2024. 05. 06., Hétfő
Frida,Ivett névnapja

Világcsúcsot döntött az LMP a kilakoltatni akart 8 tagú család ügyében

Világcsúcsot döntött az LMP a kilakoltatni akart 8 tagú család ügyében
2015-08-12
Megtaláltuk a Világegyetem első politikusát, aki az iszlamizáló téboly sűrűjében a magyarok iránt is felelősséget vállalt annak a 8 tagú családnak az ügyében, akit annak ellenére, hogy semmilyen adóssága nincs, ki akar lakoltatni Kőbánya orbáni polgármestere, Kovács Róbert, a kőbányai mészáros, aki a magyar történelem talán leghírhedtebbé vált kilakoltatását is végigerőltette (a 10 gyermekes Faragó Ferenc Mihályné és családja utcára dobását), és aminek aztán rengeteg rendőrségi, ügyészségi és bírósági köztörvényes és láncolatos bűntett lett a folytatása a kilakoltatásról tudósító újságírók, jogvédők és civilek ellen. Mert - gondoljunk csak Orbán Viktor házi földesúr basájára, a közpénzből dúsgazdag feudalista hentesre, Kovács Róbert polgármesterre - egy bolond száz bajt csinál.

A Fidesz viszont most boldogabb lehet, hiszen rántotta magával az ellenzéki pártok összesét is, amely ellenzék az arab iszlamisták iránti hallatlan fenéknyalás miatt még annyit sem törődik a magyarországi lakossággal, mint az arab muzulmánok világtörténelmi népvándorlásának kezdete előtt.
 
(A képen, balról: Molnár F. Árpád, Misetics Bálint, Tóth Balázs)

Gyorscikk: Molnár F. Árpád
Executive producer: Domján Tibor
 
Nemzeti és tulajdonképpen kozmikus csúcsot döntött a Schiffer András által vezetett Lehet Más a Politika (LMP), amikor Magyarország parlamenti pártjai közül az LMP egyik politikusa, Tóth Balázs lett az első politikus a Föld bolygón, aki ígéretet tett arra, hogy segíteni próbál azon a 8 tagú családon, akit a Fidesz annak ellenére ki akar lakoltatni önkormányzati lakásából, hogy a családnak nincsen és nem volt tartozása. Eddig ugyanis egyetlen parlamenti pártot sem tudtunk mozgásra bírni az ügyben, mivel pl. az MSZP, a DK, az Együtt, a Liberálisok, valamint pl. Bokros Lajos és lobbija eddig is kilakoltató pártok voltak, az arabok Európába ömlése óta pedig szélsőséges arab nacionalista iszlamizáló pártok is lettek, és a többi párt is annyira el van foglalva az iszlamizáció beteljesítésével és a barbár hordák Magyarországra és Európába rakéta- és bombatelepítésével, hogy sokszor nagyobbakat sz...ik a magyarországi népre, mint annak előtte összesen tette.

Nagyné Bagó Éva és 4 gyermeke, valamint egyik lányának 3 lánya ellen a kilakoltatást bármikor végrehajthatja az Európai Unió leghírhedtebb oligarcha kormánya, az Orbán Viktor vezette Fidesz, amelynek és minden lakosság elleni törvénykezési őrülete stb. hátterében 2008 óta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és 25 éve tanácsadója, a zsidó származású amerikai, Arthur J. Finkelstein áll. Finkelstein 2008 óta legfőbb tanácsadója Orbán Viktornak. Eme Netanjahu-Finkelstein-Orbán-vonat hatására többek között minden magyar idők leghatalmasabb elvándorlási hulláma alakult ki, csúcsokat csúcsokra halmozó súlyú kilakoltatásokkal, miközben a magyarországi zsidó szervezetek azzal töltik meg az iszlamizáló médiumokat - így e téren az egyik leghírhedtebb médiát, az ATV-t -, hogy miért nem fizeti ki az egyre mélyebb és egyre tömegesebb nyomorba döntött magyarság teljes egészében az ő következő Holokauszt emlékparkjukat.

Ezek vagy utolsó, elvakult, söpredék, moslék, alávaló, hitvány gazemberek, vagy sürgősen kezelni való sötét elmebetegek.

E gyorscikk írója (Molnár F. Árpád) - miután az összes parlamenti pártot megkeresvén ismét azt tapasztaltam, hogy az összes párt megint a magyar nép és a magyar családok árulójaként és cserben hagyásos gázolójaként szerepelt le, és szinte mindegyikük az iszlamizáció akarásával van elfoglalva, mint egy mániákus, elvakult és teljesen elhülyült őrült - felhívtam telefonon Misetics Bálintot, a Város Mindenkié szervezet legismertebb alakját a 8 tagú, kilakoltatni akart család ügyében. Azt hozzá kell tenni, hogy a pártfüggetlen Misetics Bálintot a Párbeszéd Magyarországért (PM) ajánlotta, miután közölték, hogy "nem tudnak segíteni, viszont" ajánlják Misetics Bálintot. Misetics közölte velem, hogy ismeri a 8 tagú család ügyét még abból az időből, amikor tavaly ugyanabban a X. kerületi udvarban lakoltattak ki egy másik többgyermekes családot, és amely miatt a Város Mindenkié élőláncot alkotott a család védelmére. Misetics közölte: pár napja pedig a most kilakoltatni akart 8 tagú család ügye és a dokumentumfilm is téma volt a Város Mindenkié egyik ülésén.

Misetics Bálint azt javasolta, szóljak Budapest X. kerületi (kőbányai) önkormányzata LMP-s képviselőjének, Tóth Balázsnak, mert ő segítőkész volt a korábban kilakoltatott család kapcsán is, mellékesen pedig megjegyezte: ama kilakoltatás ellen a PM is pozitív dolgokat tett.
 
Tóth Balázs LMP-s képviselőt telefonon keresve a felesége vette fel, aki közölte: a férje éppen autót vezet, de utána vissza fog hívni. Ez talán egy órán belül meg is történt.

Mint kiderült: Tóth Balázs LMP-s képviselő is ismeri a 8 tagú családot, és a család is ismeri őt. Tóth Balázs (LMP) azt mondta: adjam meg a családnak azt a telefonszámot, amin beszéltünk, és amikor a család felhívja őt, akkor megbeszél velük egy időpontot, amikor elmegy hozzájuk. Tóth Balázs azt ígérte: értesít arról, amikor a családot meglátogatta.

Az LMP-s képviselőnek elmondtam, hogy az iszlamizáló pártok nem foglalkoznak a családdal, mert nem arabok és nem iszlamisták. Tóth Balázs megjegyezte: valóban van egy ilyen vonulat, hogy az iszlamisták előbb kapnak segítséget, mint a magyarországi lakosság.

Egyébként az LMP jelenleg nem tartozik az iszlamizáló, tehát az egész Európát végleg felforgató és végleges válságba taszító pártok közé, ami amúgy józan ész szerint elvezethet a balliberálisok világtörténelmi bukásához, sőt, polgárháborús vagy más körülmények közötti tömeges kiirtásához is. Hiszen amit okoznak, az ellen számukra nincs orvosság. Ez szinte bizonyos.

A 8 tagú család kilakoltatási és az ellenzék iszonyatosan látványos nemzetárulási szuiciduma egyre nagyobb botrányokat okoz neves ellenzéki parlamenti képviselők közvetlen emberei számára és az ellenzék aktivistái számára is. Az ellenzék közpénzen eltartott politikusainak és pártjainak eddig hűséges kiszolgálói ugyanis egyre nagyobb hangot adnak az ellenzékkel szembeni nem tetszésüknek, és megjelentek az első kiábrándultak, akik végleg szakítottak ezzel az iszlamizáló, a magyar családok ellen megint júdási áruló és felforgató, szélsőségesen hiteltelen, megbízhatatlan és ostoba álellenzékkel.

Az Országgyűlés balliberális pártjaihoz és képviselőihez közvetlenül bekötött személyek elmondták: a magyarországi lakossággal szemben az iszlamizáció felerősítése, az arabok Európába ömlesztésének emberjogi címszó alatt támogatása mögött feltűnő a Soros György által támogatott, megnevezett személyek, csoportok és szervezetek hozzáállása és harsány gyűlölködése a magyarság érdekképviseletével és érdekképviselőivel szemben, az iszlamizáció és a muszlim barbár hordák érdekképviseletével.

Az esetnek örökre szóló tanulságai lesznek amiatt is, mivel én sem fogok soha többet leszállni erről és évtizedek múlva is a szemére vetem azoknak a pártoknak az aljasságait és gaztetteit, amik eme pr-ügyben sem voltak képesek magukon erőt venni, hogy ne csak az iszlám európai elözönlését szervezzék, hanem ha már a magyar népet ennyire utálják, hogy mindenféle téren a mélynyomorba döntésüket szervezik és ezen fáradoznak, próbáljanak meg a magyarság iránti szeretet és erkölcs híján valami stratégiai józan észt magukra erőltetni, és azzal is foglalkozzanak, amiért mi, a magyar lakosság fizetjük őket: a magyarországi családokkal és a magyar nép helyzetével. Még akkor is, ha kormányon már bebizonyították: számukra - MSZP, DK, Együtt, Liberálisok és Bokros Lajosok - a magyarországi népesség tömeges kilakoltatása eltökélt Holokauszt életcél, életmód, amolyan gazdag feudalista és népgyűlölő úri-muri, ami olyan számukra, mint sivatagban eltévedtnek az ivóvíz, mint éhhalál szélén állónak a falat kenyér, mint Netanjahunak Finkestein, mint zsidónak a Holokauszt. Azaz ezek nélkül - így tömeges kilakoltatások nélkül - elképzelni sem tudják az életet.
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda