A nemi aktus közbeni fojtogatás igen elterjedt az emberi fajon belül, és alárendelt szerepben főleg a nők szeretik. Ennek okai között változatos lelki háttér szerepel, viszont egyetemes a biológiai ok, nevezetesen az, hogy az oxigénhiány azonnali eufóriát okoz. Ez az eufória annál hevesebb, minél inkább ájulás közeli az állapot.

A mai világban egyre gyakoribb, hogy nők eleve azzal állnak egy még ki sem alakult kapcsolathoz, hogy ezt vagy azt szeretik. Ezek között az egyik leggyakoribb a fojtogatás.

A szaklapok főleg arra szokták felhívni a figyelmet, hogy a maszturbálással egybekötött önfojtogatás rohamosan terjed a kamaszok között, és ez milyen veszélyes, mivel baleset esetén nincs, aki segítsen. A fojtogatós szex egyéb kockázatai között pedig az agyvérzést, főleg idős korban pedig a szívinfarktust szokták említeni.

A szakfordító, költő és novellaszerző Bertalan Lilla természetesen ezt a területet is a szokásostól eltérő körülményekkel mutatja be, ezúttal egy férfi és egy nő találkozásán keresztül. A "Boldog befejezés" című novelláját szintén nálunk olvashatták először magyarul; most az "A belegyezés elve" című darabbal találkozhatnak.

(Ismertette: Molnár F. Árpád)
(Publikálva: 19:28.08 óra)
 

 

Bertalan Lilla:
A beleegyezés elve

"Képzeld el, hogy törpe vagy az óriások között. Korán megtanulod, hogy helytelenítik a vágyaidat, és figyelik minden mozdulatodat. A nyers kukoricát, ha sokáig térdelsz rajta, izzó parázsnak érzed, ők meg élvezik a fájdalmad. Mindig mérlegelned kell, milyen üzletet kötsz: élvezetet fájdalomért vagy félelemért. Aztán úgy döntesz, nem éri meg. A büntetéstől való félelem uralkodik rajtad, és az óriások szemeit látod a saját gondolataidban. Még az álmodozás is, hogy egyszer a tied lehet, amit akarsz - a félelem azt is megmérgezi. Minden édes gondolat megkeseredik. A kukorica gondolata rosszabb, mint maga a kukorica.

Mire azon veszed észre magad, hogy magad is óriássá váltál, nem tudsz másként gondolkodni, mint rémült törpeként. Így alakul ki az, amit ők jóságnak hívnak; sebes húsból és megláncolt reményekből. De te is elkaphatsz egy törpét... és a jó nevében kitöltheted rajta azt, amit eddig elnyomtál magadban... Élvezheted a sikolyait, amiket nyiladozó büszkesége próbál elfedni. Nézheted a kukoricán térdelni.

Megismételheted a ciklust..."

Ökölbe szorult a keze, ahogy a szavak kifolytak belőle a papírra. A kínjait leírni még mindig fájt, az emlék rothadt, maró váladék volt a torkában, de egyben keserű orvosság is. A félelem ellenszere. Megtanította magát szembenézni az igazi felelősökkel úgy, hogy közben nem remeg a térde. A kék ruha, az arrogáns járás már nem mutatta őket sebezhetetlen, mindentudó lényeknek. Nem becsülte alá őket, persze, de tudta, hogy mindez alatt ugyanabból a húsból vannak, mint minden ember.

Saját szemével látta. Azt a húst nem volt élvezet lenyúzni, feldarabolni. Önvédelem volt. Ahelyett, hogy rettegve elkerülte volna a kukoricán térdelést, megfosztotta az óriást attól a képességtől, hogy térdre kényszerítse.

Olyan országban nőtt fel, amely mindent tud a kapitalizmusról, így tisztában volt vele, hogy akkor jár a legjobban, ha a vágyai kielégítéséből másoknak is haszna származik. A naplóját megtartotta magának, de kereste az olyan nőket, akiknek elegük volt a szenvedésből, de féltek vagy képtelenek voltak véget vetni neki. A kínálat válaszolt a keresletre, és végre szabadság várta őket a hosszas betegség vagy más gondok után.

"Az élet és a halál", mondta Quentin, "egy dolog két oldala. Egyik sem lehet meg a másik nélkül."

Nem zavarta az erőszakos vég lehetősége. Leginkább csak az igazát akarta bizonyítani. És persze kiélvezni a pillanatot, amikor a nő szeméből eltűnik a fény és mindketten békét lelnek - az egyik örökre, a másik egy percre. Akármennyire ágálhatott ellene a társadalom, ez volt a férfi egyik valódi öröme.

Viola, a megrendelő, már próbálta levetkőzni a földi létet, de mindkétszer kudarcot vallott. Az újabb csalódástól tartva a fiatal nő felhívta Quentint, aki meg is érkezett, mint fekete macska az éjszakában, a maga kopasz, izmos, tejeskávészínű valóságában. Elgondolkodva simított végig a nő sebhelyein. A gyakorlatias kudarckerülésen túl, Violának hízelgett, hogy egy erős férfi gondoskodik róla. Quentin lassan levetkőztette, persze az engedélyével. Ő már érkezéskor félmeztelen volt, úgyhogy csak a fekete farmerét kellett lerúgnia.

"Még meggondolhatod magad", dorombolta a fülébe, de a mély hang csak még jobban felizgatta a nőt. Vékony, sápadt ajkak találkoztak telt, sötét párjukkal, és fürge ujjak fonódtak a férfiassága köré.

"Hogyan csináljam?", kérdezte, mikor újra szóhoz jutott. A nő oldalra hajtotta aranyszőke koronás fejét, elgondolkodott.

"Fojts meg, kérlek. Meg ne állj, amíg nincs vége."

A búzavirágszemekben vágy, remény, és könyörgés keveredett, mintha a szépség még mindig nem hinne a szerencséjének. Quentin elmosolyodott.

"Soha nem hagynék cserben egy hölgyet."

Tényleg egy régi vágású hölgy volt - készségesen bevezette magába Quentin merev hímtagját, éreztetve vele, hogy kiváltságban részesül. Kényelmesen hátradőlt a franciaágyon, hagyta, hogy a férfi egy halk morgással rámásszon. Erős lábaival körülfogta Quentin derekát, aki erre a nyakára tette a kezét.

Minden mozdulattal szorosabbá vált a fogása. Egy telt, huszonéves nő, aki önként adja neki az életét - kamaszkori álmok váltak valóra. A lüktető nyak a vasmarkában, az elfojtott zihálás, a vékony nyálcsík Viola szája sarkában, a ringó csípő, és a befogadó, nedves punci - ehhez képest a szülei által leírt állítólagos mennyország kutyafüle volt! Még ebben a felfokozott állapotban is végigfutott rajta a harag arra a gondolatra, hogy nem is olyan régen még azt hazudták neki, ez a csodás élmény egy gonosz dolog. Hogyan is lehetne rossz valami, ami annyira kielégítő, mint egy arra hajlandó asszonyt megdugni és megfojtani?

De a felháborodás csak egy pillanatig tartott, aztán elsöpörte az élvezet. A farka körül majdnem olyan szorítást érzett, mint amilyen erővel a nő légcsövét zárta el. Az elsápadt, ahogy az artériái is összenyomódtak. Öntudatlanul, agyi irányítás nélkül kapkodott láthatatlan valamik után. Telt keblei remegtek - reflexből még mindig próbált levegőhöz jutni. A nyelve kibuggyant az ajkai közül.

Aztán végre tágra nyíltak és kifordultak a szemei. Quentin még nem engedte el, bár azt nem tudta megállapítani, hogy a szíve ver-e még, mert a sajátja majd' kiugrott a helyéről. Még kettőt lökött a testen, és robbanásszerűen elélvezett benne. Valami roppant a nyakban. A holttest az elernyedéssel kiadta magából a vizeletét, lemosva a farkát, ahogy kihúzta. A fényes kék szemek vakon, élettelenül meredtek a semmibe. A férfi még egyet mordult, és elengedte a halott nyakát. Gyengéden lecsukta a szemeit egy-egy csókkal.

"Köszönöm", suttogta - pillanatnyilag - teljes megelégedéssel.

 

Az előző Bertalan Lilla-novella:
A különleges szerző, Bertalan Lilla egy erotikus és meghökkentő novellája