2024. 04. 20., Szombat
Tivadar névnapja

Friss! Pintér Sándorék maffiamódszerekkel foglalták el a hévízi Főnix Panziót!

Friss! Pintér Sándorék maffiamódszerekkel foglalták el a hévízi Főnix Panziót!
2017-10-31

Sem bírósági határozat, sem végrehajtó, hanem Pintér Sándor kvázi magánhadserege rontott a panzióra. A rendőrség nem intézkedik, sőt, a megszállók azzal kezdték, hogy némán átnyújtották Sevcsik László nyugalmazott rendőr dandártábornok és rendőrségi főtanácsos névjegykártyáját, majd távoztak.

A botrányt mi írjuk meg elsőként.

Az 1990-es évek, Pintér Sándor által koordinált maffiavilágát idéző akciójelenetek zajlottak és történnek e pillanatban is a Hévíz városában található Főnix Panzióban.

A célponttá lett családról ebben a filmünkben találkoztak: "Hihetetlen! Arab parancsolta a rendőrkapitány családja kilakoltatását! (Dokumentumfilmünk)".

A filmben el is hangzik, hogy most a hévízi ingatlan következik.

Úgy is lett.

Egyébként mondtuk, hogy Balogh Béla, az otthonvédő Koppány Csoport elnöke eme kilakoltatás után kapott stroke-ot (agyi katasztrófát), és került élet-halál közé?

Hát persze, hogy mondtuk! Ahogyan arról is részletesen írtunk, hogy ez állami merénylet volt. Nem értik az okát? Akkor olvassák a cikket tovább!

A mostani botrány előzményeiről: A hévízi Főnix Panziót működtetők a fél bolygót tervezetten tömegpusztító devizahiteles csapdába kerültek. Azaz devizahitelt vettek fel, amit egy idő után nem tudtak tovább törleszteni. Ezért felszámolás keretében, a 800 millió forintot érő panziót - a fideszes beltenyész maffia - 190 millióért adta el. Hogy a beltenyészet még inkább nyilvánvaló legyen, a most kelt beszámolók szerint az árverező és a vevő között mintegy vagy egészében önmaga között történt, amihez hasonlót legutóbb pár napja láttunk.

Ugyanis Orbán Viktor óta a lakosság ingatlanjait is olyan államilag védett szervezett csoportok és oligarchák vásárolják fel, töredékáron, gyakran ötöd- vagy hatod-áron, mint amennyit ér, akik gyakran évente pár tízezer forintos üzleti forgalmat igazolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé, miközben saját maguknak adják el a saját maguk által árverésre kiírt, és a tendert saját maguknak megnyert lakossági ingatlanok tízezreit.

A Főnix Panzió esetében - a belsős beszámolók szerint - konkrétan az történt, hogy a 800 milliós ingatlant a felszámoló Patik&Varga Zrt.-nek 190 millió forintért sikerült eladnia az offshore tulajdonú, hátterű Radyon Kft. részére, vevőkijelölési joggal. A két cég - a beszámolók szerint - mostanra ugyanarra a címre van bejelentve.

Ha pl. a kedves olvasónak protekciója volt Orbán Viktornál vagy Pintér Sándornál, akkor létre tudott hozni olyan céget, amelyik a lakosság ingatlanjainak tízezreit a valós érték ötödéért vagy pl. hatodáért adta el a szintén saját maga által létrehozott cégnek. Így a kedves olvasó - Magyarország maffiakormányának vezetői, Orbán Viktor vagy Pintér Sándor révén - pillanatok alatt le tudott gyártani rengeteg hajléktalant, saját magát pedig - a kifosztottak tömegei révén - multimilliárdossá tette. Tehát - Orbán szavait idézve - jobban teljesít.

A most taglalt eladás úgy történt meg, hogy a vevőnek bérleti szerződést kellett volna kötnie a panzió üzemeltetőjével. De ezt nem tette meg, hanem a Főnix Panzióban megjelentek a Hori-Zone Group Kft. emberei, 20 emberrel, köztük két- és háromajtós szekrény méretű fószerekkel, és egyszerűen elfoglalták a szálloda jelentős részét. 7 szobáról lecserélték a zárat, és a vendégeket is feltartóztatták, egy ideig nem engedve őket a kifizetett szálláshelyükre. A beszámolók szerint nem tudnak vendégeket kiszolgálni, mindenféle üzemeltetést megakadályoznak (az étterem még működik), a vendégektől elvették a kulcsokat, nem akarták őket beengedni, gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítették a működést, úgy, hogy semmilyen bírósági határozatuk nincs. A beszámolók szerint úgy tárgyaltak, hogy ők bármit megtehetnek, náluk van a pénz és a hatalom, a Pintér-hadsereghez tartoznak.

Mielőtt azonban a tömeges megszállás megtörtént, ugyancsak az 1990-es évek Pintér-módszereinek egyikével indult a dolog: A Főnix Panzióban 3 ember ült le az asztalhoz, és némán átadtak egy névjegyet. Annak tulajdonosa pedig Sevcsik László nyugalmazott rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos.

Eztán távoztak. Egy szót sem szóltak, hanem távoztak.

Szép cselekvéssorozat, mint a régi szép időkben, amikor Pintérék bombák tucatjait robbantgatták Budapest belvárosában, a keresztapa főrendőr megkapva végül Orbán Viktortól méltó jutalmát, a belügyminiszteri posztot, amit az ország keresztapja, Orbán Viktor azóta is - immáron harmadszor - kifejezetten Pintérnek ítél. Lehet, ha a Kedves Olvasó szintén felrobbantat Budapesten 100 pokolgépet, akkor Orbán Viktor úgy megörül, hogy menten kinevezi belügyminiszternek.

Az Orbán Viktor-, Pintér Sándor- és Hajdu János TEK-vezér-féle szervezet általi (alább erről bővebben) elfoglalást tehát mindenféle jogi indoklás és dokumentum nélkül tették, ahogyan az 1990-es években volt szokás, amikor a Pintér Sándor által irányított maffia 100-nál több bombarobbantásos cselekményt hajtott végre, amikből úgy 3 esetben született elmarasztaló ítélet, az összes többit pedig eltussolták.

Mondtuk azt, hogy abban a nagyjából 3 esetben az elkövetőt ítélték el? Nem, mert erre semmi, de semmi, de semmi garancia nincs.

Pintér Sándor egyébként Dietmar Eduard Clodótól is rendelt bombákat.

A kivezényelt őrző-védő Hori-Zone Kft. - mondják - az őrző-védő cégek nemzetközi szövetségének, az IBSSA-nak a tagja. Az IBSSA (vagyis a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetsége) magyarországi frakciójának tiszteletbeli elnöke Pintér Sándor fideszes belügyminiszter (azaz rendőrminiszter), továbbá tiszteletbeli elnöke Orbán Viktor korábbi tanácsadója, Hajdu János, aki az Orbán Viktor magán-titkosszolgálataként létrehozott Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetője is. A Hori-Zone Kft.-t úgy is emlegetik, hogy a 25 ezres Pintér-birodalom része. Maga a birodalom Pintér egyfajta magánhadserege, dandártábornokokkal, volt rendőri vezetőkkel, TEK-esekkel stb.

A hatályos törvények szerint - mi minden esetben ezt tapasztaltuk és a hatóságok mindig ekképp is indokolták egy birtokba adás, azaz kilakoltatás jogszerűségét - egy ingatlant mindig bírósági határozatnak kell megelőznie. A bírósági határozatot követően, amennyiben a kifosztásra kijelölt önszántából nem adja át az ingatlant, a végrehajtó rendőröket hív, akik a kilakoltatást végrehajtják. De olyan nincs, hogy a végrehajtó, vagy bármiféle orbáni és pintéri őrző-védő cég bárki ellen, bármit végrehajt. Emlékeink szerint csupán a pintéri '90-es években hallottunk olyanokról, hogy őrző-védő fószerek szállnak meg ingatlanokat, és minden indoklás nélkül elfoglalják azokat, és a rendőrség, ügyészség stb. pedig nem csinál semmit, mivel a maffia része.

Amennyiben viszont Orbán Viktor vagy örök bűntársa, a maffiában egyébként "az Isten" névvel emlegetett Pintér Sándor hozott egy belügyminisztériumi vagy kormányrendeletet - ahogy szokták, hogy még többet fosztogathassanak a saját és maffiatársaik zsebeibe -, akkor az a belügyi vagy kormányrendelet alighanem érvénytelen kell legyen, mivel nem rendeletet, hanem törvényt kell hozniuk, mégpedig az eddigi paragrafusokat módosítva vagy megsemmisítve.

Amennyiben a megszálló orbán-pintéri erők nem tudják bizonyítani, hogy akciójuk törvényes volt, akkor mindannyiuk - ha létezik jog az országban - önbíráskodásért, garázdaságért, meg ki tudja, mi mindenért felelősségre vonandók, és az eset súlya miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélendők. Mindenki, aki ebben a helyszínen részt vett, és sokan, akik messziről szervezkedtek és irányítottak.

A Főnix Panzió eddigi vezetői a rendőrséghez fordultak, de nem történt semmi. Az ügyészséghez fordultak, de az ügyész közölte, hétfőig nem foglalkozik az üggyel. A jegyzőhöz fordultak - hozzá birtokvédelmért -, amitől a jegyző elzárkózott.

A cikk megírása előtt mi is kerestük a jegyzőt, akinek a munkatársait sikerült elérnünk. Arról érdeklődtünk, mi folyik itt, és van-e törvényes háttere. Végül a jegyző egy munkatársa - ahogy ígérte - visszahívott minket telefonon, és közölte, hogy kérdéseinket e-mailben tegyük fel.

A cikket követően a rendőrségtől fogunk érdeklődni, akik feltehetően azt fogják közölni, hogy majd holnap, munkaidőben érdeklődjünk arról, létezik-e törvény arra, hogy egy őrző-védő hadsereg éppen elfoglalt egy szállodát, merthogy most a magyar hatóságok egyikének sincs semmi soron kívül intézni valója. Ha a Kedves Olvasó fára vizel, és meglátja egy rendőr, azonnal intézkedni fog ellene, és ha nem fizeti ki a bírságot, akkor hamarosan börtönbe kerül. Ingatlan-elfoglalásoknál azonban a hatóságok ráérnek kiszállni és legalább igazoltatást eszközölni, kik és hogy a fenébe kerültek oda. Legalábbis nagyon ráér a hatóságok számára, hogy foglalkozzanak ilyen megszállásokkal, amint kiderül, hogy abban dandártábornok vagy Pintér Sándor érintett. Az utóbbit - ismételjük el még egyszer - az alvilág "az Isten" névvel illeti.

Bizonyára a hozzá intézett maffia-fohászoknak az eredménye a mostani panzió-megszállás is.

Noha Orbán Viktor az Úr, még ha Pintér Sándor az Isten is.

 

A közvetlenül kapcsolódó irodalomból:
Hihetetlen! Arab parancsolta a rendőrkapitány családja kilakoltatását! (Dokumentumfilmünk)
Balogh Béla életveszélyes állapotban intenzív osztályon! A stroke-kal a magyar állam gyanúsítható!
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda