Bertalan Lilla:
Boldog befejezés

Madarat lehetne fogatni velem, amikor meglátom. Még akkor is, ha csak a fejemben jelenik meg, mint lenge képzet, fényt hozva abba a komor rémálomba, amit mindennapi életnek hívnak. A hangja lágy, mint a Rio Grande folyása ott, ahol először találkoztunk. A szemei, mint a Coltom acélfelülete, ezüstös csillámszilánkokat szórnak az emberi lét sötétjébe. Most rá várok; vonattal érkezik az otthon szűk levegőjéből hozzám, hogy beteljesítsük szerelmünket. Ajándékot is hoztam neki: egy olyan Python revolvert, mint az enyém. A bájos .357-es egy piros dobozban ül az ölemben, és alig várja, hogy a kedvesem kezében legyen.

És már jön is; lángvörös haját mérgesen cibálja a szél, az arca kipirult, fekete bőrnadrág feszül széles csípőjén. Nincs szüksége festékre, cicomára. Átölel, jelzésszerű csókot nyom az ajkamra. Bármennyire is szeretnék jobban belemelegedni, nyakára tett kézzel gyengéden leállítom. Kérdőn néz rám, mire odaadom neki a dobozt.

"Ez a tied."

Vigyorog, mint egy cserfes kamaszlány, és körülnéz a zsúfolt állomáson - mintha valami rosszat csinálnánk -, majd felemeli a fedelet. Egy pillanatra elakad a lélegzete a fegyver láttán. Tudja, mit fogok mondani.

"Hozzám jössz?", nyögöm ki végre.

"Hát persze!", kiáltja boldogan. "Ma éjjel?"

"Ha akarod. De végül is péntekig ráérünk. Azt mondtam mindenkinek, hogy akkor repülök vissza."

"Hmmm." Telt alsó ajkát megharapva elgondolkodik. "Először szeretnék melletted aludni. De holnap megtehetjük. Az erdőben, messze a turistaösvénytől, az avarszőnyegen táncoló fények között..." Ábrándos tekintettel elhallgat.

"Ahogy szeretnéd."

Most végre rendesen csókolózunk, mélyen és éhesen; egy isten életidejével mérhető csak, mennyit vártunk erre a pillanatra.

Egy olcsó motelben fekszünk az ágyon, holdfény folyik be a nyitott ablakon, a magnóliák illatát és kabócák énekét sodorva magával. A teste úgy terül el az ágyon, mint egy lankás, dombos táj; ahogy fölé hajolva megcsókolom alabástrom nyakát, az ősidőktől ismerős pezsgés indul el a véremben. Körmeit a hátamba vájja, csendesen megjelöl: az övé vagyok. A melleink egymáshoz érnek. Cirógatjuk egymást, gondtalanul incselkedünk, mint két játékos delfin az óceánban. Lassan elindulok lefelé a lágy ívek mentén, végigcsókolgatom a csodás formák minden hajlatát, finoman meg-megharapom a szeplők pettyezte bőrt. Érzem, hogy megremeg, amikor a nyelvem a mellbimbóit járja körül, megmerevítve őket. Éhes csecsemővé változva szopni kezdek. Ujjaival a hajamba túr, a fülemet simogatja, lefelé ösztökél. Hasa puha párnáiba fúrom az arcom, otthonos melegség és a legdrágább bársony puhasága vesz körül. A combjai úgy nyílnak szét, mint a mennyek kapui - nem, még nem egészen, de majdnem: a bundás háromszög alatt csillog a nedvességtől. Lassan végighúzom az ujjam a nedves ajkakon, felfedezem őket. Beszívom a félénk kis virág illatát. Mélyet sóhajt, a fenékizmai megfeszülnek, mint drótkötelek a puhaság alatt. Csak most kóstolom meg; a nyelvem hegye fel-le csúszkál az alagút rózsaszín függönyein. Aztán mélyen beledugom a nyelvem, amíg rá nem találok a "gombra". Felnyög. Úgy nyalom a csiklóját, mint egy szomjas kutya; mire az felmered. Az arcomba nyomja magát, éhesen, ívbe hajló gerinccel. Megint megragad a hajamnál fogva. Beveszem a számba a csiklóját, és úgy izgatom, közben beledugom a lyukba az ujjam, és csiklandozom belülről. Minden mozdulatra megremeg, a teste vibrál az állati élvezettől. Vad morgás tör fel a torkából. Megfeszül, mintha küzdene valami ellen. A combjai a füleimre tapadnak, így nem hallom a végső nyögéseit, ahogy elborítják az orgazmus hullámai, csak azt érzem, hogy édes nedvességgel telik meg a szám.

Ajkamat megnyalva feltérdelek, de erős kezek lehúznak megint. Most rajtam a sor, hogy a hátamon fekve hagyjam, hogy táplálkozzon belőlem. De először a saját ízét kóstolja meg a számon; nyelveink összefonódnak, a lélegzetem elakad. Ahogy szétválunk, megtekergeti a mellbimbómat és belevájja a fogait a nyakamba. Betérdel a lábaim közé, combját a vulvámhoz dörzsöli. Hozzásimulok. A foga közé veszi az egyik mellbimbómat, aztán a másikat, megharapdálja, nyalogatja őket. Megnyal a mellem alatt, a köldököm körül, az oldalamon; libabőrös leszek, annyira felizgat. Bedugja a kezét a combjaim közé, és folytatja a melleim nyalogatását, miközben pihe-puhán meg-megérinti a csiklóm. Minden sejtem bizsereg, a nyakam hátrahajlik, a lábujjaim karmolják a lepedőt. Ujjaival nyersen magáévá tesz, aztán lemerül, hogy gyengéd, de határozott nyalásokkal teljesen kielégítsen. A vállába kapaszkodom, mert úgy érzem, mindjárt leesek a világ szélén. Felnyögök, ahogy az extázis földrengésszerűen áthalad rajtam. Kell egy perc, mire összeszedem magam, és hallok mást is a fülemben mennydörgő véráramláson kívül.

Most csak öleljük egymást, abban a boldog tudatban sütkérezve, hogy egymáséi vagyunk - én megvédem őt a gonosz világtól, ő meg engem. De ez így még nem tökéletes. Még mindig van egy álmunk, ami holnap fog beteljesülni. Erről beszélgetünk, amíg el nem nyel az álmok ködös-árnyékos világa. A két revolver az éjjeliszekrényről figyel minket, sima acélbőrükön játszik a holdfény.

Egy poszáta ébreszt fel: odaül az ablakpárkányra, és édes ébresztőt énekel a szerelmeseknek, amint az érzéki éjszaka eltűnik a napfényben. Nagy nehezen kinyitom a szemem, és az első dolog, amit meglátok, az a kedvesem vörös-arany csillogású haja. Ő kinyújtózik, mosolyog, lerázza magáról az álom utolsó foszlányait. Kiugrik az ágyból, szinte táncol, csodás meztelensége a világba kiált - de a világ most csak belőlünk és a madárból áll. Utóbbi elrepül, míg a kedvesem öltözik. Én is kimászom az ágyból, és szalonképessé teszem magam. Látom, ahogy az új fegyverét az övébe tűzi és eltakarja a motoros bőrdzsekijével. Az enyémet a farmeromra varrt pisztolytáskába dugom, és kacsintok. Aztán egymásba karolunk és otthagyjuk az unalmas kis motelt, hadd pletykáljon rólunk a személyzet.

Pár mérföldes gyalogútra van az a kis tisztás, ahova gyerekkoromban szoktam járni, az emberekkel találkozást elkerülendő. Az ismert ösvényeket benőtte a gaz, így néha át kell küzdenünk magunkat a természetes szögesdróton és a vastag levélszőnyegen. Lila, érett földiszederszemek lógnak az indákon - könnyű reggeli, vad-fanyar ízű. Lenyaljuk a vérszínű lét egymás ajkáról. Ő nevet rajta, hogy milyen hasonló ez az előttünk álló szertartáshoz. Odaérünk az öreg fűzhöz, amely úgy lógatja le ág-haját, mintha baldachinos ágy akarna lenni. A tisztás e zöldessárga hölgye lankadatlan figyelemmel vigyáz ránk. Szerelmem leteszi a kabátját egy kiálló gyökérre, és ráül. Helyet foglalok mellette én is, végigsimítok mosolygó arcán. Mélyen megcsókol, aztán lassan lefekszik a földre, fakéreg-párnára hajtva fejét. Az oldalára fordul, kiveszi maga alól a Coltot. Én is lefekszem, vele szemben. Kigombolom az ingét, benyúlok a melleihez. Kést vesz elő a zsebéből, és a nyakától az aljáig felvágja a pólómat, vigyázva, hogy a bőrt ne sértse meg. Aztán belevágja a kést a fába. Lágyan megtapintjuk egymás mellkasát, a szívverést keresve. Ezüstös tekintete találkozik az enyémmel, a lelkembe hatol, ahol az iránta érzett szerelem lángja lobog. Összhangban mozdulunk: megragadjuk fegyvereinket és egymás felé fordítjuk. Kicsit balra... az irányzék alulról a mellemhez ér. Hideg fémet érzek a bőrömön. A bal keze a vállamon - az enyém a hajában.

"Egyszerre", suttogja. Vele együtt számolok. "Három..."

Az idő lelassul körülöttünk. A madarak éneke, az ágak hintázása a szélben, mintha lassú, érzéki tangóban oldódna fel.

"Kettő..."

Megfeszül a kezem a markolaton, az elmém egyetlen pontba koncentrálódik.

"Egy..."

Még egy másodperc, hogy gyönyörködjek benne - aztán meghúzzuk a ravaszt. A mellkasomba mar a 125 graines, rézborítású ólomdarab - eltaszítana egymástól, de ölelésben maradunk. Kedvesem résnyire nyitott ajkai vörösen csillognak az artériás vértől, és én is érzem a fémes ízt - meg a fájdalmat, ami átveszi az uralmat a testem felett. Nem tudok lélegezni, úgyhogy csak nézem a tágra nyílt szemeit és a hatalmas lyukat, ahol a golyóm keresztülfúrta magát. Fájdalom, élvezet, és a végtelen szabadság íze... A végső megkönnyebbülés hangtalan sóhajával eltűnök a mindent beborító sötétségben.