2024. 04. 20., Szombat
Tivadar névnapja

Visszafoglalták egy utcára dobott család házát, ezért ma bíróság elé állnak az otthonvédők

Visszafoglalták egy utcára dobott család házát, ezért ma bíróság elé állnak az otthonvédők
2014-04-28
Az ügy előzménye röviden: Horváth Ilona saját lakásába szeretett volna bejutni, aminek tulajdonjoga jogellenes eljárással az Argenta Credit Zrt. birtokába került. Az ügy vérforraló adaléka, hogy a lakáskiürítéskor csak a család gyámság alatt lévő súlyosan sérült gyermeke volt otthon, és miután jogellenesen aláíratták vele a kilakoltatási végzést, egyszerűen kitették az utcára… 
 
A bírósági tárgyalásra a mai napon: 2014.04.28. 11h-kor kerül sor a Ráckevei Járásbíróságon (Kossuth Lajos u. 25. fszt. 10. ajtó)

Domján Tibor, Budapest
Forrás OVT.hu
 
 
 
 
Az esettel kapcsolatos korábbi cikkünk: Pünkösdi otthonvédő siker Dunaharasztiban
 
Az Otthonvédelmi Tanács egyik vezetője Dr. Wáczek Frigyes, Fehér Nándor és más otthonvédők a jogtalanul és embertelen módon végrehajtott kilakoltatást követően az ingatlant egyszerűen visszafoglalták, és biztosították a jogos tulajdonosának szabad bejárását.
 
Nem kellett sokat várni, megjelent a rendőrség, és magánlaksértés vádjával előállították Dr. Wáczeket, Fehér Nándort, valamint a tulajdonost, Horváth Ilonát (!) aki a rendőrség szerint, magánlaksértést követett el saját lakásában. (!) Természetesen az előállítás nem riasztotta el a további határozott fellépéstől sem az érintetteket, sem a köreinkben megforduló aktivistákat, bizonyítja ezt.
 
A két otthonvédő és a tulajdonosnő tárgyalására, a mai napon: 2014.04.28. 11h-kor kerül sor a Ráckevei Járásbíróságon (Kossuth Lajos u. 25. fszt. 10. ajtó)
 
 
Dr. Wáczek Frigyes és Fehér Nándor otthonvédelemre vonatkozó állásfoglalása:
 
“Álláspontom szerint az otthonvédelmet az alábbi szabályra célszerű alapozni: Ptk. 190. § (1) A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást – a birtok megvédéséhez szükséges mértékben – önhatalommal is elháríthatja. (2) Az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalmúlag csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.

A megengedett önhatalom másik esete az elveszett birtok visszaszerzése érdekében történő fellépés. A birtok elveszítésekor a hatósági jogvédelem elsődleges birtokvédelmi eszköz, ezért a törvény az önhatalmat csak akkor engedi meg, ha az egyéb birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.

Az önhatalom e feltétel meglétén túl is csak akkor megengedett, ha a birtok megvédéséhez szükséges mértéken nem terjed túl.

Kölcsönösen gyakorolt tilos önhatalom esetében a Ptk. 188. § (1) bekezdésében és az e bekezdésben foglalt szabályt kell egybevetni. Ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy kölcsönösen gyakorolt tilos önhatalom esetében a törvény csak a Ptk. 191-192. §-ában írt birtokvédelmi eljárást mellőzi, a jogvitát ilyenkor a Ptk. 193. § alapján kell elintézni és kötelezni kell a jogalap nélküli birtokost a dolog kiadására.

Kölcsönös tilos önhatalom mezsgyevitákkal összefüggésben szokott előfordulni, a vitás területet ugyanis a szomszédok többször is elfoglalják, illetve visszafoglalják.
Jogos önhatalom gyakorlása esetében per csak az önhatalom gyakorlása közben okozott kár megtérítése érdekében szokott indulni. Ezekben a perekben a birtokvédelem szabályai szerint kell eldönteni, hogy a birtoksértőnek okozott hátrány a birtokháborítás elhárítása érdekében okszerűen és a veszélyeztetett érdekkel arányosan történt-e."
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda