Azért tartom fontosnak a véleménynyilvánítás e közvetlen formáját, mert a közvetett mód, azaz képviselők útján gyakorolni ezt az alapvető emberi jogot, ki merem jelenteni, ma nem működik Magyarországon. Ma ebben az országban csak akkor tudja meg a társadalom, hogy miről mi a véleményed, milyen problémáid vannak, ha kiállsz az utcára, és elmondod. Ez az egyetlen esélyed. Mi, SeVizahitelesek is ezért szervezünk tüntetéseket.
Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy itt és ma Magyarországon valamennyien tanuljuk a vélemény-nyilvánítás e formáját, így a 21. század elején, majd 400 évvel lemaradva az angol polgári forradalom mögött. A fejlett polgári demokráciákban az alapvető szabadságjogok gyakorlásának kiforrott és több évszázadon keresztül kiérlelt hagyományai vannak. Nálunk nemcsak ezek hiányoznak, hanem a pénzügyi kultúra, az öntudat, és az érdekérvényesítő képesség sincs a topon. Nem volt ezt nehéz észrevenniük a bankoknak. Szerintetek miért nem például a briteket vágták át a SeVizahitelezéssel? De egy valamivel nem számoltak! Örök túlélők, eszesek és kitartóak vagyunk! És nagyon gyorsan tanulunk! Például azt, hogy hogyan érdemes tüntetni!
Én még ugyan mindig csak ipari tanuló tüntetőnek tartom magam, pedig az elmúlt egy évben több mint 10 tüntetésen voltam a Nem adom a házamat mozgalommal. Az összes tüntetés közös jellemzője volt a jó hangulat, a cselekvésre buzdítás, a békés, ámde szókimondó és határozott stílus. Az eddigiek közül is kiemelkedik a május 7-i, mert mintegy 50-60 ember mondta el azt, ami a szívét nyomja. Az emberek tevőleges részeseivé váltak a tüntetésnek, ők voltak a főszereplők, nem pedig pár "megmondó ember", és ezt nagyon felemelő érzés volt megtapasztalni.
Szeretném azt gondolni, hogy sikerült ezzel hagyományt teremtenünk, mert azóta túl vagyunk már egy újabb tüntetésen is. Május 29-én ismét „hadba álltunk”, és örömmel jelentem, hogy sikerült rátennünk még egy lapáttal. Ismét nagyon sokan szólaltak fel, mondták el SeVizahiteles kálváriájukat, a megoldási javaslataikat. Sokkal inkább beszélgetés alakult ki, a szervezők inkább csak moderátorok voltak. Azt láttam, hogy az emberek szeretettel, megértéssel, figyelmesen, támogatva hallgatták egymást. Aki bátorításra szorult, azt bátorítottuk, hiszen nem feltétlenül vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy több száz ember előtt beszéljünk, fedjük fel búnkat-bajunkat.
Azért gondolom, hogy óriási jelentőségű dologról van szó, mert ha csupán pár ember szónokol egy tüntetésen, könnyen alakulhat ki az a téveszme az emberekben, hogy majd ők megoldják a problémát helyettük is, nekik nem kell tenniük semmit sem. Pedig mindenkinek saját magának kell a sorsát a kezébe vennie, felelősséget kell vállalnia, mindenkinek tennie kell a győzelemért. Örömmel láttam, hogy a tüntetésen jelen lévők ezt megértették. Persze a közös sors, a közös probléma, a közös „ellenség” összekovácsolt bennünket. Fél szavakból is értjük egymást, hiszen egy rugóra jár az agyunk.
Volt, aki elmondta, hogy két tüntetés között a felszólalásokról készült videókból merít erőt a kitartáshoz. Ilyenkor azt érzem, hogy már ezért megéri tüntetni, hiszen mindannyian óriási lelki és fizikai nyomás alatt vagyunk a bankok, követeléskezelők, közjegyzők és végrehajtók részéről. Ami külön megelégedettséggel töltött el, az az volt, hogy a két órás nyomásgyakorlásra szánt útzár alatt megbeszéltük egymással, hogy hogyan tovább, mikor, hol és hogyan gondoljuk a következő tüntetést. Együtt, közösen döntöttük el. Abban is egyet értettünk, hogy csak együtt, egymást támogatva tudunk győzni.
Ha szeretnél Te is ennek a nagy családnak a tagja lenni, ha szeretnéd megosztani a saját történetedet, ha szeretnél biztatást, bátorítást kapni a kitartáshoz, ha szeretnéd kézbe venni a sorsodat, harcolni a közös célért, megtapasztalni a sorstársakhoz való tartozás felemelő érzését, vagy csak kíváncsi vagy, hogy hogyan tüntetünk mi, tarts velünk a következő tüntetésre! Mindenkit szeretettel várunk! Mi kitartunk a végső győzelemig!
