Közelmúltbeli tapasztalataink miatt most kifejezetten a nők által elkövetett megcsalások gyermekekre való hatásainak néztünk utána, tekintettel arra, hogy egymás után fél tucat ilyen nő botránya jutott a tudomásunkra a közvetlen környezetünkből. Szerencsére csak az egyik, ugyanakkor sajnos a legsúlyosabb eset az, amiben kisgyermek is van. Ekkor íródott ama 4 hónappal ezelőtti, szintén kimondottan szakcikkünk, amelynek a címe: "Megcsalja-e a felesége illetve barátnője? Ha ezt látja, biztos, hogy igen!". Ebben 17 pontban taglaljuk, miből tudhatja a partner, hogy az élettársa vagy felesége megcsalja.
A szakirodalom lényegében 100 %-os átfedést mutat; a pszichológia és a pszichiátria egyetért abban, miket okozhat egy gyermek számára, ha az egyik szülő félrelép, nemhogy az, amikor az anya egész élete arról szól, hogy fűvel-fával lefekszik, csoportszexeket gyakorol, csavarog és züllik.
Az alábbi cikk nem tér ki arra, milyen brutális és örök rombolásokat okoz, ha a megcsaló anya ugyanakkor az önkritika teljes vagy szinte 100 %-os hiányában szenved, személyiségzavarokkal küzd, toxikus, kiszámíthatatlan, hisztrionikus, borderline, nárcisztikus, patáliákat rendez és verekedik, aberrált szexuális kapcsolataival a mobitelefonján, a gyermek jelenlétében hetyeg, "családon" belül pedig pusztán a "keresztény", "Jézus" vagy a "Biblia" szó hallatán is olyan rohamokat kap, mint amikor a vámpírra szentelt víz fröccsen stb. A cikk nem ilyen halmozottan terhelt és szélsőséges, hanem ezeknél sokkal normálisabb és egészségesebb anyák károkozásait és gyermekveszélyeztető hatásait taglalja.
A megcsalás gyermekre mért hatásaiból:
1. Biztonságérzet elvesztése: A házasság a stabilitás és a biztonság szimbóluma a gyerekek számára. A gyermek számára fontos, hogy stabil és megbízható környezetben nőjön fel, és az ilyen események megrendíthetik ezt a biztonságérzetet, és a megcsalás hatására a gyerek elveszítheti a biztonságérzetét, és szorongóvá, félénkké válhat.
2. A bizalom megingása: A gyerekek természetesen bíznak a szüleikben. Ha az anya megcsalja az apát, a gyerek bizalma meginghat a felnőttekben, és nehezen fog tudni másokban bízni a jövőben.
3. Önbizalomhiány: A gyerek úgy érezheti, hogy ő tehet a szülei házasságának megromlásáról. Ez önbizalomhiányhoz, önértékelési problémákhoz vezethet.
4. Düh és harag: A gyerek dühös lehet az anyára a hűtlensége miatt, de haragot érezhet az apa iránt is, amiért nem tudta megvédeni a családot.
5. Magatartásproblémák: A stressz és a traumák a gyerek viselkedésére is hatással lehetnek. Agresszívvá, visszahúzódóvá válhat, vagy tanulási nehézségekkel küzdhet.
6. Érzelmi stressz: Az olyan események, mint a szülői hűtlenség, érzelmi stresszt okozhatnak a gyermek számára. A szülők közötti konfliktusok és a családi légkör instabilitása negatív hatással lehet az érzelmi jólétére.
7. Hűség és bizalom kérdései: Az ilyen helyzetek befolyásolhatják a gyermek hozzáállását a hűséghez és a bizalmas kapcsolatokhoz, és kialakíthatják azt a szemléletet, hogy a kapcsolatokban nehezen lehet megbízni.
8. Szülői példamutatás: A gyermek megfigyeli és tanul az otthoni környezetből. A szülői hűség és a kapcsolati minták alakítják ki, hogyan képzeli el a gyermek a későbbi kapcsolatait és életét.
9. Önértékelés és önazonosság: A szülők kapcsolatának instabilitása és a hűtlenség hatással lehet a gyermek önértékelésére és önazonosságára.
A szülők hűtlensége és annak kiderülése mindenképpen negatív hatással van a gyermekre, de annak mértéke és jellege függ attól, hogy a gyermek milyen életkorban, milyen módon, és milyen reakciókat lát a szülőktől és másoktól. Ha pl. a férj elnézően tekint a nő életmódjára, vagy a szülők környezetében vannak olyanok, akik az anya életmódjáról hazudnak, a felelősségét elkenik vagy egyenesen áldozatként kezelik, és erről a gyermek tudomást szerez, óriási károkat és katasztrofális felnőttkori viselkedési és ismétlési mintákat hagynak.
Az ide vonatkozó szakanyagok a megcsaló anya kapcsán kifejezetten felsorolják, hogy a kisgyermek számára a legfontosabb, hogy biztonságban, szeretetben, és stabilitásban nőjön fel, és hogy a szülők megfelelő szerepmodellek legyenek számára.
Tippek a szülőknek:
A szülők felelőssége, hogy segítsenek a gyereknek feldolgozni a történteket, és megőrizni a mentális egészségét. A legjobb, amit a szülők tehetnek, hogy megóvják a gyermeket a negatív hatásoktól, az az, hogy őszintén, nyíltan, és érzékenyen beszéljenek vele a helyzetről, megfelelően magyarázzák el neki, hogy mi történt, és miért, és biztosítsák őt arról, hogy mindketten szeretik, és nem ő a hibás. Ha szükséges, kérjék szakember segítségét, hogy a gyermek megfelelő támogatást kapjon a feldolgozáshoz.
1. Beszéljen a gyerekkel: Fontos, hogy őszintén beszéljen a gyerekkel a történtekről, a korának megfelelően. Ne hazudjon, és ne tagadja a valóságot.
2. Bíztassa a gyereket: Biztosítsa a gyereket arról, hogy szereti őt, és hogy nem tehet a történtekről.
3. Legyen türelmes: A gyereknek időre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a traumát. Legyen türelmes vele, és ne sürgesse a gyógyulást.
4. Kérjen segítséget: Ha a gyerek nehezen birkózik meg a helyzettel, ne féljen segítséget kérni szakembertől.
Ha a szülő a megcsaló életmódot a gyermek előtt folytatja, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy ez az állapot megszűnjön. Ez jelentheti a gyermekvédelmi szervek bevonását, bírósági beavatkozást a gyermek felügyelete és gyámja biztosításában, és jelentheti az anya és az apa pszichológushoz illetve pszichiáterhez fordulását. Ha az anya nem együttműködő, hanem továbbra is kicsapongó és ledér életmódot él, akkor a beleegyezése nélkül alkalmazza ezen megoldások egyikét vagy másikát a gyermek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődésének megóvása és megvédése érdekében.
Semmiképpen ne hagyja, hogy a gyermeket egy visszatérően megcsaló szülő nevelje fel, a gyermeket az a szülő nevelje fel, aki megbízhatóbbnak, stabilabbnak, erkölcsösebbnek és kiszámíthatóbbnak bizonyult, és azt se hagyja, ha a gyermeket a gyámhivatali szervek csapodár vagy megcsaló nevelőszülőhöz helyeznék el. A gyermek mintája nem lehet egy megcsaló férj vagy feleség, csak ha a másik partner ennél is sokkal alkalmatlanabb a gyermek felnevelésére.
Személyiségzavarok kialakulásának kockázata a megcsaló szülő hatására (ebben a cikkben csak nagyon röviden):
1. Borderline személyiségzavar: Jellemzője az instabil énkép, a kaotikus emberi kapcsolatok, az impulzív viselkedés és az érzelmi hullámvölgyek.
2. Depresszió: Tartós szomorúság, reménytelenség és érdektelenség jellemzi.
3. Szorongás: Túlzott aggódás és félelem, amely pánikrohamokhoz is vezethet.
4. Poszttraumás stressz zavar (PTSD): Traumatikus élmény (pl. a szülők válása, az anya hűtlensége) következtében alakul ki, és flashbacks, rémálmok, szorongás és ingerlékenység tüneteivel járhat.
Szexuális problémák kialakulásának kockázata a megcsaló szülő hatására (ebben a cikkben csak nagyon röviden):
1. Korai szexuális aktivitás: A gyerek a testi intimitást érzelmi kötődés helyett menekülésként vagy figyelemfelkeltés céljából használhatja.
2. Promiszkuitás: Gyakori partnerváltás, alkalmi szexuális kapcsolatok jellemzik.
3. Szexuális függőség: Kényszeres szexuális viselkedés, amely kontrollvesztéshez vezethet.
4. Szerelmi függőség: Kényszeres kötődés másokhoz, amely érzelmi függőséghez és önfeladáshoz vezethet.
5. Szexuális diszfunkciók: Kártékony szubmisszivitás és/vagy mazochizmus, merevedési zavarok, anorgazmia (nőknél gyakoribb), fájdalmas közösülés.
A megcsaló anya gyermekre lesújtó szexuális hatásairól külön cikkben fogunk értekezni.
---
Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.
---
Ha Ön pl. rendőr, katona vagy hírszerző (volt), várjuk jelentkezését együttműködésre. Telefon: +36309196386.
---
Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):
---
A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként a YouTube-on követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.
A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com), Vimeo (az amerikai vállalat a világ egyik legfőbb betiltó oldala az erkölcs, a kereszténység és a korrupciós leleplezések ellenségeként).
---
Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.
Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB