2024. 04. 18., Csütörtök
Andrea,Ilma névnapja

Az Észak-Koreától most kapott hírekből és fotókból

Az Észak-Koreától most kapott hírekből és fotókból
2018-06-27

Az észak-koreai barátainktól most kapott anyagokból szemlézünk, röviden. Kim Jong Un már évekkel ezelőtt azt mondta - és erről jó párszor tudósítottunk is akkoriban -, hogy a KNDK (azaz Észak-Korea) javítaná és normalizálná a kapcsolatait azokkal az országokkal, amelyek tiszteletben tartják a KNDK szuverenitását és barátságosak a KNDK-val, még ha a múltban ellenségesek is voltak vele szemben.

Az imperialista  média irdatlan mennyiségű hazugságot és túlzást terített Észak-Koreáról, minden más ismeretet pedig betiltott és eltörölt. Így tiltotta be az USA az összes Észak-Koreáról készített filmünket is, mivel azok tényszerűek voltak, az észak-koreai híreknek is helyt adtak, nem pedig az imperialista hazugságokat ömlesztették, korlátlanul, ahogyan ez nyugaton kötelező volt.

Cikk és fordítás: Molnár F. Árpád "ÉLI"

Kötelező hazugság volt pl. az, hogy Koreában rettegnek és éhen halnak az emberek. A valóság ezzel szemben az, hogy már évtizedek óta nincsen éhínség, annak ellenére, hogy a nyugatnak - a lakosság elleni embargókkal - kifejezett célja volt egy olyan Korea előállítása, ahol milliók halnak éhen. Továbbá Koreában nem retteg a lakosság, hanem szinte kivétel nélkül mindannyian imádják a Vezetőjüket, és imádják a rendszert.

Észak-Korea - most nem részletezve a hasznos világpolitikai konstellációkat - végig az európai lakosság oldalán állt. Ellentétben a nyugati, burzsuj imperialista vadkapitalista törekvésekkel, Korea nem hurrázott Európa népeinek tömeges banki adósrabszolgaságba veréséhez, nem hajrázott és hurrázott a sok milliónyi kilakoltatáshoz és öngyilkosságba kergetéshez, nem gratulált a multimilliárdosoknak és kormányfő lakájaiknak az iszonyatos mennyiségű hajléktalangyártáshoz és korlátlan szabad rabláshoz, és nem akarta gyarmatosítani a világ egyetlen országát sem. Nem folytatott rablóháborúkat az ásványkincsek kifosztásáért és a kizsákmányolt népek tönkre tétele céljából, és egyetlen országba sem ment, hogy bombázásokkal, szárazföldi és vegyi, valamint elektromágneses fegyverekkel irtsa a különböző országok civil lakosságait, állatoknak tekintve őket.

És - önmagában is perdöntő szempont - míg Észak-Korea barátságos volt, addig nyugati, úgynevezett "demokráciák" kormányzatai kilincseltek az USÁ-nál, hogy tiltsanak be tőlünk minden műsort, interjút és filmet. Mindezekről rengeteg hivatalos, az USÁ-ból küldött levéllel rendelkezünk. Az USA pedig filmről filmre meghajolt az ellenséges nyugati állami kérések előtt, majd betiltotta az összes dokumentumfilmünket, filminterjúnkat, minden színházi - így a zsidók elleni Holokausztról szóló stb. - előadásokról, egyetemi oktatókkal, művészekkel, zenészekkel, politikusokkal, civil szervezeti vezetőkkel stb. készített összes műsorunkat.

Miután Donald Trump - a megválasztása után - megpróbálta provokációkkal kirobbantani az atomháborút, aminek legfőbb célpontját Dél-Korea megsemmisítésében kereste (nagyon tetten érhető volt ez!), de kudarcot vallott, mert Észak-Korea nem ült fel a provokációknak, végül Trump hajlandó lett Észak-Koreával asztalhoz ülni.

Most következzen az egyik hír szemléje és pár fotó azokból az anyagokból, amiket most kaptunk Észak-Koreától, hivatalos kifejezéssel a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból (KNDK).

- - - - - - - -

A "Kim Jong Un bátor döntése" című - a KNDK-tól most kapott egyik - cikk egyebek mellett beszámol arról, hogy "Kim Jong Un Legfelsőbb Vezetőt - a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból - széles körben elismerik, mint bátor politikust". Megdöbbentő bátorságát - ismerteti a cikk - jól illusztrálják az idei év eredményei és a koreai kapcsolatokban való változások.

"Kinyitjuk az ajtókat a Dél-Koreából érkezőknek, beleértve az uralkodó pártot és az ellenzéki pártokat, szervezeteket és az egyes hátterű személyeket, a párbeszédet, a kapcsolatot és az utazást, ha őszintén kívánják a nemzeti egyetértést és az egységet" - áll a KNDK-tól kapott egyik dokumentumban. A dél-koreaiak a honfitársaink, ugyanazok vagyunk - írják.

A dél-koreai hatóságok és a média már a téli olimpia előtt olyan nyilatkozatokat tettek, mint pl. "Az ő javaslata túllépi képzelőerőnket", "Ez egy merész lépés a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése felé", "pozitív jelzés, amely a koreai kapcsolatok új vízválasztójává vált" stb.

Ezeket követően került sor a Dél-Koreában megrendezett téli olimpiára.

"A Legfelsőbb Vezető merész döntése a bátorságán, a tudományos betekintésen és a politikai megítélésen alapult" - deklarálja a dokumentum.

"A KNDK [tehát Észak-Korea] és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok váratlan fejleményeivel - az ő [A Legfőbb Vezető] szakadatlan politikai bölcsességének köszönhetően - gyorsan és határozott lépéseket tett a világ gyorsan változó politikai helyzetében. Jelentős sikerek lesznek a Korea újraegyesítésének és a globális béke megőrzésének megvalósításában, köszönhetően a bátor vezetőnek" - áll a dokumentumban.

 

(A teljes mérethez klikk a képekre!)
Városnyi méretű építkezések Észak-Koreában

 

Az ajánlott irodalomból:
Egész évben fürdőző észak-koreaiak (Fotókkal)

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda