2024. 03. 28., Csütörtök
Gedeon,Johanna névnapja

Trump atomháborút provokál! (Filmes híreink Észak-Koreából!)

Trump atomháborút provokál! (Filmes híreink Észak-Koreából!)
2017-05-02
Sehol nem látott Észak-Koreai filmek részleteivel! Az Észak-Koreai (KNDK-s) barátainktól kapott új hírcsokor első híréből most készítettünk gyorsfilmet. A saját tapasztalatokkal is halmozott filmünkben így olyan dolgokat láthat, hallhat és tanulhat, amiket nyugaton egyetlen média sem tesz közzé, mert a nyugati lakossággal halálosan ellenséges imperialista burzsoá bankárkaszt és devizaterrorista kilakoltató népirtó politikai és médiamaffia célja, hogy Önök soha, semmiről ne tudjanak, ami nem szolgálja a nyugati lakosság milliárdszám fosztogatását, kifosztását, elszegényítését, földönfutóvá tételét, tíz- és százmilliószám tömeges öngyilkosságba kergetését, és a rendszer nagytőkéseinek végtelenbe tartó vagyonfelhalmozását, majd a bolygó és népei multinacionális vezetők általi totális leuralását, ezzel az Emberi faj végső tragédiáját.

A világ szakértői stabilnak jellemezték a Koreai-félsziget helyzetét, amíg meg nem jelent Donald Trump, és nem kezdte el halmazatban kiprovokálni az atomháborút. Önöket, a nyugat népeit, imperialista emberkereskedő vezetőik mindig kirekesztik mindenből, hogy csak arról tudjanak, amiről a burzsuj népnyúzó tömeggyilkosok és világterrorista  imperialista háborús fenevadak akarják, hogy tudjanak. De hát azért vagyunk mi, hogy az eltitkolt és D-Notice (azaz központilag rendelt totális eltitkolás) alá helyezett másik oldal álláspontjáról is értesülhessenek.

És annál inkább lesz ez így, mindhalálig, minél inkább kínlódnak az eltitkolásért, betiltásért és megsemmisítésért az Önök ellenségei. Tehát a népet kilakoltató és halálosan gyűlölő kapitalista gazdagok, népünket és a világ népeit az ük-ükunokákon túl, ha lehet, örökre adósrabszolgaságba és jogi katasztrófába vert, és végleg tönkre tevő világterrorista feudalista nagytőkés tömeggyilkos milliárdosok.
 
Észak-Koreától kaptuk! (Amikről nyugaton sosem hallhat; Észak-Koreai Filmbejátszásokkal)
 
Elmondja:
Molnár F. Árpád (ÉLI)

Az Észak-Koreától kapott cikket - Molnár F. Árpád megbízásából - magyarra fordította:
Emma Paradigma

Executive producers:
Molnár F. Árpád (ELI)
Domján Tibor
Emma Paradigma

Music by and 3D HÍRHÁTTÉR-Animációk:
Sid Modwooder
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda