezetek. Így a globális betiltó és kereszténygyűlölő amerikai multik, amilyen egyebek mellett a Facebook, a Google és a YouTube Inc., a Coca-Cola, a szintén Krisztus-gyűlölő Hollywood, a McDonald's, valamint ebbe a sorba tartozott - amíg Elon Musk fel nem vásárolta - a keresztényeket és Jézus tanításait világszerte üldöző és betiltó Twitter is.

A Riporterek Határok Nélkül szervezet - amely az USA iránt, anyagi okokból viszont roppant toleráns -, a 2018-as sajtószabadság-indexében Pakisztánt - 180 ország közül - a 139. helyre sorolta.

Pakisztánban, istenkáromlás címén, a bíróság által lepapírozott halálos ítéletek és befejezett kivégzések száma 1987 és 2017 között 75 állami gyilkosságot jelentett. Ennél nagyságrendekkel több a hivatalos úton végig nem vitt állami tömegmészárlások száma.

 

 

 

 

 

 

 

---

Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.

Médiáink és egyesületünk szolgáltatásait nem vehetik igénybe azok a bérlet- és jegyellenőrök, akik Budapesten vagy az országban bárhol busz-, troli-, villamos- vagy HÉV-utasok zaklatásából élnek. Viszont előre vesszük mindazokat, akik ezen ellenőrök vagy főnökeik elleni panasszal fordulnak hozzánk, vagy bár ellenőrök voltak vagy vannak, de főnökeik visszaéléseiről vagy bűncselekményeiről kívánnak információkkal szolgálni vagy azokat leleplezni.


 

---

Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):

 

 

 

---

A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.

A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com).

 

 

---

Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.

Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB

 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda