2024. 04. 18., Csütörtök
Andrea,Ilma névnapja

Ügyvédbűnözés, kifosztott lakosság! Kell az ügyvédreform! (Gyorsfilm: Molnár F. Árpád és Domján Tibor)

Ügyvédbűnözés, kifosztott lakosság! Kell az ügyvédreform! (Gyorsfilm: Molnár F. Árpád és Domján Tibor)
2014-05-28
Míg az orvosok börtönnel büntethetők, ha hálapénzt fogadnak el, addig az ügyvédek, kirendelt védőkként a hatalmas közpénz-fizetések ellenére sem hajlandók kötelességeiket végezni, sőt, reklamálnak, hogy a több ezer forintos órabér nekik semmi!

Ismét egy olyan gyorsfilmet láthatnak, amely nem csak a napi szinten szakavatott és beavatott tényfeltárók beszámolóiból való, hanem amely ezúttal is egyedülálló módon nevezi nevén a dolgokat, amiket másutt pénzért és legtöbbször ezzel összefüggően emberi alantasságból, megint másutt ismerethiányból fakadóan hallgatnak el. És ismét kizárólag innen találkozhatnak másutt még fel nem vetett forradalmi és reformötletekkel is.

Előadók és operatőrök:
Molnár F. Árpád (ÉLI) és Domján Tibor
Executive Producer: Emma Paradigma
Zeneszerző: Sid Modwooder
 
Molnár F. Árpád és Domján Tibor médiavezetők az esztendők során teljesen ingyen végezték emberjogi tevékenységeik összesét. A hozzájuk forduló rengeteg igazságügyi üldözött, a töménytelen mennyiségű rendőrségi, ügyészségi, bírósági stb. bűnügy, amikkel találkoztak, az emberi jogok védelme miatt indított rengeteg politikai üldözés és koncepciós per megtanította velük is: nem az elenyésző és csekély súlyú lakossági, hanem a mindent átható, abszolút fokba hajló, közpénzen eltartott, a nép vérén és vagyonán élősködő, dőzsölő, parazita igazságügyi bűnözés az, ami nem csak meghatározó Magyarország és a magyar nép sorstragédiájában, de ehhez képest már mintegy mellékesen szólva elképesztően széles spektrumú anarchiába döntötte Magyarországot, és amelynek eredményéül az ország az Európai Unió demokratikus sereghajtó oligarcha- és banditaállamaként van számon tartva a világ szinte minden vagy összes országában.


A gyorsfilm - amint azt a készítőktől megszokhatták - szakít a kor mindig radikálisan elmaradt és az igazságra igénytelen nézeteivel, hanem helyette a realitásokkal és a tényleges helyzettel szembesít.

A gyorsfilm készítői külön ajánlják a dokumentum megtekintését a magyar bírók számára, valamint a Magyar Ügyvédi Kamara vezetőjének és összes tagjának, azaz minden ügyvédnek.

A készítők céljai közé tartozik, hogy tükröt tartsanak a jogászok elé és akik közülük méltók rá, magasabb önismereti és erkölcsi szintre emelkedve, egy jobb világ érdekében tevékenykedjenek.

A gyorsfilm készítőinek további céljai közé tartozik, hogy a film konkrét hatással legyen a világsajtóra, valamint a nemzetközi megfigyelő, emberjogi, valamint európai uniós szervezetekre és személyekre és konkrét fellépéseket eszközöljenek a magyar polgári lakosság, tehát az Európai Unió állampolgárai számára - már ameddig ilyen körülmények között Magyarország az Európai Unió tagja maradhat.


A 16 perces gyorsfilmet a következő lejátszón is megtekinthetik:
 
 
Molnár F. Árpád és Domján Tibor az "Ügyvédbűnözés, kifosztott lakosság! Kell az ügyvédreform!" című 2014-es gyorsfilmben:
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda