Mielőtt szó érné a ház elejét, nem egy friss videóról van szó, a felvétel már több éves, de hozzám hasonlóan, bizonyára sokan nem találkoztak még vele, a téma pedig örök érvényű.
Azt gondolom, nem sokan vannak az országban, akik bármilyen minőségben tevékenykedtek volna a világot uraló elmetechnológiák feltárásában és leleplezésében, leginkább persze süket fülekre (agyakra) találva, ám a Molnár F. Árpád alapította Hírháttér Multimédiának köszönhetően nekem volt hozzá szerencsém, és azóta kicsit máshogy is látom a világot. Észreveszem, amikor egyesek azzal keresnek pénzt, hogy úgy tesznek, mintha minden elme manipuláció és szemfényvesztés csupán ügyes trükk volna, mások meg abból, hogy minden ilyesmit szkepticizmussal, gyakran tudományos felsőbbrendűséggel kezelnek vagy éppen mélyen hallgatnak róla, és ha bepalizzák őket, akkor inkább látványosan meglepődnek.
Ennél fogva nincs is problémám Danny Blue ötletével, mindössze azzal a szánalmasan low budet (kis költésgvetésű) produkcióval, ahogy ezt tálalta, mert bár maga a koncepció egy stabilan alkalmazható elmetrükk, számos könyv és népszerű film alapja, illetve sok minden másé is, beleértve a reklámipart vagy akár a politikát, a valóságban azonban - technológia nélkül - nincs garancia egy perc alatt a 100 %-os bevésésre, nem beszélve arról, hogy alany most nem egy nézőtérről szalajtott félhülye rajongó vagy beépített ember volt, hanem egy rutinos szkeptikus.
Az incepciót, vagy más néven a beültetést ugyanis, parádés sikerrel lehet alkalmazni a gyanútlan embereken, egész nap azzal bombázhatjuk őket, amivel csak akarjuk, sőt, ha a megfelelő titkossági besorolásokkal, hozzáférésekkel és játékszerekkel rendelkezünk, akkor még azt is el tudjuk érni, hogy az illető, random járókelők mellett elsétálva, rendre olyan beszédfoszlányokra vagy éppen gesztikulációkra figyelhessen föl, amilyenre az incepciójához szüksége van.
Ezzel és hasonló módszerekkel, persze nem csak gondolatokat lehet valakiben elültetni, hanem akár a világból ki lehet kergetni, bizonyíthatatlanul zaklatni, de akár az öngyilkosságra és/vagy bűncselekmények elkövetésére is nagyszerűen lehet presszionálni, mint ahogyan teszik is azt - valójában napi rutin szerint - a világ titkosszolgálatai, állami és egyéb gazdag beavatott megrendelői és hozzáférői. Aki meg ért hozzá, az vagy pénzt csinál belőle, vagy látványosan bagatelizálja.
Visszatérve a produkcióra, amin Vágó István annyira meglepődött, nem azért rém ciki, mert nem lehet így manipulálni egy embert, hanem mert amikor Danny Blue visszajátszotta a felvételt Vágó Istvánnak, az úgy csinált, mint aki még akkor sem vett észre semmit a manipulációból.
Nem feltétlenül akarok párhuzamot vonni, de megtekintettem az Egely Györggyel folytatott legutóbbi diskurzusuk videóját is, ahol bizony hasonló témák kerültek terítékre, de persze csak körvonalazva és összezagyválva, telepátiával meg távérzékeléssel megspékelve, mert van amiről nyíltan nemcsak beszélni nem illik tanult embereknek, hanem mindenféle tudományos maszlagokba bújtatva, lehetőség szerint degradálni is kell, ám ha Vágó úr valóban a kőkemény tények embere, az ország legelismertebb szkeptikusa, akkor felmerül a kérdés, hogy most miért nem akart rögtön egy reprezentatív vizsgálatot az átélt egyéni élményének hatására, vagy mondjuk mit keres mostanság Gyurcsány Ferenc frontvonalában?
Van ami felülírja a szkepticizmust?