Szanyi Tibor közgazdász, politikus, az MSZP elnökségi tagja mai sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta:
- ... talán lehet, hogy Vida Ildikó itt a legjobb célszemély a címzésben. Hogyha ő valóban bizonyítani akarja, hogy márpedig ő rigorózus módon az adók beszedésén van és nem pedig elkerülésén, akkor (...) tárja nyilvánosság elé, hogy melyek azok a magyar cégek, amelyek komoly nagyságrendben Luxemburgba utalták a jövedelmüket, ezáltal meglógva a magyar adózás elől.
Szanyi Tibor elmondta, hogy a jövedelmek Luxemburgba menekítése súlyos károkat okozott a magyar adófizetőknek. Szanyi Tibor közölte:
- Én a magam részéről - bár nagyon hosszú azon üzletembereknek a sora, celeb üzletembereknek a sora, akik ezt a luxemburgi műveletet gyakorolták vagy gyakorolják, én ez idő tájt - Vida Ildikótól mindösszesen három üzletember politikusnak a manővereire kérdezek rá - és ez nem adótitok, szeretném hangsúlyozni -: ez a három ember Mészáros Lőrinc, Simicska Lajos és Gyurcsány Ferenc. Köszönöm szépen.
Ezzel Szanyi Tibor befejezte a mondandóját és távozott.
EGY KIS VIDAOLÓGIA
Vida Ildikó - aki Orbán Viktor és egyes fideszes oligarchák embereként a világ egyik vagy éppen a leghírhedtebb adóhivatali vezetője lett - már 1992 és 1998 között Magyarország - Csányi Sándor mellett - leghírhedtebb oligarchájának, Simicska Lajosnak az érdekeltségi körévé lett MAHIR Zrt.-jénél dolgozott. Vezetővé nevezték ki olyan cégeknél, mint pl. a MAHIR Salgótarján, MAHIR Eger, MAHIR Többlet Ajándéktárgy Kft. A három említett cégben, Vida Ildikó előtt Orbán Viktor egyik legismertebb csókosa, Stumpf István testvére, Stumpf János volt a vezető, az utódló pedig Orbán Viktor egykor leghírhedtebb bűnügyévé vált botrányainak embere, Schlecht Csaba lett. Tehát Orbán Viktor maffiahálózatának egész ABC-re való bevásárlóközpontját fellelhetjük az adatok között. Schlecht Csaba nevét - mint arra emlékezhetünk - mindig a hírhedt orbáni fantombűnözőkkel, Josip Tottal és Kaya Ibrahimmal emlegették, a cégfantomizálás orbáni mestereivel.
Vida Ildikó - Orbán Viktor és Simicska Lajos akaratából - 1998-ban a Simicska Lajos által vezetett adóhivatal, akkori nevén az APEH elnökhelyettese lett.
Mint arra mindenki emlékezhet, egy akkoriban kirobbant botrány volt az úgynevezett "hosszú bájtok éjszakája", amikor Simicska Lajos vezetésével, úgynevezett féregirtás címén, egyetlen hétvége alatt kitakarították az adóhivatal számítógépeiből azon kellemetlen dokumentumokat, amik Orbán Viktorra és bandájára nézve terhelő bűncselekményi adatok és bizonyítékok lehettek. Vida Ildikó 1998-ban került megajándékozásra az adóhivatal (APEH) alelnöki székével, 1999-ben pedig - Simicska Lajos távozásával - Orbán Viktor az elnöki székbe ültette. Ott is maradt, amíg Orbán Viktort 2002-ben ki nem rúgta a magyar nép a miniszterelnöki bársonyszékből.
De
Vida Ildikó túl értékes volt Orbán Viktor számára, aki - a titkosszolgálatokkal töltött egykori személyes tapasztalataimból tudom - Orbán Viktor tulajdonképpen az erkölcs és a tisztesség minden formáját gőzerővel üldözte, és mindig nagyon betegesen és feltűnően ragaszkodott azon bűnözők kinevezéséhez és dúsgazdaggá tételéhez, akik a legocsmányabb és legsúlyosabb bűntettekbe buktak, Zombor Gábortól Simicska Lajosig. Orbán Viktor mindig nagyon, nagyon, nagyon korrupt, egészen szélsőségesen megbízhatatlan bűnöző és rendkívül súlyosan beteg ember volt. Mindig.
A ma már világszerte maffiaként hírhedt Orbán-banda a 2002-es kormányzati bukása után is reszketve kapkodhatott a fideszes bűntettekben nyilvánvalóan remekül bevált Vida Ildikó után, mivel miután az adóhivatal éléről távozni kényszerült, 2003-tól 2006-ig máris ott látjuk ismét Simicska Lajos cégénél, a MAHIR Többlet Ajándéktárgy Kft. élén, 2003-tól 2007-ig pedig Orbán Viktor másik házi oligarchája,
Nyerges Zsolt társaságában, a Hung-Ister Kft. felügyelőbizottsági tagjaként, amely a simicskás, tehát orbános MAHIR leányvállalata volt. A MAHIR-ben tulajdonosi részesedéssel bír egyébként az a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft., amely a Fidesz leghírhedtebb szennylapját, a Magyar Nemzetet adja ki. Vida Ildikót 2010-ig - a következő Orbán-kormányig - Simicskáék szépen végig foglalkoztatták.
Vida Ildikó - képesítési hiányosságai miatt - úgy lett az adóhivatal elnöke, hogy a kedvéért megváltoztatták az ide vonatkozó törvény több pontját. Ez is olyan dolog, ami mániája Orbán Viktornak, az Európai Unió demokratikus sereghajtójának. Így pl. Vida Ildikó kedvéért eltörölték azt, hogy szüksége legyen minimum 5 év közigazgatási gyakorlatra, az ötéves vezetői tapasztalatra és a kiemelkedő szakmai tekintélyre.
Simicska Lajos és az érdekeltségébe tartozó cégek csak 2013-ban 485 milliárd (azaz közel félbillió(!)) forint európai uniós, soha vissza nem térítendő támogatást és magyar adófizetői vagyont kaptak.
Az EU-s és magyar közpénzeket elajándékozó személy a keresztapa: Orbán Viktor volt....