2018. 12. 16., Vasárnap
Etelka,Aletta névnapja

Egész évben fürdőző észak-koreaiak (Fotókkal)

Egész évben fürdőző észak-koreaiak (Fotókkal)
2016-09-05
Koreai barátainktól kapott fényképekből mutatunk Tisztelt Olvasóinknak, ezúttal a Munsu Vízi Palota kül- és beltéri létesítményeiből, aminek teljes területe több, mint 100 ezer négyzetméter.

Cikk: Molnár F. Árpád
 
Még az imperialista világsajtó is beszámolt róla, hogy a Koreai NDK új vezetője, Kim Dzsong Un jelentős hangsúlyt fektet a lakosság szórakoztatására is. Most mi is egy Vidámparkhoz hasonló létesítményről, ezúttal a Munsu Vízi Parkról mutatunk pár fotót, amiket egyenesen Észak-Koreától kaptunk.

Sok tévhit kering Észak-Koreáról; ezért is vállalkoztunk arra, hogy időről időre olyan ismereteket adunk át a Tisztelt Olvasóknak és Nézőknek, amiket az imperialista média elhallgat illetve letagad. A Munsu Vízi Park ennek egyik szelete.

Egyébként Észak-Korea diplomáciai szinten is sokkal magasabb rendű, mint a többi ország. Mindamellett, hogy míg a nyugat részéről szüntelen ellenségességet tapasztaltunk, és számtalan oldalról bizonyítva láttuk, hogy a nyugat a saját szövetségeseit is üldözi, ugyanakkor Észak-Koreával mindig jó kapcsolatunk volt.

Kim Jong-un hatalomra lépése óta pedig a koreai diplomácia minősége még magasabb színvonalúra fejlődött, és tapasztalataink szerint kulturáltság, bölcsesség stb. szempontjából olyan minőséget képvisel, amit egyetlen más országhoz sem lehet hasonlítani. Az az igazság, hogy a világ országai beülhetnének egy észak-koreai iskola osztályának padsoraiba diplomáciát tanulni.
 
Ha erre bárki azt mondja, hogy de hát a nyugati média szerint Korea milyen csúnyán bánik pl. az USÁ-val, akkor erre azt felelhetjük, hogy egyrészt a nyugati média szinte abszolút egyoldalúan, és hamisítások tömegeivel számol be Korea és a nyugat közti viszony számos vonatkozásáról és okairól, másrészt viszont például mi is ellenségként kezeljük az ellenségeinket, és szövetségesként a szövetségeseinket. Ha pedig országként azt látjuk, hogy az USA vagy bárki más hadi és atomarzenált vonultat fel ellenünk, akkor ha módunk van rá, mi is hasonlóan teszünk, és nem szabad elfeledni, hogy mint Oroszország esetében, Észak-Koreával is az a helyzet, hogy nem az oroszok veszik körül az USÁ-t hadi és rakétaarzenállal, hanem az USA Oroszországot, és nem Észak-Korea az, aki hadgyakorlatokat végez az USA partjainál, hanem az USA teszi ezt Észak-Koreát fenyegetve.

Visszatérve a Munsu Water Parkra: a vízi centrum az Észak-Korea fővárosát, Phenjant átszelő festői szépségű Taedong folyó partján épült, és egy csodálatos vízi palota. A Munsu Water Park teljes területe több, mint 100 ezer négyzetméter. A vízi park egész évben nyitva áll, és szélesebb lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra, mint amilyet - hasonló építményekkel - a Föld bolygó országainak java biztosítani képes. Külső és belső téri medencék, tornaterem, vízesés, változatos és színes csúszdahegyek, szórakoztató eszközök és számos további kikapcsolódási lehetőség áll rendelkezésre.
 
Íme néhány fotó, amit Észak-Koreától kaptunk (nagyobb méretben, ha a képre klikkel!):
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A kapcsolódó irodalomból:
 
 

Csillag Ösvény Jósda