Allahu Akbar felkiáltásokkal késelt meg két diákot, a védelmükre kelt tanárt pedig meggyilkolta egy huszonéves csecsen iszlamista az Arras városban lévő Lycée Gambetta iskolában. A terrorcselekményre múlt pénteken, reggel került sor.
Az elkövetőt és testvérét letartóztatták. Arras városának összes iskoláját lezárták, a rendőrséget pedig maximális készültségbe helyezték.
Emma Paradigma (a HírAréna tudósítója, újságíró):
Az iszlamizáció olyan mértékű Európában, hogy csoda, hogy még szólnak a harangok a keresztény templomokból, és nem csak a müezzin zümmög a tornyokból, imára hívva a mecsetekben drillezett iszlamista betelepülteket.
Az arab liga országai a saját muszlim testvéreiket nem vagy csak szigorú megkötésekkel fogadják be, ugyanakkor a keresztény hátterű országokba özönlenek az ilyen-olyan jogcímeken vagy illegálisan ideszervezett muzulmánok. Csak idő kérdése volt, hogy összeütközésbe kerüljenek az itt élőkkel.
Európában ez a fajta iszlamista bosszú újkeletű, hogy Allah Akbar felkiáltással egyéni elkövetők gyilkolják válogatás nélkül polgártársainkat. Sajnos, minden muzulmán feltehetően dzsihádista és potenciális elkövető, vélt vagy valós sérelmeikért vallási köntösben elégtételt vevő merénylő. Miután a politikusoknak szükségük van rájuk gazdasági okból, mint munkásmigráns, vagy politikai okból, úgymint baloldali szavazó, ezért úgy tűnik, hogy megállíthatatlan a folyamat, hacsak az ezt a folyamatot pártoló politikusoktól nem szabadulunk meg.
Vincze Krisztián (villamosmérnök, újságíró, polgárjogi aktivista):
Ismerjük a történelmi előzményeket. A mórok a VIII-XV. századok között, a törökök a XV-XIX. századok között igyekeztek Európa minél nagyobb részét meghódítani iszlám módra. Ezen birodalmak a történelem során elsorvadtak.
A II. Világháborút követően, elsősorban német kezdeményezésre, nagyobb mennyiségű vendégmunkást hívtak Európába. Ez a projekt számolatlan mennyiségben hívta Európába az iszlám vallású népeket és a folyamat a mai napig tart. A XX. században is már megjelentek a vallási összeférhetetlenségek, de a XXI. század elejére - társadalmi egyenlőtlenségekkel fűszerezve - kicsúcsosodtak. A problémákat a korábbi vendégmunkás bevándorlók 2. és 3. generációs leszármazottai okozzák.
Sajnos az internet elterjedése az ordas eszmék terjedését is magával hozza, érthetjük ez alatt mind a gyilkos iszlamista, mind a fasiszta eszméket. A védekezés ellenük nehéz, mert a betiltás sokkal inkább a tiltott gyümölcs élvezetét hozza magával. Sokkal inkább a pacifikációs megoldások kidolgozása lenne szükséges. Az embercsempészek szabadon engedése viszont a legrosszabb megoldás, mert további veszélyes bűnözők Európába juttatását biztosítjuk be vele.
Az iszlamisták esetében, ha valaki iszlám vallású területről származik, nagyobb valószínűséggel válik fundamentalistává, de alapvetően bárki beszervezhető, aki egy ilyen gyilkos vallás befolyása alá kerül.
Ferencz Dániel Benjámin (filozófus, intim party szervező):
Nagyon kemény téma. Az iszlám tudomásom szerint térítő/hódító vallás. Viszont nem minden arab muszlim, sőt! Nem minden arab vallásos. Hogy mi lesz Európa sorsa, nem tudom, de az biztos, hogy most nagyon kemény helyzet van a világban, ami belpolitikailag Orbánéknak kedvez, hiszen ők mindentől "megvédenek" bennünket.
Molnár F. Árpád (médiaalapító, újságíró, jogvédő):
- A palesztinok által, civilek ellen elkövetett merényleteket időtlen idők óta azzal magyarázták, hogy nem férnek hozzá az izraeli katonákhoz, mert túlzottan védve vannak. De az olyan cselekmények, amikor muszlimok, az őket milliószám befogadó Európában ártatlan civil járókelőket gyilkolnak, olyan hulladék pocsék reklám Allah és az iszlám, valamint az arabok számára, ami csak lenézést, alsórendűnek tartást, megvetést, undort és kitagadást von maga után. Európa ugyanis nem Izrael, hanem Európában a politikusok és mindenféle állami közpénzparazita kártevő is olyan könnyű célpont, mint a civilek.
Az olyan jelenségek hatására, amikor az iszlamisták járókelőket és iskolásokat gyilkolnak Európában, csak a legsúlyosabb szociopaták térnek muszlim hitre, akik súlyos mentális betegek, és kórházi kényszergyógykezelésre szorulnának. Mindenki más úgy vágja kukába az európai civileket gyilkoló iszlámot mindenestől, mint európai civilgyilkos muszlim az észt, az erkölcsöt és a muszlim hit terjesztésének leghalványabb esélyét. Mert ami ilyen hulladékot és szemetet hordoz, mint az európai civilt gyilkoló iszlamista, az olyan hulladék férgek és ideológiáik a kutyáknak sem kellenek. Aki moslékot akar zabálni, annak ott a disznóól, nincs szükség vallási mázba burkolt selejtes szociopata törpesertések vágtájára, amik addig zabálták a moslékot saját disznóóljukban, míg a történelem szemétdombjára nem vetették önmagukkal együtt a vallási hitüket is. Az ilyen minőség Sundar Pichai Google-igazgató és Neal Mohan YouTube-igazgató esetében lehet kötelező trend, de Magyarországon, ahol civilizáció van, nem pedig amerikai multinacionális háborús fertő, keresztényüldözés és ameronáci Krisztus-gyűlölő disznóól, onnan az ilyet úgy vágják ki a szeméttelepre a Google-lel és sátánista vezetőivel együtt, hogy Krisztus-üldöző és keresztény-betiltó bűzük és rothadó büdösségük örökké felszáll a korok korain át.
Európa sem volt szent soha. Ahogyan a II. Világháborúban a zsidóság kiirtása volt a cél, úgy bármikor jöhet egy olyan politikai szervezett szándék - pl. azért, hogy az amerikai és más imperialista multik eltereljék a figyelmet a saját világuralmi és elnyomó despotikus törekvéseikről -, aminek hatására a muszlimok lesznek a következő politikai célpont, és Európa népei nem nyugszanak addig, amíg ki nem füstölik az utolsó muszlimot is Európából, az iszlámot pedig teljes egészében betiltják.
---
Ha segítségre vagy védelemre szorul, avagy ha Ön segítene nekünk bármiben, keresse médiáinkat vagy egyesületünket, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet. Legkönnyebben a +36309196386-os telefonszámon tud minket elérni. Ha nem sikerül, később próbálkozzon újra. Ha akkor sem, utóbb, egy másik számról igyekszünk mindenkit visszahívni.
---
Ha Ön haragszik a volt munkahelyére, vagy pl. rendőr, katona vagy hírszerző (volt), várjuk jelentkezését együttműködésre. Telefon: +36309196386.
---
Az RTL Csoportot is tulajdonló, a magyarok cenzúrázásának jogát a Facebooktól megszerzett német Bertelsmann az alábbi köztörvényes bűnözőt is mániákusan próbálta rejtegetni, a körözött bűnöző megtalálását lehetetlenné tenni vagy súlyosan megnehezíteni, de nekünk és a magyar rendőrségnek köszönhetően megvan a tettes: Pascu Lucia Veronika és az is, akivel üzletelt. Rendőrségi körözési fotók Pascu Lucia Veronikáról (a középen lévő bilincset mi szerkesztettük oda):
---
A német hátterű RTL Csoport által a nemi orientációja miatt közismertté tett Osváth Zsolt (VV Zsolt) szellemi és testi fogyatékosok ellen az ő fogyatékosságaikra hivatkozva elkövetett és alapjogként a YouTube-on követelt bullyingjai és gyalázkodásai hatására őt néző általános iskolás és további, 18 év alatti tizenévesek gyalázkodó, mocskolódó, bullyingoló gyermekkorú bűnözők hadát termelte ki, akik - miután Osváth (Bullying) Zsolt zöld utat adott mindannyiuknak mások szellemi és testi fogyatékosságai kigúnyolására, mocskolására, gyalázására - tömegesen árasztották el az Internetet a becsületsértés, a rágalmazás, a zaklatás büntető törvénykönyvi elkövetéseit halmazatokban kimerítve. Ezen belül az osváthi fiatalkorú és gyermekbűnözők az iskolai gyalázkodások miatt legutóbb öngyilkos lett és meghalt fiút és annak szüleit is minősíthetetlen és idézhetetlen stílusban mocskolták és gyalázták. Osváth olyan gyermekbűnözők hadát termelte ki, akiknek egy-egy, pl. felnőttek elleni szitokszavaira a korábbi generációban azonnali iskolai igazgatói megrovás, teljes kiközösítés és gyakran azonnali iskolai kirúgás járt. Mi, akikhez valószínűleg a legtöbb olyan szülő fordul, akiknek az állam elvette a gyerekeit, elmondhatjuk, hogy az osváthi szörnyneveltek tetteinél nagyon gyakran sokkal kevesebbért is kiemeli a magyar állam a gyerekeket és viszi állami intézetbe vagy helyezi el nevelőszülőknél. Médiáink és jogvédő szervezetünk kategorikusan elhatárolódik a gyermekkori bűnöző életmódra neveléstől. Ahogy eddig, eztán még határozottabban fel fogunk lépni a gyermekkori és fiatalkori bullyingok letörésére, és számos ilyen projektünk összesét alkalmazni fogjuk, amíg az osváthi bűnözésre kondicionáló alávalóan erkölcstelen bűnözői kondicionálások el nem tűnnek az Internetről. Akcióink részeként folyamatosan bővített felsorolásba kezdtünk olyan vállalkozások és multik ellen, akik az osváthi internetes bullying Google-YouTube-videókhoz reklámfelületként adják a nevüket. A felsorolásból lekerülnie csak és kizárólag annak a vállalkozásnak és multinak van módja, aki hozzánk fordulva kér bocsánatot azért, mert a gyermekbűnözésre neveléshez a nevét adta és annak financiális hátteret biztosított.
A gyermekbűnözők kineveléséhez és gyermekek által mások testi illetve szellemi fogyatékosságainak kigúnyolására és a bűnözés áldozatainak egész bolygón való lejáratásához a következő cégek adták nevüket és nyújtottak pénzügyi támogatást:
Raiffeisen Bank lakáshitel, Epic drama (tulajdonosa a Viasat World Ltd.), Jysk, steadyknee(.com), semrush(.com), Vimeo (az amerikai vállalat a világ egyik legfőbb betiltó oldala az erkölcs, a kereszténység és a korrupciós leleplezések ellenségeként).
---
Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a spórolásunk miatti halott (mint pl. Fejes-Forgács Mária halála, vagy a hajdúszoboszlói, a saját gyerekét kivégző, majd öngyilkos lett házaspár, akiket a Google-YouTube törvénytelen betiltásai miatti jogvédő munkánkra hivatkozva kellett elküldenünk, ezért az egész család az életével fizetett 2017. szeptemberében), 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját. Továbbá míg az olyan fake news gyűlöletmédiák, mint az RTL Klub vagy a HVG hazugságokat és államilag megengedett tartalmakat tesznek közzé, addig mi soha, sehol nem látott ismeretekkel gazdagítjuk a lakosságot. Ezért (is) aki tenni akar a közjóért, anyagilag is segítheti munkánkat, hogy ne csak a HVG-hez hasonló klikkvadász hazugsággyárak és központilag engedélyezett szennylapok működhessenek, hanem azok is, akik páratlan információkkal és kordokumentumokkal szolgálhatnak.
Számlaszám (a főszerkesztő Molnár Ferenc Árpád nevére):
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB